Búcsúlevélben magyarázta meg tettét a gyilkos tatabányai pedagógus, Cs. Jenő. A feleségével, majd magával is végző nyugdíjas igazgató fia ellen szabálysértési eljárást indítottak.
A Bajnokok Ligájában is érdekelt Mol-Pick Szeged a Ceglédet fogadja a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. A jégkorong Mol Ligában két meccset rendeznek, míg a férfi vízilabda ob I-ben egy találkozóra kerül sor. Íme, a keddi sportműsor!
Pintér Sándor belügyminiszter egy rendezvényen kijelentette: ugyan ezt foglalkoztatási formát átmenetinek tekintik, ám a kormányzat szerint mindaddig szükséges a rendszer fenntartása, amíg a piacgazdaság keretein belül el nem érhető a teljes foglalkoztatottság - írja a Munkajog.hu.
Rendszeresebbé, közvetlenebbé kell tenni a kapcsolatot a Tesla autógyárral, hogy fel legyünk készülve, ha döntés születik a cég kapacitásbővítéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Ismét emelkedtek a pedagógusbérek: az életpályamodell keretében átlagosan 3,4 százalékos emelés érkezett az érintetteknek a szeptemberi fizetéssel - mondta a köznevelési államtitkár hétfőn Budapesten, a pedagógusok világnapján tartott sajtótájékoztatón.
Október 6-án bevezetik a Waberer's International Zrt. törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) - derül ki a tőzsde honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóból.
Sajtóértesülések szerint közel háromezer munkavállaló repülhet az Air France-tól. Erre a hírre annyira bedühödött több száz dolgozó, hogy betörtek a cég igazgatósági ülésére.
Műholdat tervez a világűrbe felbocsátani a Facebook Inc. közösségioldal-szolgáltató azzal a céllal, hogy mobilinternet-hozzáférést juttasson el Fekete-Afrika területire - jelentette be Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója amerikai idő szerint hétfőn.
A japán jenhez képest nem változott, más vezető valutákhoz képest kissé gyengült a forint kedd reggelre a nemzetközi devizapiacon. Az eurót 7 óra tájban 312,34 forinton jegyezték a hétfő esti 312,06 forinttal szemben. A dollár 278,22 forintról 279,25 forintra, a svájci frank 285,57 forintról 286,28 forintra erősödött. A jen előző esti árfolyamán, 2,3150 forinton forgott.(MTI)
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) hetedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Már várják azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára - tájékoztatták portálunkat.
Nincs még időpont a jövő évi bértárgyalások megkezdésére a kormánnyal és a munkáltatókkal, a konfliktusok esélyét pedig tovább növeli, hogy szűkült a tárgyalófelek mozgástere a 2016-os költségvetés korábbi elfogadása miatt - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Godfried Danneels, Brüsszel nyugalmazott érseke bevallotta, hogy tagja volt annak az egyházon belül működő titkos csoportnak, amely azon dolgozott, hogy elmozdítsa a konzervatív Benedek pápát.
Itt a várva-várt tőzsdei bevezetés: a budapesti börzére viszi részvényeit a Waberer's International. Egyelőre zárt körű marad a társaság, azaz nem szállhatunk be - de 90 napon belül Wáberer György tulajdonostársai lehetünk.
Mióta Szulák Andi tömören nyilvánosságra hozta, hogy mindennek vége közte és Gyarmati Gábor közt, elegánsan hallgat. A közösségi oldalán az ismerősei viszont azonnal mellé álltak.
Szigorításokat fogadott el az éjszaka összeült izraeli nemzetbiztonsági kabinet a terrorhullám megfékezésére - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió kedd reggel.
Változik a menekültkérdés megítélése Németországban - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Kiss J. László, Németország-szakértő, aki szerint a közhangulat, illetve a közvélemény-kutatások egyaránt irányváltást valószínűsítenek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leadná a külügyet, és helyette megkapná a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nagy részét - írja a Népszava. A lap értesülései szerint a...
Edward Snowden szerint a brit és az amerikai titkosszolgálatok olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével gyakorlatilag teljes ellenőrzésük alá tudják vonni bármely megfigyelt célszemély okostelefonját.
Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte csecsemőjét. A nő már várta, hogy a bűne miatt cipelt terhétől megszabaduljon.
Budapest – Szulák Andrea (51) elbujdosott a nyilvánosság elől, de volt élettársa, Gyarmati Gábor (41) továbbra is aktív a közösségi oldalán, ahol kedélyes fényképeket osztott meg ismerőseivel, jóllehet a taxisofőrként dolgozó férfi nevet változtatott.
Szigorításokat fogadott el az éjszaka összeült izraeli nemzetbiztonsági kabinet a terrorhullám megfékezésére – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió kedd reggel. Benjámin Netanjahu miniszterelnök arra utasította az illetékes igazságügyi szerveket, hogy gyorsítsák fel a merénylők házának lerombolási eljárását. A testület döntött arról is, hogy szükség szerint megerősíti a Ciszjordániában…