Az amerikai részvényindexek erősödéssel zártak múlt pénteken, a kereskedés menetét elsősorban a vállalati hírek befolyásolták. Az ázsiai régió vezető részvényindexei is összességében jól...
Hazaárulás miatt emelt vádat Pervez Musarraf volt pakisztáni államfő ellen egy iszlámábádi különleges bíróság, mert a politikus a hadsereg egykori vezetőjeként 2007-ben szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette az alkotmányt.
Díjmentessé tettek havi két készpénzfelvételt, a tranzakciós illeték áthárítása miatt MNB-bírságot kaptak a bankok, a devizahiteles ügyben pedig alkotmánybírósági ítélet született a közelmúltban....
Miután a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megtisztelt – valószínűleg nem szerény személyemet, mint inkább az adózók széles körét – azzal, hogy közleményben reagált a „Rendelettel írta felül az NGM az áfatörvényt! Számlásoknak is jelenteniük kell” címmel megjelent cikkemre, úgy illendő, hogy arra válaszoljak.
Az eddigieknél pozitívabban állnak a kkv-k az uniós pályázatokhoz. 33 százalékra nőtt azoknak a cégeknek az aránya, akik találtak őket érdeklő pályázati kiírásokat, írja a vg.hu.
A Total a Sinopec nevű kínai vállalattal közösen kutatna palagáz után a kínai Anhuj tartományban (Shanghai közelében) egy 4000 négyzetkilométer kiterjedésű mezőn, miután sikeres 2D szeizmológiai vizsgálatokat hajtottak végre.
Bár már 35. évét tapossa, mit sem kopott Juan Román Riquelme tudása. A legendás argentin középpályás a hétvégi Boca Juniors-River Plate szuperderbin fantasztikus góllal mentett pontot csapatának.
Bilal Berreni Tunéziában megfestette a forradalom arcait. 2013-ban Detroitba utazott, július végén agyonlőtték. Hogy ki és miért, az még mindig rejtély.
Az MNB adatai alapján 2014. februárban a háztartási forint lakáscélú, a szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos hitelköltség mutatói csökkentek. A szezonálisan igazított adatok alapján a háztartások által felvett forint lakáscélú és személyi hitelek új szerződéses értékei kismértékben visszaestek. A nem pénzügyi vállalatok 1 millió euro érték alatti forint hiteleinek és forint betéteinek…
A Brooklyn Nets 114-99-re nyert a vendég Minnesota Timberwolves ellen az NBA-ben, ezzel sorozatban 13. hazai sikerét aratta, amely klubcsúcsnak számít.
A bíróság szerint Ehud Olmert csúszópénzt fogadott el. A büntetését még nem mondták ki, de minden bizonnyal börtönre ítélik. Az ítélet még nem jogerős. Az ítélet szerint Olmertet és nyolc társát a jeruzsálemi Holyland építői vesztegették meg. (MTI)
Az eddigi semlegesről vételre minősítette fel az OTP-t a Goldman. Az elemzőház szerint a régiós bankok közül az egyik legkevésbé drága pénzintézet, további előnye, hogy az erős tőkehelyzetének...
A pozsonyi politikai vezetés is kezdi belátni, hogy a szlovák kisebbségpolitikának intézményes kereteket kell biztosítani - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Szarka László. A történész szerint a szombati államfőválasztás, amelyen 40-60 arányban alul maradt a jelenlegi miniszterelnök Robert Fico, változásokat hozhat a szlovák-magyar viszonyban is.
A Krím félsziget lakossága a felmérések szerint az előző években nem akart lelkesen Oroszországhoz tartozni, ami érdekes megvilágításba helyezi a március 16-ai népszavazás rendkívül magas részvételi és támogatottsági adatát - derült ki egy helyi krími lap cikkéből
A vasárnapi török választások eredménye határozott líraerõsödést váltott ki, amely a reggeli kereskedés során a forintot is erõsíteni tudta, majd az egyébként is kedvező külpiaci...
Szigorúbb lesz a termékek csomagolásán lévő címke az év végétől. Az is biztos, hogy nagyobb betűkkel kell feltüntetni az összetevőket és jobban ki kell emelni az allergéneket....
A piac nagy meglepetésére márciusban 0,5 százalékra esett vissza az eurózónás infláció a múlt havi 0,7 százalékról - jelentette 11 órakor az Eurostat. A piac 0,6 százalékra számított volna és ezért...
Az MKB Bank a vállalati kötvénypiacon nagyon aktív szereplő, az utóbbi hónapokban az ügyféligények változása miatt több 2 éves lejáratú devizás kötvénnyel is megjelentek a piacon. Azt lehet látni...
Intenzíven növekedett a női foglalkoztatás 2010 óta, mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. Akkor 1 millió 723 ezer volt a női foglalkoztatott, ma ez a szám 1 millió 852 ezer.
A Magyar Nemzeti Bank által publikált, 2013 második félévére és negyedik negyedévére vonatkozó pénzforgalmi statisztikák alapján megállapítható, hogy az elektronikus fizetési módok használata tovább emelkedett, a készpénzfelvételi tranzakciók forgalma pedig csökkent az elmúlt év második felében.
Nigel Farage, a UKIP elnöke, mellette hivatásos szónok és európai parlamenti alázógép elmondta, ki az, akit a legjobban tisztel a világpolitika mostani vezetői közül. Hát, eléggé meglepő.
Gyakornoki programot indítana a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) azoknak a frissen végzett fiataloknak, akik nem találnak állást - mondta Szili Katalin, a párt elnöke.
A cseh Petra Kvitova és a német Angelique Kerber egyformán két helyet javított a top 10-ben a női teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul nagy fölénnyel vezet a múlt héten véget ért miami tornán győztes amerikai Serena Williams.
Az egyik üzemi kádat a dolgozók arra használták, hogy tejben fürödjenek. Vesztükre, a videókat megosztották a neten. Az orosz fogyasztóvédelmi hatóság három hónapra bezáratta a gyárat. Egyéb szabálytalanságok miatt pedig, akár végleg megszűnhet az üzemben a termelés és ezzel a munkahelyek is.
Kacagtató potyagólt hozott össze a Lazio védője, Michael Ciani és kapusa, Federico Marchetti a Parma elleni olasz bajnokin. A jelenethez nem is érdemes bármit fűzni, látni kell.
Tavaly a második félévben tovább emelkedett az elektronikus fizetési módok használata, a készpénzfelvételek száma pedig csökkent - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A folyó fizetési mérleg tavalyi többlete 2,941 milliárd euróra nőtt, több mint 3 és félszer annyi volt, mint a 2012-es 826 millió euró. A folyó mérleg és a tőkemérleg együttes többlete - a külfölddel szembeni finanszírozási képesség - 6,332 milliárd euróra nőtt az előző évi 3,4 milliárdról - jelentette előzetes adatok alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Kiengedték a kórházból Gulácsi Pétert, a Red Bull Salzburg magyar kapusát, aki csapata szombati bajnokiján szerencsétlenül ütközött az ellenfél egyik játékosával és rövid időre az eszméletét is elvesztette.