2015. október 1. csütörtök

okt. 1
22:48
Bölcs döntés kell a horvát határzárral kapcsolatban (Infostart)
A kormányszóvivő szerint a jelenlegi körülmények között komoly türelemre és bölcsességre van szükség a döntéshez a horvát határzár életbe léptetésének időpontjáról.
okt. 1
22:48
Bogárdi Szabó István nyitotta meg a reformáció hónapját (Gondola)
Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhatja egymást - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó csütörtöki istentiszteleten
okt. 1
22:48
Megfékezték a harkakötönyi sertéstelepen keletkezett tüzet (Blikk)
okt. 1
22:50
Első világháborús emlékeket állítottak ki a veszprémi levéltárban (Infostart)
Az első világháború történetét mutatja be a családok emlékeiből készült gyűjtemény fényképeken, tárgyakon, háborús térképeken keresztül, emberközelivé téve a száz évvel ezelőtt történteket - mondta a veszprémi levéltárban nyílt tárlat csütörtöki megnyitóünnepségén a város polgármestere.
okt. 1
23:00
Őrizetbe vették a Buda-Cash alapítóját (ATV)
Két újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként szerdán a Buda-Cash üggyel összefüggésben, az egyikük P. Zoltán, a brókerház alapítója.
okt. 1
23:03
Irán műanyaggal áraszthatja el Európát (ProfitLine)
Az Irán elleni embargó részleges feloldása miatt hamarosan akár hatalmas mennyiségű műanyag-alapanyag érkezhet Európába, hiszen a közel-keleti országban alacsony az adóterhelése a petrolkémiai nyersanyagoknak, és gyorsan bővülnek a gyártókapacitások, hívja fel a figyelmet a műanyagipari és acélipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. A cég szerint az iráni gyártók tartós…
okt. 1
23:06
December 20-án választanak a spanyolok (Gondola)
December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Antenna3 országos televíziós csatornának adott interjújában csütörtökön
okt. 1
23:08
"Orbán Viktornak európai víziója van" (Gondola)
A beszéd is megerősítette, hogy Orbán Viktor offenzív szerepben van a migránsügyben. Nem magyarázkodik, nem a magyar álláspontra irányuló kritika kivédése a célja.
okt. 1
23:24
Putyin a "négyekkel" tárgyal Sziriáról és Ukrajnáról (Gondola)
Francois Hollande francia államfő és Vlagyimir Putyin elnök pénteken a szíriai helyzetről is egyeztetni fog, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében
okt. 1
23:24
Bullock végképp megállapodna (Blikk)
okt. 1
23:36
Működési engedélyt kapott a távfűtésre a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. (ProfitLine)
Megkapta a működési engedélyt a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivataltól (MEKH) a távfűtésre a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. - jelentette be a tolnai megyeszékhely polgármestere csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
okt. 1
23:38
Az elejtett gímszarvasok több mint 60 százaléka érmes Zala megyében (ProfitLine)
Zala megyében 440 gímszarvasbikát ejtettek el a szarvasbőgés idején, a példányok 63 százaléka lett érmes a trófeabírálaton - tájékoztatta a megyei kormányhivatal vadászati és halászati főfelügyelője csütörtökön az MTI-t.
okt. 1
23:42
Seehofer: szó sem lehet kerítésről a német határon (Gondola)
Élesen visszautasította csütörtökön Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke a tartományi kormány pénzügyminiszterének felvetését, miszerint meg kell fontolni a kerítés telepítését a német határon
okt. 1
23:42
December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban (Blikk)
okt. 1
23:51
Videón CR mind a 323 gólja Real-mezben! (Sport365)
Cristiano Ronaldo a Malmö elleni, szerda esti duplájával együtt 308 tétmeccs alatt 323 gólt szerzett a Real Madridban, ezzel beérte a klub csúcstartóját, Raúlt (741 meccs, 323 gól). Videón CR összes realos villanása!

Keresés