Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra utasította a rendőrséget, hogy akadályozza meg a kormány tagjait és a parlament többi képviselőjét a jeruzsálemi Templomhegy felkeresésében - jelentette csütörtökön az izraeli közszolgálati rádió.
Már a jövő héttől lehetővé válhat a határrendészeti együttműködés visegrádi keretekben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 Híradójában csütörtökön
Este 8 óráig vegyes hangulatban, kissé iránytalanul zajlott a kereskedés az amerikai részvénytőzsdéken, ám a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét egyértelműen pozitívan fogták a befeketők, így most...
Támogatja a kormány az FHB Jelzálogbank és leánybankja, az FHB Kereskedelmi Bank belépését a takarékszövetkezeti integrációba. Továbbra is a termelési terv szerint folyik a munka az Audi Hungaria Motor Kft. győri üzemében.
Első alkalommal tartottak olyan közös tanácskozást az Európai Unió kül- és belügyminiszterei csütörtökön Luxembourgban, amelyen a Szíriából a Földközi-tenger keleti részén és a Nyugat-Balkánon keresztül érkező migránsok útvonalán fekvő országok képviselői is részt vettek.
Egy finn cég nyerte az Országos Mentőszolgálat 22 darab, összkerék meghajtású mentőorvosi gépkocsira kiírt tenderét, a Profile Vehicles Oy vállalat egyetlen ajánlattevőként mintegy 160 millióért szállítja a mentőautókat - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta - közölték csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztségviselői. Az elsőként a CNN hírtelevízió által...
Sokan nem tudják, milyen ételben található meg az a fajta vitamin, amelyre szüksége van a szervezetünknek. Most az alábbi infografikából megtudhatsz mindent, ami érdekel!
Globálisan a fiatal munkaerő közel 43 százaléka vagy munkanélküli, vagy van ugyan munkája, de szegénységben él - szerepel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2015 című kiadványát összefoglaló tájékoztatásban.
Horvátország számára elfogadhatatlan, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében - mondta Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön Luxemburgban.
Ha győz a magyar labdarúgó-válogatott ma este a feröeriek ellen, már biztosan pótselejtezős. Bernd Storck újoncot avat Bódi Ádám személyében. A három jó formában lévő csatár közül Nemanja Nikolics került be a kezdő tizenegybe.
Zsidó származású magyar labdarúgókról emlékeztek meg Bukarestben egy kiállításon, amelyen Takács Szabolcs, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) magyarországi elnöke is részt vett.
Este 8 óráig vegyes hangulatban, kissé iránytalanul zajlott a kereskedés az amerikai részvénytőzsdéken, ám a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét egyértelműen pozitívan fogták a befeketők, aminek...
Sokáig eltart még a menekültválság, éppen úgy, mint a menekültek európai uniós tagállamok közötti méltányos elosztását szolgáló állandó rendszer kialakítása - mondta az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön a németországi Passauban.
Ha győz a magyar labdarúgó-válogatott ma este a feröeriek ellen, már biztosan pótselejtezős. Bernd Storck újoncot avat Bódi Ádám személyében. A három jó formában lévő csatár közül Nemanja Nikolics került be a kezdő tizenegybe.
Az alacsony inflációs adat azt mutatja, hogy a bérek és a nyugdíjak többet érnek, mint egy évvel ezelőtt - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a szeptemberi inflációs adatokra reagálva
Precedens értékű megállapodás született az észt adó- és vámhivatal, illetve az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás között; az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében – közölte az utazásmegosztó cég csütörtökön az MTI-vel.
A magyar válogatott hátrányból fordítva 2-1-re megverte a feröerieket, s biztosan legalább pótselejtezőt játszhat. S még szebb is lehet a csoportzárás.
Horvátország számára elfogadhatatlan, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében - mondta Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön Luxemburgban
A csereként beálló csatár csodát tett! Két gólt szerzett ezzel megfordította az állást és megnyerte a sorsdöntő meccset a futballválogatottnak. A pótselejtező már biztosan meg van.
Románia fenntartja a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját - közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Iohannis román elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával.
Románia fenntartja a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját - közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Iohannis román elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával
A spanyol költségvetésnek több mint 300 ezer euróba (94 millió forint) került I. János Károly király lemondása, és az új uralkodó VI. Fülöp trónra lépése - derült ki a spanyol miniszterelnökség egy képviselői kérdésre írt válaszából csütörtökön.
Az oltásellenességről, az iszlámról, a menekültválságról, a homeopátiáról is szó lesz a Magyar Tudomány Ünnepe kiemelt ismeretterjesztő előadásain, amelyekre csütörtöktől lehet regisztrálni.