Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 386,5 millió forint bírságot szabott ki 58 pénzügyi szervezetre fogyasztói díjak és költségek jogszerűtlen emelése miatt - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.
A Professzorok Batthyány Körének elnöksége szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kétes múltbéli cégügyei foltot ejtenek az egész kormányon is.
Egy két hónapos gyermek életét vesztette Lengyelországban, amikor a heves vihar miatt rádőlt egy fa, az ítéletidő az országban sok helyen megbénítja a közlekedést.
Váratlanul, nagy mértékben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben, elsősorban az Ukrajna körüli válság miatt - derült ki a berlini Sentix gazdaságkutató intézet legfrissebb, hétfőn közölt hangulatindexéből.
Az Arsenal vasárnap az AS Monacóval játszott az Emirates Kupában (végül 1-0-ra kikapott), és Mathieu Flamini a ráadásban bizony kíméletlenül becsúszott, ezzel jelezvén, hogy ő bizony komolyan vette a felkészülési mérkőzést.
A Manchester United - Real Madrid mérkőzés előtt - kis rásegítéssel - majd 100 ezer emberrel énekeltette el a Vörös Ördögök mezszponzora a csapat indulóját a Michigan Stadionban. Nem szólt rosszul.
Péntek reggel kis időre elérhetetlen volt a Facebook Los Angeles környékén. A megyei seriffhivatal egyik őrmestere pedig kiírta Twitterre, hogy ha lehet, az emberek ne hívják fel ezért a 911-et, mivel ez nem rendőrségi ügy. Többen rákérdeztek nála, hogy tényleg … Folytatás
A következő uniós költségvetési ciklusban megépülhet az M0-ás körgyűrű hiányzó szakasza. Solymár, Pesthidegkút, Budaliget, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budakeszi, Biatorbágy és Budaörs térségében hiányzik egy 18 kilométeres szakasz ahhoz, hogy negyven év után bezáruljon az M0-ás körgyűrű.
Egy két hónapos gyermek életét vesztette Lengyelországban, amikor a heves vihar miatt rádőlt egy fa, az ítéletidő az országban sok helyen megbénítja a közlekedést.
Gyenge hónapot zárt júliusban a BÉT mind az azonnali, mind a határidős forgalmat tekintve, miután az előző év azonos időszakához és júniushoz képest is jelentősen csökkent a forgalom. Az azonnali...
Új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, amelyet az egyetemtörténeti kiállításon helyeznek el – mondta az eduline-nak a Corvinus rektora, aki azzal indokolta a döntést, hogy a Marx-szobor a múlt része, nem pedig a jelené.
Xavier Niel nem kispályázik: az internetpiac átalakítása után a mobilpiacot is szétverte Franciaországban, elképesztően kedvező ajánlataival a Free Mobile nevű cége a nulláról indulva mára a piac...
Júliusban, illetve az év első hét hónapjában is nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható levelében az államfő méltatta az egykori politikus, történész, az 1990 és 1994 közötti Országgyűlés elnökének egyetemi tanári és politikusi tevékenységét.
A gombagyűjtés szabályaira figyelmezet a miskolci székhelyű Északerdő Zrt., amely az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a gomba és az erdei vadgyümölcs szedését az erdőtörvény szabályozza.
Talán meg lehetett volna menteni annak a walesi tininek az életét, aki hosszú hónapokon keresztül szenvedett leukémiától úgy, hogy semmilyen kezelést nem kapott. A gyerek tüneteire anyja azt hitte, az osztálytársai bántják a lányát.
Harrisburg, Pennsylvania - Nem vette észre Kimberly Tutko, hogy meghalt vele egy fedél alatt élő kisfia, csak akkor, amikor érezni kezdte az oszlásnak indult tetem szagát.
Az NMHH a 2014. május 22-én kiírt frekvenciapályázati eljárásra beadott jelentkezések alaki érvényességét megvizsgálta és a hiánypótlások után mind a négy pályázót nyilvántartásba vették.
Gafsa, Tunézia - Nem volna tanácsos fürdeni a sivatag közepén keletkezett tóban, de a helyiek nem tudnak ellenállni annak, hogy megmártózzanak a hűs habokban a 40 fokos melegben.
Az Együtt-PM a multinacionális cégekkel kötött minden stratégiai megállapodás nyilvánosságra hozatalát követeli annak érdekében, hogy kiderüljön: miért teljesítenek rosszabbul ezek a cégek a munkahelyteremtésben, mikor a partnerség éppen ennek fokozására szolgálna - közölte a pártszövetség.
Magyarországon a háztartási vegyi áruk, kozmetikumok kiskereskedelmi eladása az első fél évben mintegy 158 milliárd forintot ért el, ami 6 százalékkal több a tavalyi január-júniusi értéknél, mennyiségben ez idő alatt 2 százalékkal emelkedett a forgalom - közölte a Nielsen piackutató.
Másfél órás repülőút után hétfőn megérkezett Minszkbe a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely kedden a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
Wheeling, Virginia - Különös látványra lettek figyelmesek egy amerikai kisváros lakói: négykézlábra ereszkedett meztelen férfit vezetett pórázon egy nő egy forgalmas útkereszteződésben.
A Nobel-békedíjas egykori lengyel ellenzéki vezetőnek, volt államfőnek a melegeket sértő korábbi kijelentései miatt kellett „megválnia” a nevét 1968 óta viselő utcától
A jelenlegi belföldi álláskínálatot megvizsgálva, a legtöbb állás Pest megyében érhető el (112 pozíció), ezt követi Győr-Moson-Sopron (44 pozíció), Fejér (43 pozíció) és Budapest (38 pozíció).
Az Országos Roma Önkormányzat elnöke arra számít, hogy a Lungo Drom nagyobb győzelmet arat az önkormányzati választásokon, mint négy évvel ezelőtt. Farkas Flórián a közrádióban azt mondta: szerinte egyedül ez a szervezet képes megvalósítani a kormánnyal együtt a romák integrációját.
A vihar miatt folyamatos volt a műszaki mentés Budapest XVI. és XIX. kerületében, a tűzoltóknak leszakadt ágakhoz, kettétört fákhoz kellett kivonulniuk, egy ház tetőszerkezete villámcsapás miatt teljesen kiégett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága a napokban hozott döntést arról, hogy az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kapcsolódóan a Növekedési Hitelprogramból (NHP) származó hitelportfóliót esetlegesen megvásárló hitelintézet is részesülhessen 0%-os kamatozású jegybanki refinanszírozásból. Az érintett adósok egyedileg – függetlenül a takarékszövetkezetek jogi státuszától – is kiválthatják…
Eltörték a 18 éves korában elhunyt P. László bokáját, hogy beleférjen a koporsóba. Az esetről a Blikk számolt be – a borzalom a Testvérek című kínai regény egyik, a kulturális forradalom idején játszódó jelenetét idézi.
A washingtoni tornán győztes kanadai Milos Raonic egy helyet előre lépve már a hatodik a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is a szerb Novak Djokovic vezet.
Letartoztatták a bolgár U19-es kapusát, mert a gyanú szerint manipulált mérkőzéseket a magyarországi U19-es Európa Bajnokságon. A helyi média szerint a Lokomotiv Szófiában játszó Daniel Ghiaurov kapus mellett Steven Petkov játékos is érintett. A bolgár szövetség kijelentette, hogy biztosan befolyásolta a bunda … Folytatás