Kedvezőtlen híreket közölt ma délután a MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone, mely ismertette, hogy jelenleg nincs annyi működő tőkéje, amennyi a mostani helyzetben indokolt lenne. A társaság...
A legjelentősebb francia mobilszolgáltató, az Orange teljes adatforgalmát és az abban rögzített minden adatot a francia titkosszolgálatok (DGSE) rendelkezésére bocsát – írta csütörtök délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap. A lap úgy értesült, hogy Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusától származó egyik dokumentum alapján […]
A Fed-ülés eredménye miatt az európai piacokon a kereskedés első szakaszában estek az indexek, az amerikai tőzsdék nyitása idején azonban javulni kezdett a hangulat, amiben a várt feletti...
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd forintos, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 9 milliárd forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot, egyebek mellett erről is dönt majd a két társaság közgyűlése pénteki ülésén.
Budapesten belvárosi sétával, Székesfehérváron színházi gálaműsorral hívják fel a figyelmet a Down-szindrómára és a fogyatékkal élők elfogadásának fontosságára a Down világnap alkalmából.
Egy nagyobb zenei esemény, mint például egy rádió születésnapi bulija már elképzelhetetlen anélkül, hogy a magyar könnyűzene krémje fel ne lépne rajta. És ehhez a krémhez több éve Király Viktor is hozzátartozik, aki a Megasztár negyedik szériája óta folyamatosan bizonyítja, valóban jogosan nyerte meg a TV2 tehetségkutatóját.
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök németországi gyógykezeléséről hazatérve csütörtökön Kijevben részt vett pártja, a Haza (Batykivscsina) ülésén, ahol kijelentette, hogy vállalja a felelősséget az országban kialakult helyzetért.
A Fed-ülés eredménye miatt az európai piacokon a kereskedés első szakaszában estek az indexek, az amerikai tőzsdék nyitása idején azonban javulni kezdett a hangulat, amiben a várt feletti...
Több mint 80 ezer csirkét vágtak le kényszerből a dél-kínai Kanton tartomány Csuhaj városában, mert egyes példányokban kimutatták a madárinfluenza H7N9-es altípusát - jelentette a kínai média csütörtökön.
Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter azzal vádolta szerdán Oroszországot, hogy szándékosan akadályozza az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) abban, hogy megfigyelő missziót küldjön Ukrajnába.
Videoüzenetben köszöntötte az irániakat Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a perzsa újév, a Nevrúz alkalmából, és közölte, reménykedik az iráni atomprogramról szóló egyezmény megkötésében.
A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa folytatja a kamatcsökkentést a jövő keddi ülésén, 10 bázispontos lesz a kamatvágás, ami egyben az utolsó lesz a mostani kamatcsökkentési ciklusban.
Megkezdődött Brüsszelben csütörtök délután az Európai Unió állam- és kormányfőinek tavaszi csúcstalálkozója, amelyen a legnagyobb vita várhatóan az ukrán-orosz konfliktusról és az arra adandó európai válaszról lesz.
Újra nyilvános vitára hívta a kormányfőt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig nyolc témát jelölt ki, amelyekről vitázna Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A Porsche Cayenne lesz a német luxusmárka első modellje, amelyik Németországon kívül, Szlovákiában készül majd - jelentette a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap Matthias Müllerre, a Porsche főnökére hivatkozva csütörtökön.
Az államilag támogatott, kedvezményes Széchényi Kártya Program többletbevételt hoz a költségvetésnek, miközben segíti a vállalkozások fejlődését és versenyképességét.
Az egészségügyi vállalatok és az egyre népszerűbb biotechnológiai szektor cégei nagyszerű lehetőségeket biztosítanak a spekulánsok számára. A kockázat nem elhanyagolható, de a hozamok is kiugróak lehetnek.
A Bajnokok Ligáját követően csütörtökön a labdarúgó Európa-ligában is kialakult a legjobb nyolc mezőnye. A pénteki sorsolást a Sevilla, a Porto, a Basel, az AZ, a Benfica, a Juventus, a Lyon és a Valencia várhatja.
Kommandósok toloncolják ki Romániából Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját, akit csütörtökön öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánított egy román bíróság - adta hírül az Agerpres román hírügynökség.
Az Európai Unió úgy döntött, hogy lemondja a júniusra tervezett csúcstalálkozót Moszkvával az Ukrajna déli részén fekvő Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt - jelentette be Francois Hollande francia elnök Brüsszelben.
Elsősorban magát hibáztatja szakmailag, csak utána az európai kontingens szűkítését brazíliai vb-lemaradása miatt Kassai Viktor játékvezető, aki ezek után kollégái közül Howard Webbnek és Ravsan Irmatovnak szorít a döntőért. A ma 15 éve NB I-ben dirigáló FIFA-focibíró a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: a kora miatt nem aggódik, még benne lehet a karrierjében egy Eb- és egy…
Kötvényszakértők csak csodálkoznak, hogy a decemberben Ukrajnának nyújtott orosz hitel, pontosabban kötvény feltételei közé milyen szokatlan klauzula került. Ha az ukrán államadósság 60 százalék fölé emelkedik, a tartozás azonnal esedékessé válik.
A Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön halt meg - értesült a Hír TV. Nagy Andrea főügyészségi szóvivő az MTI-vel közölte: "A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják."
A 39 éves férfi nem bírta elviselni, hogy nem láthatja 28 éves volt barátnőjét. Ráadásul megtudta, hogy a nő máshoz készül férjhez menni - bosszúból nemcsak az exét, de annak családját is lemészárolta.
Budapest — Az őt őrizetbe venni akaró rendőrök előtt lett rosszul, és halt meg Welsz Tamás (†41), az a csalásért körözött üzletember, aki a gyanú szerint Simon Gábor volt MSZP-politikusnak azt a hamis útlevelet szerezte, amivel az expolitikus 75 milliót helyezett el egy hazai bankban.
Meghalt Welsz Tamás, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön - értesült a Hír TV. Nagy Andrea főügyészségi szóvivő az MTI-vel közölte: "A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják."