2014. augusztus 12. kedd

aug. 12
8:11
A szél lökte a metrósínekre a babakocsit (444.hu)
Vérfagyasztó jelenetet rögzített egy térfigyelő kamera.
aug. 12
8:21
Nekimentek Ficónak az orosz embargó miatt (Gondola)
Éles kritikákkal reagáltak hétfőn a szlovák ellenzéki pártok Robert Fico azon hétvégi kijelentésére, amelyben a szlovák kormányfő értelmetlennek nevezte az Európai Unió (EU) Oroszországgal szembeni szankcióit
aug. 12
8:21
Felhőszakadás és hőség jön! (Alternatív Energia)
Riasztások az ország keleti felében.
aug. 12
8:21
Öt évet visszaesett, de nyereséges a CIG Pannónia (2.) (Portfolio)
Sorozatban az ötödik nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel a CIG Pannónia. A második negyedéves gyorsjelentés fontosabb részletei: A 70 millió forintos mérleg szerinti eredmény 51%-kal...
aug. 12
8:21
Újabb kurd várost foglalt el az Iszlám Állam (ATV)
A parlament elnökhelyettesét kérte fel kormányalakításra az iraki elnök. Nuri al-Maliki eddigi kormányfő erre reagálva úgy döntött, Bagdad utcáira rendeli a különleges erőket. Közben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet újabb kurd várost foglalt el az ország északi részén.
aug. 12
8:23
Meghaladta az ezret az Ebola halálos áldozatainak száma (Gondola)
Meghaladta az ezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfő este kiadott legfrissebb adataiból
aug. 12
8:23
Lefeleződött az OMV profitja (Portfolio)
Ma reggel publikálta az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit az osztrák olajipari vállalat, az OMV, az eredmények összességében felemás képet festettek az elemzői várakozások fényében. Az...
aug. 12
8:25
Nem megy katonai kíséret a humanitárius konvojjal (Gondola)
Oroszország katonai kíséret nélküli segélykonvojt készül útnak indítani Ukrajnába - közölte hétfőn az AFP-vel Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin elnök szóvivője
aug. 12
8:25
Elindult az orosz konvoj Ukrajnába (Portfolio)
A hétfő esti egyeztetések után ma reggel már el is indult Kelet-Ukrajnába az az orosz segélyszállító konvoj, amely a humanitárius veszélyt hivatott enyhíteni. Közben Ukrajna azon félelme továbbra sem...
aug. 12
8:27
Az adós kérelmére megszüntetik a munkabérletiltást (Portfolio)
Az adósok kérelmére meg kell szüntetniük a végrehajtóknak a munkabérletiltásokat a devizahiteles-törvény értelmében - nyilatkozta Patyi Gergely igazságügyi államtitkár a Magyar Nemzet keddi számában,...
aug. 12
8:29
Megállíthatatlan a Nyomda előretörése (Portfolio)
Az ANY Biztonsági Nyomda ismét erős negyedéves számokkal rukkolt elő a hétfői piaczárást követően. Az árbevétel jelentős megugrásában meghatározó volt az export bővülése mellett a választási...
aug. 12
8:36
Túl a csúcson: várakozáson felüli lehet az OTP vesztesége (Privátbankár)
A jegybank módszertani útmutatója dobhatja meg a hiányt. Az árfolyamrés semmissége miatti átszámítás indokolja az iránymutatást.
aug. 12
8:36
Ronaldo tapsolva nyomja a fekvőtámaszokat (Blikk)
aug. 12
8:39
Meghalt Robin Williams (Gondola)
Hatvanhárom éves korában meghalt Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi komikus, színész, rendező és producer
aug. 12
8:39
Robin Williams nyilván reklámokban is szuper volt (Kreatív Online)
Az egyik legnagyobb színésztől búcsúzunk.
aug. 12
8:39
Tavecchio az olasz szövetség élén (Blikk)
aug. 12
8:39
A vártnál jóval nagyobb lehet az OTP vesztesége (Portfolio)
A korábban vártnál jóval nagyobb veszteséget okozhat az OTP-nek a devizahiteles csomag, az eddigi számításokhoz képest az eltérést az esetleges visszatérítések számításánál használt, az MNB által...
aug. 12
8:39
Egyre kevesebb orosz jön Magyarországra pihenni (Pénzcentrum)
A vártnál kevesebb az orosz turista Magyarországon....
aug. 12
8:39
Barna Barnabás: Így lettem Kiscsécs hercege (ATV)
Jelképes a „Kiscsécs hercege” cím, a helyiek így próbáltak nekem köszönetet mondani a segítségért, amit nekik adtam – ezt Barna Barnabás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 12
8:39
Sportfogadás: Itt a négy legjobb hosszútávú fogadás a Premier League-re! (Agroinform)
A hétvégén megkezdődik a Premier League, ennek apropóján hosszútávú fogadásokra adtuk fejünket.
aug. 12
8:41
A braziloktól szerzik be a húst az oroszok (Gondola)
Júliusban Brazília oroszországi húsexportja az egy évvel korábbihoz képest 79 százalékkal 23 ezer tonnáról 41 ezer tonnára emelkedett - közölte hétfőn a brazil húsexportőrök szervezete, az Abiec
aug. 12
8:41
Elhunyt a világ egyik legjobb kapusa (Blikk)
aug. 12
8:41
Jól megy a Nyomdának (Portfolio)
Az ANY Biztonsági Nyomda ismét erős negyedéves számokkal rukkolt elő a hétfői piaczárást követően. Az árbevétel jelentős megugrásában meghatározó volt az export bővülése mellett a választási...
aug. 12
8:42
Legendás futballkapus hunyt el (Sport365)
Nyolcvanöt éves korában meghalt Vladimir Beara, akit minden idők legjobb futballkapusai között tartanak számon.
aug. 12
8:42
Uj Péter nagyobbik teknőce is elhalálozott az éjjel (444.hu)
Először ez, aztán ez, most meg ez. A teknőst Karolának hívták. :(((((((( (Az RTL Klubon hétfő éjjel az Óment adták.)
aug. 12
8:42
Kisebb csökkenéssel nyithat Európa (ProfitLine)
A tegnapi jelentősebb emelkedés után enyhe indexcsökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a főbb európai részvénypiacokon, miután ismét előtérbe került az ukrán-válság.
aug. 12
8:44
Videó: remek szólót nyomott le a PSG argentinja, győzelmet ért (Sport365)
A Paris Saint-Germain hétfőn 2-1-re legyőzte felkészülési mérkőzésen a Napolit, és a francia gárda győztes gólját az argentin Javier Pastore szerezte egy remek szólót követően.
aug. 12
8:44
És akkor egy igazi “Jó reggelt, Vietnam”-ot hallgassunk meg Robin Williamstől (444.hu)
Ebben a filmben lett világhírű színész az addig főként komikusként ismert Williams.
aug. 12
8:44
Lemaradásban van az elektronikus BKV-jegy bevezetése (ProfitLine)
Immáron egyéves lemaradásban van az elektronikus BKV-jegy bevezetése - írja a Népszabadság keddi számában.
aug. 12
8:54
Kórházba került Dévényi Tibor! (Blikk)
Budapest - Kórházba került Dévényi Tibor, mert nem bírta a termálvizet protézises lába - írja a Bors. A lemezlovas még mindig nem épült fel, a szokásosnál is jobban bicegve képes csak közlekedni.
aug. 12
8:57
WHO: már több mint ezren haltak meg ebolában (Infostart)
Meghaladta az ezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfő este kiadott legfrissebb adataiból.
aug. 12
8:57
Új vezető a Dentsu-Aegisnél (Kreatív Online)
Schiffer Ferenc 17 év után távozik.
aug. 12
8:57
Király Gábor szerint fő az egészség (Blikk)
aug. 12
8:57
Fürdésre alkalmatlan Győr legnépszerűbb szabad strandja (Alternatív Energia)
Nem megfelelő a Mosoni-Duna vízminősége.
aug. 12
8:57
Öt évet visszaesett, de nyereséges a CIG Pannónia (3.) (Portfolio)
Sorozatban az ötödik nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel a CIG Pannónia. A második negyedéves gyorsjelentés fontosabb részletei: A 70 millió forintos mérleg szerinti eredmény 51%-kal...
aug. 12
8:57
Nyugati figyelmeztetések ellenére elindult az orosz konvoj Ukrajnába (ATV)
Kétszáznyolcvan kamionból álló orosz segélyszállító konvoj indult kedden Ukrajnába a nyugati figyelmeztetések ellenére. Kijev attól tart, hogy az orosz erők a humanitárius akció ürügyén esetleg benyomulnak a keleti országrészbe.
aug. 12
8:59
Nem lehet fürdeni Győr legnépszerűbb strandján (Blikk)
aug. 12
8:59
Megremeghet a befektetők keze (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek még erősödtek hétfőn több tényező együttes hatására, Ázsiában viszont már nem volt egységes az irány. Mindezek együttes hatására az irányadó nyugat-európai határidős...
aug. 12
9:01
Mosogatógépbe bújt a rendőrök elől (Blikk)
aug. 12
9:01
Egyre szebb számok a PannErgytől (Portfolio)
A szezonálisan gyengébb második negyedévben a miskolci projektnek köszönhetően jelentős árbevétel-növekedésről, és csökkenő üzemi veszteségről számolt be a PannErgy. A részvényárfolyam következő...
aug. 12
9:03
Jól kieszelte a vagyonmentést, mégis lebukott (Adózóna)
A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy szegedi férfi Seychelle-szigeteken átívelő üzletét buktatták meg. Megpróbálta kimenteni cégének Balaton parti és szegedi ingatlanait, de a nyomozók zár alá vették a vagyont. A hitelezői igények megtérülhetnek.
aug. 12
9:03
313 felett ragadt az euró (Portfolio)
A hétfői nyugodt nap után továbbra is stabilan 313-313,5 körül álldogál a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a hétfő délutánig tartó intenzív emelkedés után a vezető nyugati...
aug. 12
9:12
Újra van infláció! Miért kérnek többet a magyarok? (Privátbankár)
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt a háztartási energia, a ruházkodási cikkek, az élelmiszerek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, míg a szeszes italok, dohányáruk, a szolgáltatások és az egyéb cikkek, járműüzemanyagok drágultak.
aug. 12
9:15
Bombafenyegetést kapott Toronto polgármestere (Infostart)
Elektronikus üzenetben azzal fenyegették meg Rob Ford torontói polgármestert hétfőn, hogy felrobbantják a kanadai nagyváros önkormányzati épületét, ha nem mond le.
aug. 12
9:15
Hiányos a németek történelmi ismerete (Gondola)
Németországban a lakosság fele nem tudja, hogy mikor kezdték építeni a berlini falat - mutatta ki egy felmérés, amely a szerdai évfordulóra készült
aug. 12
9:15
Selänne hokiakadémiát alapít (Blikk)
aug. 12
9:15
Nyugati cégek akadályozták az arab tavaszt? (Alternatív Energia)
Glenn Greenwald szerint kémkedtek emberi jogi aktivisták ellen.
aug. 12
9:15
3 hónap után visszatért az infláció Magyarországon (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. 1 hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal növekedtek. A maginflációs szezonálisan kiigazított értéke havi szinten 0,2%-kal, éves összevetésben 2,6%-kal emelkedett júliusban.
aug. 12
9:15
Nagyot kapott az OTP (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek még erősödtek hétfőn több tényező együttes hatására, Ázsiában viszont már nem volt egységes az irány. Mindezek együttes hatására az irányadó nyugat-európai indexek a...
aug. 12
9:15
Egyéves csúszásban a BKK: e-jegy helyett automaták érkeznek (Pénzcentrum)
Az új jegykiadó berendezéseket újra kell majd hangolni a virtuális jegyek megjelenésekor....

Keresés