Szívinfarktust, érelzáródást és cukorbetegséget okozhat az érelmeszesedés, amely már ötéves korban is megjelenhet - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Semmelweis Egyetem II. Gyermekgyógyászati Kilinikájának gyermekorvosa. Dr. Szamosi Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekkori érelmeszesedés életmódváltással visszafordítható, felnőttkorban azonban csak gyógyszerrel kezelhető.
Az ukrán leánybankban nem sok öröme volt eddig az OTP-nek, a 2006-os megvásárlás után volt 2 jó év, 2009-ben azonban brutális veszteség keletkezett, de azóta sem állt talpra a bank, és idén is...
Orbán Viktor közszereplő világhírűvé vált tusnádfürdői beszédében - egyebek mellett - megpróbálta megindokolni, miért is kellene szakítani "a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel".
Hazai felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról írt alá megállapodást a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három egyetem mezőgazdasági karával hétfőn a debreceni Farmer Expón.
Huszonnégy órával meghosszabbították az izraeli-palesztin tűzszünetet a Kairóban egyiptomi közvetítéssel zajló kétoldalú tárgyalásokon - jelentette be az egyiptomi kormány nem sokkal az ötnapos ideiglenes fegyvernyugvás lejárta, helyi idő szerint hétfő éjfél előtt.
Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények, illetve az előkészületek miatt változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, a MÁV pedig több vonatot indít Budapestről a tűzijáték után.
Tizenöt holttestet emeltek ki annak a járműoszlopnak a roncsaiból, amelyet előző nap ért rakétacsapás Kelet-Ukrajnában - közölte kedden az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Befejeződött a Szíria által a nemzetközi közösségnek beszolgáltatott vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai kormány.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, jövő hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű "vad csoport" feltartóztatása - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Huszonnégy órával meghosszabbították az izraeli-palesztin tűzszünetet a Kairóban egyiptomi közvetítéssel zajló kétoldalú tárgyalásokon - jelentette be az egyiptomi kormány nem sokkal az ötnapos ideiglenes fegyvernyugvás lejárta, helyi idő szerint hétfő éjfél előtt.
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű "vad csoport" feltartóztatása - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Megállítaná a "Fidesz-járványt" Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltje - legalábbis az a mondat szerepel egy DK-s szórólapon. Tarlós István nem kommentálta vetélytársai tetteit, és személyét. Közben elkezdték postázni a választási értesítőket, és már az is kiderült, hogy pontosan hány választó ajánlása kell a jelöltállításhoz.
A hirosimai atomtámadás évfordulója kapcsán Nógrádi György a Kossuth Rádióban azt mondta: ma senki nem számol atomfegyver bevetésével, mert tudja, hogy attól kezdve, a folyamatokat nem lehet kézben tartani.