2014. augusztus 17. vasárnap

aug. 17
22:35
Férfi kosár Eb-selejtező - Vereség idegenben a csehektől (Infostart)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott két győzelem után hárompontos vereséget szenvedett a csehektől Nymburkban az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.
aug. 17
22:45
Steinmeier: meg kell őrizni Irak egységét, nem szakadhat el Kurdisztán (ProfitLine)
A német külügyminiszter szerint egy önálló kurd állam létrehozása tovább gyengítené a közel-keleti térség stabilitását, ezért az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita fegyveres szervezet ellen küzdő kurdok támogatása mellett Irak egységének megóvására is törekedni kell.
aug. 17
22:45
Pár hónapja tüntették ki a rendőrt, aki lelőtte a fegyvertelen fekete fiatalt (444.hu)
Darren Wilson lőtte agyon Michael Brownt Fergusonban, egyelőre tisztázatlan körülmények között. Brown halála miatt napok óta zavargások vannak Amerikában. A Yahoo szútra ki, hogy a rendőr apjának Facebook oldalán van egy a kép, amin Darren Wilson épp egy kitüntetést vesz … Folytatás
aug. 17
22:51
Német juhásszal szexelt és gyilkolni akart a nő (BorsOnline)
Egyszerre két kutyával is létesített szexuális kapcsolatot egy 53 éves nő Új-Mexikóban. Mikor lakótársa lebuktatta, megpróbálta megölni a vele együtt élő asszonyt.
aug. 17
22:51
Salman Rushdie átvette az Andersen-díjat (Infostart)
Salman Rushdie vasárnap Odensében átvette a Hans Christian Andersen-díjat, Dánia legrangosabb irodalmi elismerését.
aug. 17
22:51
Elutasították Páriban a kiserőmű építését (Infostart)
Nagy többséggel elutasították a Tolna megyei Páriban vasárnap rendezett helyi népszavazáson a községben tervezett, műanyag hulladékot égető kiserőmű építését.
aug. 17
22:51
Az autonómia melletti összefogásra szólított fel az SZNT (Infostart)
Az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel az erdélyi magyarság két államfőjelöltjét vasárnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
aug. 17
22:51
Kilencedik a magyar csapat a kombinációs kűrben (Infostart)
Kilencedik helyen végzett a magyar műúszócsapat a kombinációs kűrben a berlini Európa-bajnokságon.
aug. 17
22:51
Eurofutball: sima Benfica-siker, először botlott az Anderlecht (She)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában a címvédő Benfica Victorio Pereirea és Eduardo Salvio góljával 2–0-ra legyőzte a Pacos Ferreirát.
aug. 17
22:51
31 millióval tartoznak a németek (Blikk)
aug. 17
22:51
Látogatórekord a Szigeten (Alternatív Energia)
"A látogatócsúcs azt is jelenti, hogy az idei Sziget mindenképpen nyereséges volt."
aug. 17
22:51
NB I: A 93. percben szerzett góllal nyert a Diósgyőr (Agroinform)
A Diósgyőr hazai pályán egy hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kecskemétet, amely továbbra is pont nélkül áll.
aug. 17
22:53
Labdarúgó NB I - Szombathelyi döntetlenjével nyeretlen maradt a Pécs (Infostart)
A Pécs 1-1-es döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén, így továbbra is nyeretlen.
aug. 17
22:55
Babosék hátrányban feladták a finálét (Infostart)
Babos Tímea és párja, a szerb Kristina Mladenovic játszmahátrányban feladta a cincinnati tenisztorna női párosversenyének vasárnapi fináléját.
aug. 17
22:57
Diósgyőri vereségével továbbra sincs pontja a Kecskemétnek (Infostart)
A Diósgyőr hazai pályán egy hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így vendégek továbbra is pont nélkül állnak a bajnokságban, míg a miskolci csapat továbbra is veretlen.
aug. 17
23:09
Árvíz öntött el másfél ezer falut Indiában (Infostart)
Árvíz öntött el másfél ezer falut Indiában, a természeti csapás 28 ember halálát okozta eddig és ezreket tett hajléktalanná - közölték vasárnap indiai tisztségviselők.
aug. 17
23:09
Ligue 1: két tizenegyes, lesgól, a Bordeaux kitömte a Monacót (She)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2. fordulójában a Bordeaux nagyszerű második félidei játékának köszönhetően 4–1-re legyőzte a Monacót, így két fordulót követően holtversenyben az élre állt.
aug. 17
23:09
Topligák: Falcaóékat megruházták, már csak a Saint-Étienne hibátlan (Agroinform)
A címvédő Manchester City a Newcastle United otthonában aratott győzelemmel indította a szezont a Premier League-ben.
aug. 17
23:11
Steinmeier: újra kell indítani a politikai rendezés folyamatát (Infostart)
Újra kell indítani az ukrán válság politikai rendezésének folyamatát és ki kell dolgozni a tartós fegyvernyugváshoz elvezető út tervét - közölte a német külügyminiszter vasárnap Berlinben az ukrán, az orosz és a francia külügyminiszterrel kezdett tárgyalás előtt.
aug. 17
23:18
Andor László: béremelés szükséges Németországban... (ProfitLine)
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
aug. 17
23:18
Az Ancillary Justice lett a legjobb regény (444.hu)
Az amerikai Ann Leckie-től, a legjobb novella pedig az Equoid Charles Stross-tól a Hugo díjátadón. Ezeket most el is kéne olvasni.
aug. 17
23:27
Atlétikai Eb - Két érmet szereztek a magyarok (Infostart)
A magyarok két érmet szereztek a vasárnap zárult zürichi atlétikai Európa-bajnokságon: az olimpiai bajnok Pars Krisztián megvédte címét kalapácsvetésben, míg Márton Anita országos csúccsal harmadik lett súlylökésben.
aug. 17
23:27
Olasz Kupa: Lupoli duplázott, Tamás a hajrában állt be (She)
Továbbjutott a labdarúgó Olasz Kupa 2. fordulójából a Tamás Krisztiánt és Arturo Lupolit is bevető a Varese, amely 3–2-re nyert hazai pályán a Juve Stabia ellen.
aug. 17
23:27
NB I - Továbbra sincs pontja a Kecskemétnek (Alternatív Energia)
Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 2-1.
aug. 17
23:27
Atlétika: Brit aranyesővel zárult az Eb (Agroinform)
Öt aranyérmet nyerte a britek vasárnap - nekünk Márton Anita bronza jelentett kellemes meglepetést Zürichben.
aug. 17
23:29
NB I: Betojtunk a közegtől - Bekő Balázs (She)
A DVTK a ráadásban szerzett góllal 2–1-re győzött a Kecskemét ellen a labdarúgó NB I negyedik fordulójában. Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője szerint betojtak a közegtől, míg Tomiszlav Szivics szerint fáradtak a futballistái.
aug. 17
23:31
Felkészülés: D. López 45-ről kapott góllal rajtolt a Milanban (She)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan 2–1-re kikapott a spanyol Valenciától.
aug. 17
23:45
Kultúrák együttéléséről, a magyarságról, az autonómiáról beszéltek a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján (Infostart)
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
aug. 17
23:45
Német Kupa: a Wolfsburg csak 11-esekkel verte a Darmstadtot (She)
A labdarúgó Német Kupa 1. fordulójában az élvonalbeli Wolfsburg gól nélküli 120 percet követően tizenegyesekkel nyert a másodosztályú Darmstadt otthonában. Érdekesség, hogy a szétlövés Naldo (Wolfsburg) hibájával indult, ezt követően azonban már nem hibáztak a „farkasok”.
aug. 17
23:45
Megszállták a teret a patkányok (Blikk)
aug. 17
23:51
Külföldi sajtó Magyarországról - A tusnádfürdői beszédről (ProfitLine)
"Magyarország illiberalizmusa nem hagyható szó nélkül" címmel közölt szerkesztőségi cikket a The Washington Post című amerikai napilap a hétvégén.
aug. 17
23:51
Remélem jól érezték magukat (444.hu)
Mára vége a műsornak, holnap reggel Sarkadi kolléga kezd.
aug. 17
23:54
A jó alváshoz a gyomron át vezet az út? (WebBeteg)
Bizonyos ételek segíthetik, vagy gátolhatják a nyugodt éjszakai pihenést. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológust, a JóAlvás Központ orvosát az elalvást segítő táplálkozási szokásokról kérdeztük.

Keresés