Irak északi vidékén még egy várost és tucatnyi falut foglalt el a helyi kurd milíciával vívott összecsapások után a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező szélsőséges szunnita fegyveres csoport - mondták vasárnap szemtanúk.
Mint korábban beszámoltunk róla, Bajner Bálint újra betalált a Championship rajtjára készülő Ipswich Townban. A magyar játékos reméli, tétmérkőzésen is jól sikerül a bemutatkozása.
Legalább tízen meghaltak, amikor - feltehetően tüzérségi - találat ért egy ENSZ-iskolát a Gázai övezet déli részén - jelentették helyi egészségügyi források.
Egy órát kell várakozniuk a belépésre a röszkei, a tiszaszigeti és az ásotthalmi átkelőn a személygépkocsiknak vasárnap délelőtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az ukrán váláság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
Az OBH elnöke szerint az igazságszolgáltatásban elért eredményekhez szemléletváltásra, motiváltságra és a stratégiai célok meghatározására volt szükség.
Az ukrán váláság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
A közép-magyarországi régióban negyedével több lakást építettek az idén az első hat hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából. A lakásépítések száma országosan ennél kisebb mértékben, 21,8 százalékkal nőtt a tavalyi év első fél évéhez képest – jegyezte meg a KSH, hozzátéve: minden második új lakást ...
Dougie Freedman, az angol másodosztályú Bolton Wanderers menedzsere a felkészülési időszakot értékelő nyilatkozatában ismét Andy Lonergant dicsérte – Jermaine Beckford, Jay Spearing és Matt Mills társaságában –, ami kihathat Bogdán Ádám lehetőségeire és játékperceire. A magyar légiósról az értékesítésével kapcsolatban is szót ejtett a szakember.
A BBC úgy tudja, hogy legalább tízen meghaltak a rafahi csapásban. Az épületben a támadások elől menekülők voltak. Az izraeli hadsereg közben megkezdte a visszavonulást a Gáztai övezet több lakott körzetéből, de Netanjahu miniszterelnök azt mondta, addig folytatják a műveleteket, amíg … Folytatás
Mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 156-os kilométernél, ahol vasárnap reggel a szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi a táskai pihenőhelynél - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Megszűnt a forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, ahol vasárnap reggel egy balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 156-os kilométernél, ahol vasárnap reggel a szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi a táskai pihenőhelynél. Megszűnt a forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, ahol vasárnap reggel egy balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek.
Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója. Görögország is megszenvedi az orosz turisták elmaradását, és Magyarországon is van már kézzelfogható jele a válságnak.
A Portfolio összesítése szerint abban a 7 Operatív Programban, amelyeket a közelmúltban hozott nyilvánosságra a kormány, mintegy 6960 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre...
Három civil életét vesztette és nyolcan sebesültek meg az elmúlt 24 órában a kelet-ukrajnai Luhanszk városában folyó harcokban. Közben vasárnap Harkivba érkezett az a hűtőjárművekből álló konvoj, amely a maláj gép lezuhanása következtében meghaltak újabb megtalált maradványait szállította azonosításra.
A közép-magyarországi régióban negyedével több lakást építettek az idén az első hat hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.
Budapest - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Tolna megyei termálfürdők a tavalyinál nagyobb, de legalább azt elérő forgalomra számítanak az idén. Közül három felújítva várja a vendégeket, amelyre az elmúlt években együttesen mintegy hárommilliárd forintot fordítottak.
A szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bíróság a 41 éves A. Áron Gergely előzetes letartóztatását 30 napra. A férfi pénteken, a Margit híd budai hídfőjének villamosmegállójában bántalmazta a sínekre eső idős nőt, akit elütött az érkező villamos. … Folytatás
Azért emlékezünk együtt, hogy ami szétválaszthatna és szembefordíthatna bennünket, az többé ne legyen köztünk átléphetetlen szakadék, mondta az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt napján.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője.