Az Excelsior szombaton 3-1-re legyőzte a Heraclest a holland élvonal negyedik fordulójában, és a mérkőzés hőse a két gólt szerző Jeff Stans volt, aki második góljánál igencsak higgadt és remek megoldást választott.
A különleges státuszú városban százezrek tüntettek a demokráciáért, a kínai rezsimet viszont ez nem érdekelte túlzottan. Még komolyabb tüntetések jöhetnek most.
Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között, amit sokan a "rohanó világ" okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért - számolt be a szerbiai statisztikai intézet adatait ismertetve a Vajdaság Ma című hírportál.
Ismét örömteli folyamatokat láthattunk az augusztus 27-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái...
Azoknak az európai cégeknek, amelyek kivonultak Oroszországból, nehéz lesz visszatérniük az orosz piacra a nyugati szankciók következtében - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin az orosz Pervij Kanal állami televíziós csatornának nyilatkozva.
Na ezt tényleg nem láttuk jönni, Royak Tibor jelölt plakátjára Jimmy híres Szemeddel látsz, szíveddel érzel című slágerének parafrázisa került fel. Még egy hete sem megy a kampány, de eddig tényleg nem lehet okunk a panaszra. A találat Chimie tumblres érdeme!
Budapest — Meglepő lépésre szánta el magát Zámbó Krisztán (34). Zámbó Jimmy (†42) fia magára varratta azt a családi címert, amelyet nemrég egy címermesterrel terveztetett meg.
Kannibalizmusról fantáziálók honlapján ismerte meg áldozatát egy német rendőr, aki ellen egy férfi megölése és feldarabolása miatt emeltek vádat a németországi Drezdában.
Néhány nap múlva az összes borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható. Viszont a szőlő minősége még sokat javulhat, ha sütni fog a nap. Csapadék, kártevők, hűvös éjszakák: mivel kellett a bortermelőknek szembenézni?
Alexis Sánchez megszerezte első angol bajnoki gólját, de ez csak egy pontra volt elég az Arsenalnak, amely 1-1-re végzett az újonc Leicester Cityvel a harmadik fordulóban.
A konzervatív CDU győzelmét, a liberális FDP tartományi parlamentből (Landtag) való kiesését és az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) előretörését jelzik a Szászországban vasárnap tartott helyi törvényhozási választás után megjelent első előrejelzések.
New York — Robin Williams (63) öngyilkossága az egész világot megrendítette. Ki így, ki úgy próbál megemlékezni a tragikus körülmények között elhunyt sztárról.
Budapest — Bárdos András (50) újra beszól! Egyelőre arról mélyen hallgat, megméreti-e magát az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában az afrikai dzsungelben.
Budapest — Összecsapnak hétfőn este az első versenyzők az RTL Klub új műsorában. A csatorna első körben hat lelkes amatőr között keresi azt a szerencsést, aki a legalkalmasabb lehet a konyhafőnöki címre.
Budapest — Bárdos András (50) újra beszól! Egyelőre arról mélyen hallgat, megméreti-e magát az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában az afrikai dzsungelben.
Ukrajnának fegyverekre van szüksége a Nyugattól, nem az orosz kaviárra és briliánsokra kivetendő embargóra - fejtette ki véleményét a hét végén Volodimir Feszenko ukrán politológus Petro Porosenko ukrán elnök brüsszeli tárgyalásait értékelve.
Igaz, ez egyelőre csak az Egyesült Államokban történt, de azért fontos lépés afelé, hogy ne építgethessen bárki átlátszó üvegkalickákat csak úgy bele a vakvilágba. A szabadalmi igényt még 2012 októberében nyújtották be, és azt idén augusztus 26-án fogadta el az … Folytatás
Az Országgyűlés elnöke szerint az iskola felelőssége, hogy jó iránytűvel és erős vértezettel lássa el diákjait egy különösen felgyorsult és kiszámíthatatlan világban való helytállásra.