Olasz katonákat vezényelnek Nápolyba és környékére a megerősödött bűnözés visszaszorítására - jelentette be hétfőn az olasz belügyminiszter a városban tartott nemzetbiztonsági értekezletet követően újságíróknak.
A Magyarországi Cigánypárt (MCP) szerint földosztást kell hirdetni a cigányságnak és a nincstelen parasztságnak, aminek a béketeremtő szerepe is fontos, mert közösen dolgoznának, hogy legalább magukat ellássák - közölte hétfőn Nagykanizsán Horváth Aladár, az MCP listavezetője.
Az óriásstartup az Andrássy útra költözött, ahol kivették a Párizsi Nagyáruház két legfelső szintjét. Nálunk nézheted meg először az irodát, amiről azt mondják, hogy ez most Budapest legmenőbbje.
Egyre több templomot alakítanak át pubbá, fényűző otthonná vagy épp élelmiszer-áruházzá Nagy-Britanniában a vallás folyamatos visszaszorulása és az épületek magas fenntartási költségei miatt.
Huszonegy fiatal hangszeres és énekes szólista, zeneszerző, zenetudós, valamint dzsessz előadóművész vehette át hétfőn Halász János kultúráért felelős államtitkártól a Fischer Annie-, Kodály Zoltán- és Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjakat, amelyek keretében összesen 27 millió forinttal támogatják a fiatalok pályakezdését egy éven át.