A Le Monde című napilap internetes oldala szerint a két hét múlva kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs (COP) is szóba került a legalább 128 áldozatot követelő merényleteket követően a francia elnöki hivatalban összehívott válságtanácskozáson, de annak elhalasztása nem merült fel.
Ausztria szocialista védelmi minisztere ahelyett, hogy Magyarországot bírálja, inkább az európai közös szabályok betartásán fáradozzon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.
A török államfő és a miniszterelnök egyaránt mélységesen elítélte szombaton a párizsi terrormerényleteket, és mindketten részvétüket fejezték az áldozatok iránt.
Budapest - Nem csak Magyarországon, de a világon sehol sincs sajtószabadság - állítja a Magyar Nemzetnek adott interjúban Frei Tamás, aki azt is beismerte: ma már nem készítené el hírhedt bérgyilkosos riportját.
Ki merné azt állítani, hogy Raquel Welch már 75 éves? A ma is gyönyörű színésznő hiába volt sikeres a csodás megjelenése mellett, a szerelemben nemigen volt szerencséje.
A rendőrség folyamatosan értékeli és elemzi a beérkező információkat, amelyek függvényében dönt a további szükséges intézkedések elrendeléséről. A Magyar Honvédségnél is megerősített biztonsági intézkedéseket rendeltek el .
Lassan itt a december, ami sok befektetőben felelevenítheti a Mikulás-rali jelenséget, ami alatt a szakértők jellemzően az év végi tőzsdei áremelkedést értik. Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest...
Nem volt egyszerű a harmadik szabadedzés Lewis Hamilton számára, azonban végül ő lett a leggyorsabb, mögötte Nico Rosberg végzett, a harmadik pedig Sebastian Vettel lett a Ferrarival. Tovább »
A határok lezárása és a drótkerítés nem akadályozza meg a párizsihoz hasonló terrorcselekményeket - mondta Zoran Milanovic horvát ügyvezető miniszterelnök szombaton zágrábi rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Ujjlenyomat alapján azonosították a nyomozó hatóságok a péntek éjjeli párizsi merényletek egyik elkövetőjét, egy fiatal francia férfit, aki az Europe 1 rádió szombati jelentése szerint a Párizstól mintegy 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ba való.
"A terroristák okozhatnak ugyan veszteségeket nekünk, de legyőzni nem tudnak bennünket" - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a párizsi merényleteket követően szombaton Madridban.
Megrendezik a jövő keddre kiírt, a londoni Wembleyben esedékes angol-francia barátságos labdarúgó-mérkőzést - ezt a francia futballszövetség tudatta szombat délután.
Forgalombiztonsági okokból felfüggesztette a BKV a már átvett CAF Urbos 3-asok közlekedtetését - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton.
A nyugati világ és a radikális iszlám legalább 14 éve háborúban áll egymással. Teljes győzelmet egy ideológia ellen lehetetlen aratni, és egy háborúban mindig lesznek halottak.
Oslo – Savanyú a szőlő? A norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Per-Mathias Högmo (55) kikelt a magyar csapat ellen, mivel szerinte a mieink túlontúl védekező felfogásban játszottak a norvégiai találkozón. Gusztustalannak nevezte a játékunkat - nyilvánvaló, nagyon fáj neki az 1-0-s győzelmünk.
Párizs - Videóra rögzítettek egy férfit a négy fegyveres terrorista közül, akik az Eagles of Death Metal koncerten lövöldöztek tegnap este Párizsban a Batlacan nevű szórakozóhelyen.
A dízelbotrány és néhány jelentős felvevőpiac zsugorodása megérződik a Volkswagen (VW) teljesítményén, az autógyár eladásai októberben erősen csökkentek.
Lengyelország fokozott ellenőrzésnek veti alá a "potenciálisan veszélyeztetett irányokból" érkező, valamint oda induló repülőjáratokat - értesítette a sajtót szombat délelőtt a lengyel belügyminisztérium.
A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának fel kell készülnie arra, hogy a párizsi merényletek áldozatai és sérültjei között sok brit állampolgár is van.
Damaszkusz - Titokban kisfia született egy szíriai asszonytól a Dzsihad Johnként elhíresült, Angliában nevelkedett IS-terroristának. A gyermek apja, - eredeti nevén - Mohammed Emwazi után automatikusan megkapja a brit állampolgárságot is.