2014. március 23. vasárnap

márc. 23
8:53
Moldova miatt aggódik Juncker (Gondola)
A volt luxemburgi kormányfő szerint gondoskodni kell arról, hogy Moldova ne kövesse a Krím példáját
márc. 23
8:55
Európában az új kínai elnök (Gondola)
Megkezdte első hivatalos európai látogatását az új kínai elnök, Hszi Csin-ping: megérkezett Hollandiába
márc. 23
9:03
Tovább nőtt januárban a belföldi turizmus (ProfitLine)
A turizmus a tavalyi rekordév adataihoz képest is markánsan nőtt az idén januárban, a belföldi turizmus adatai pedig különösen jól alakultak. Az utóbbi motorjaként is emlegetett SZÉP-kártyák év eleji feltöltései is tükrözik a januárban felpörgött vendégforgalmat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
márc. 23
9:03
Fejlövés végzett egy venezuelai tüntetővel (444.hu)
Már 34 halálos áldozata van a kormányellenes tüntetéseknek. A volt ellenzéki elnökjelölt szerint a kormány hibájából a nép éhezik és nem jut gyógyszerhez, az aktivistákat pedig üldözik.
márc. 23
9:03
Videó: Rooney a felező vonalról bombázott hihetetlenül nagy gólt (Sport365)
A West Ham United otthonából is elhozta a pontokat a felzárkózó Manchester United, amely mérkőzésen Wayne Rooney hihetetlenül nagy félpályás gólt szerzett!
márc. 23
9:05
Videó: az idény legszebb gólját szerezte a Norwich védője! (Sport365)
Elképesztően nagy gólt szerzett a Norwich City védője, Alexander Tettey a Sunderland elleni bajnoki meccsen, miután egy védő felszabadítását rögtön kapásból tűzte vissza a kapuba! Gyönyörű találat!
márc. 23
9:06
Tankkal törtek be egy ukrán katonai bázisra (Blikk)
márc. 23
9:09
Orosz erők betörtek két ukrán légitámaszpontra (Gondola)
Páncélozott harcjárművek segítségével fegyveresek támadták meg szombaton az ukrán ellenőrzés alatt álló belbeki légitámaszpontot.
márc. 23
9:09
Szakértők: nem kizárt, hogy Welsz bevett valamit a halála előtt (ATV)
Mesterházy meghallgatását sürgeti a Welsz-ügyben a Fidesz. A párt szerint a vállalkozó halála után csak az MSZP elnöke tisztázhatja, hogy hány képviselőnek volt afrikai útlevele. Közben az internetes portálok továbbra is öngyilkosságról írnak.
márc. 23
9:11
Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen (ATV)
Negyedóra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
márc. 23
9:12
Bővül a bonyhádi ipari park (Infostart)
Közel egymilliárd forintos beruházás keretében két új üzemcsarnok építése kezdődhet el a Völgységi Ipari Parkban, Bonyhádon.
márc. 23
9:13
Komptragédia Ugandában: az áldozatok nagy része gyerek (ATV)
Elsüllyedt egy komp Ugandában az Albert-tavon: 19-en meghaltak, 32 embert még keresnek. A szerencsétlenül járt utasok segítségére érkező halászok több mint negyven embert kimentettek.
márc. 23
9:24
Manchester United: Ezt gondolja Rooney csodagóljáról (Agroinform)
A Manchester United Wayne Rooney duplájával győzött szombaton a West ham United otthonában.
márc. 23
9:27
Negyedmilliós abortuszellenes tüntetés Peruban (Gondola)
Mintegy negyedmillió ember vett részt szombaton a perui fővárosban, Limában tartott abortuszellenes tüntetésen - közölték a "Menet az életért" elnevezésű tiltakozás szervezői
márc. 23
9:27
Játékpisztollyal raboltak? (Alternatív Energia)
Budapesten egy forgalmas helyre rontottak be az álarcos elkövetők.
márc. 23
9:27
Kivezetik a tőzsdéről a német légitársaságot (Portfolio)
A Lufthansa után a második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin részvényeit kivezetik a német tőzsdéről, tudta meg a WirtschaftsWoche. Átalakul a cég Az Air Berlin részvénytársaságból...
márc. 23
9:27
Trafikot raboltak ki a Ferenc körúton (ATV)
Újra kiraboltak egy trafikot a fővárosban - tájékoztatta vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-t.
márc. 23
9:29
Izraelnek el kell engednie az összes palesztin foglyot (Gondola)
A nemzetközi szerződések engedte lépéseket fog tenni a palesztin vezetés abban az esetben, ha Izrael nem tartja magát az Egyesült Államok közvetítésével kötött megállapodáshoz, és a jövő héten nem engedi el a palesztin foglyok negyedik csoportját - hangoztatta szombaton Mahmúd Abbász palesztin elnök
márc. 23
9:29
Erkélyről lövöldöztek Budapesten (Alternatív Energia)
A fegyveres férfit a rendőrök előállították.
márc. 23
9:31
Táltos a Dunán (Gondola)
A Táltos nevű hajó BKV-járatként fog közlekedni a Dunán, nem csak a fővárosban, hanem az agglomerációban is
márc. 23
9:33
Százmilliárdok kellenek a normális baromfitartáshoz (Privátbankár)
A Baromfi Terméktanács uniós pénzből újítaná fel a baromfitartó telepeket és vezetne be versenyképes technológiát
márc. 23
9:33
A baloldalnak nincs egységes gazdaságpolitikai programja (Gondola)
A baloldalnak nincs egységes gazdaságpolitikai programja, és nincs egységes álláspontja például az egykulcsos adó vagy a családi pótlék megtartásáról vagy eltörléséről sem.
márc. 23
9:36
Húzóágazattá válhat a baromfitartás (ProfitLine)
Húzóágazattá válhat a baromfitartás a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint; ehhez a következő 7 évben, főként uniós forrásból 320 milliárd forintos fejlesztésre van szükség. A fejlesztésekre azért van szükség, mert a hazai baromfitartó telepek nagyobb része a 70-es években épült, mára elavult, elengedhetetlen felújításuk és a versenyképesebb technológiák alkalmazása.
márc. 23
9:36
Igazi tét az El Clásicón, ismét a BL-ben a Veszprém - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
márc. 23
9:36
A kép, amitől szabad és szerelmes akarsz lenni (444.hu)
A venezuelai fiatalok megunták, hogy nincs jövő, még akkor is, ha a kockakövek alatt nem a szabadstrand van, csak a fojtogató kommunizmusnál valamivel jobb élet élet lehetősége.
márc. 23
9:38
Azt nem mondhatom, hogy ezt nem láttam jönni (444.hu)
márc. 23
9:40
Az erkélyről lövöldözött egy férfi Budapesten (444.hu)
Feltehetően gázpisztolyból több lövést adott le egy férfi egy társasház erkélyén állva vasárnap kora reggel a IX. kerületben. Előállították, garázdaság miatt indul ellene eljárás. (MTI)
márc. 23
9:45
Áprilisban indul az Euroscola tavaszi fordulója (Gondola)
Áprilisban indul az Európa-ismereti kvízjáték, az Euroscola tavaszi fordulója, amelyre bármely magyarországi középiskola nevezhet csapatot
márc. 23
9:45
Újabb trafikot raboltak ki Budapesten (Blikk)
márc. 23
9:45
Újabb kamatvágást várnak az elemzők (Kripto Akadémia)
A legtöbben 10 bázispontos csökkentést jósolnak.
márc. 23
9:45
Titok, kik ítélkeznek a magyar földekről (Portfolio)
Senki sem tudja, mi lesz a fontos bizottságokkal....
márc. 23
9:45
Eltűnt utasszállító: az ausztrálok találtak valamit, ami a gép is lehet (ATV)
Valószínűleg az eltűnt malajziai repülőgéphez tartozó tárgyakat láttak az Indiai-óceán déli részén – ezt Tony Abbott ausztrál kormányfő mondta vasárnap, de gyorsan hozzátette: túl korai lenne megerősíteni, hogy ezek a tárgyak a két hete eltűnt MH-370-es járaté.
márc. 23
9:47
Lövöldözött egy férfi Budapesten (Blikk)
márc. 23
9:47
Erkélyről lövöldözött egy férfi Budapesten (ATV)
Feltehetően gázpisztolyból, több lövést adott le egy férfi egy társasház erkélyén állva vasárnap kora reggel a főváros IX. kerületében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
márc. 23
9:48
A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint húzóágazattá válhat a baromfitartás (Infostart)
Húzóágazattá válhat a baromfitartás a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint; ehhez a következő 7 évben, főként uniós forrásból 320 milliárd forintos fejlesztésre van szükség.
márc. 23
9:51
Megemésztették a befektetők a Krími eseményeket (Privátbankár)
Az elemzőket is meglepte, hogy a korábbi gyengélkedés után a hét első napjaiban erősödni tudott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Főként az OTP és a Richter húzta a piacot - a hét közepéig, a Fed kötvényvásárlásának újabb mérsékléséig. A hét végére ismét sikerült szembemenni az európai trenddel. Ez volt a héten a BÉT.
márc. 23
10:00
A teljesítmény a döntő laptop vásárláskor (Infostart)
A magyaroknak a teljesítmény a legfontosabb szempont laptop vásárláskor, ezt a maximálisan adható 10 pontból 9,2 pontra értékelték a fogyasztók - derül ki a Bell Research által készített felmérésből.
márc. 23
10:00
PSG: Maszkos lesz Thiago Silva (Agroinform)
A Paris Saint-Germain megerősítette, hogy eltört a csapatkapitány Thiago Silva járomcsontja.
márc. 23
10:03
Az ifjúság édes madara (Gondola)
márc. 23
10:03
Két hét múlva választunk! (Kripto Akadémia)
Átjelentkezést április 4-én 16 óráig lehet kérni. Eddig 21 ezer szavazót várnak a külképviseleteken.
márc. 23
10:03
A Fidesz frakcióvezetője szerint véletlenül alakult így (ATV)
Átadták Budapesten a felújított Olimpia parkot. A közpark csaknem kétmilliárd forintos beruházással újult meg, amelyet uniós és állami pénzből fizettek.
márc. 23
10:09
Itt lesz menő irodát bérelni (Privátbankár)
A válság lecsengett, a cégek ismét többet tudnak költeni utazásra, elsősorban egynaposra. A tárgyalásokon jól jöhetnek a repülőtér közeli irodák.
márc. 23
10:09
Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke: csak az innováción keresztül lehet sikeres Magyarország (ProfitLine)
A magyar gazdaság innovációs képessége megfelelő ahhoz, hogy az ország sikeres legyen, és az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása Magyarország számára soha nem látott kitörési pontot jelenthet - hangsúlyozta Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke az MTI-nek.
márc. 23
10:09
Rég jelentkeztünk a James Franco&Seth; Rogen-Kanye West cicaszájphotoshopharckarate frontvonalából (444.hu)
Most épp a Vogue címlapját nézték ki a tréfás kedvű színművészek.
márc. 23
10:09
Videó: palánkon keresztül tarolták le a bátor szurkolót az NHL-ben (Sport365)
Nem mindennapi eseményt láthattunk a Montreal Canadiens - Columbus Blue Jackets NHL-találkozón: az egyik, palánknál álló szurkoló két sornyit repült hátra egy bodicsek után!
márc. 23
10:11
Érdekes adat: mához két hétre lesz a választás (444.hu)
És pont vasárnapra esik ヾ(@⌒ー⌒@)ノ
márc. 23
10:11
Tenisz: Babos párosban is elbúcsúzott Miamitól (Sport365)
Babos Tímea - oldalán a korábbi világelső szerb Jelena Jankoviccsal - két sima szettben vereséget szenvedett az Anabel Medina Garrigues, Jaroszlava Svedova spanyol, kazah duótól a miami tenisztorna női párosversenyének szombati első fordulójában.
márc. 23
10:18
Száznál is több sérült a madridi tüntetésen (Infostart)
Százezres nagyságrendű tömeg tüntetett szombaton Spanyolországban, a főváros központjában a kormány megszorító intézkedései ellen, sokan több száz kilométert utaztak azért, hogy részt vegyenek a megmozduláson - jelentették nyugati hírügynökségek. A megmozdulás végén egyes csoportok összecsaptak a rendőrséggel, amely gumilövedékek használatára is kényszerült.
márc. 23
10:20
Ebola-járvány Guineában (Infostart)
Ebola-járvány tört ki Guineában és már ötvenkilenc bizonyított halálesetet okozott február óta, miközben a vírus nagy valószínűséggel a szomszédos Sierra Leonéra is átterjedt - jelentette be szombaton a guineai egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel közösen.
márc. 23
10:21
Oroszország globális elszigetelődés felé tart (Gondola)
A brit külügyminiszter szerint Oroszország globális elszigetelődés felé tart ukrajnai beavatkozásával

Keresés