A Migrációkutató Intézet szerint kudarcot vallott a muszlimok integrációja Európában. A szervezet közleményében azt írta, hogy Európának minden eddiginél komolyabban kell számolnia az integrációs sikertelenségek, valamint a tömeges és kontrollálatlan migráció okozta biztonságpolitikai kockázatokkal.
A tavalyi évben jelentősen nőtt a terrorizmus áldozatainak száma a világon, és több mint harmincezren vesztették életüket merényletekben - közölte a londoni székhelyű Institute for Peace and Economics kutatóintézet kedden.
Újonnan kialakított logisztikai központjában eddig 45 munkahelyet hozott létre a keddtől kizárólagos áruellátási joggal rendelkező Országos Dohányboltellátó (OD) Kft. Zalaegerszegen, ahol a cég további létszámbővítést is tervez.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a hétvégén elfogadott etikai kódex életbeléptetésének elhalasztását kéri és nyilvános vitát kezdeményez a Nemzeti Pedagógus Kar vezetésével - közölte a szakszervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ötszörös világbajnok úszó a világkupa-sorozat versenyeit is kihasználta arra, hogy második motivációs könyvét, az Iron Lady – Az átalakulást befejezze.
A Fidesz szerint a polgári kormány intézkedéseinek köszönhetően Magyarország ma az egyetlen európai ország, ahol a kisgyermekek 90 százaléka naponta háromszor jut ingyenes étkezéshez.
Francois Hollande francia államfő elengedhetetlennek tartja, hogy az Európai Unió folytassa a szíriai és iraki menekültek befogadását a párizsi merényletsorozat után is.
Az Országgyűlés ma a Fidesz javaslatára törvényben szólíthatja fel a kormányt, hogy Luxembourgban támadja meg az uniós kvótarendszerről szóló európai jogszabályt.
A National 2014 óta jelenik meg, ez az első napilap a világon, amelyik kifejezetten skót elszakadáspárti. A keddi címlapjuk így néz ki, mivel ma érkeznek meg az első szíriai menekültek Glasgowba.
A pénteki párizsi terrortámadások után a belügyminiszter utasítására fokozták a rendőri jelenlétet Magyarország több pontján. A hivatalos álláspont ugyanakkor az, hogy a közvetlen terrorfenyegetettség nem lett nagyobb, az intézkedések az emberek biztonságérzetét hivatottak növelni.
A Kos joggal büszke a teljesítményére, a Bika ne vállaljon annál többet, mint amennyit elbír, az Ikreknek nincs oka az idegeskedésre, mindenütt nyugalom veszi körül.
Már a héten a kormány elé kerülhet az a lakásprogram, amelynek keretében csökkentenék az új építésű lakások áfakulcsát, tudta meg a VS.hu. Már a héten a kormány elé kerül egy átfogó lakásprogram,...
A legutolsó információk szerint 132 főre emelkedett az Iszlám Állam által elkövetett összehangolt párizsi terrortámadások halálos áldozatainak száma. A szálak Brüsszel egyik szegény és eddig is...
Nem csak a különféle úszószámokban, de a civil életben is egyre változatosabb karriert fut be a többszörös világbajnok Hosszú Katinka. Már nemcsak élsportoló, de termékmenedzser, cégvezető és író is, hétfőn jelent meg második könyve Átalakulás címmel.
Kétségbeesve keresik szülei a szombaton eltűnt 15 éves Nagy Cintiát. A nagykátai iskoláslány egy búcsúlevelet hagyott, majd küldött mobilon még egy utolsó üzenetet.
A belga kormány tanácsára biztonsági okokból lemondták a kedd estére Brüsszelbe tervezett belga spanyol barátságos labdarúgó-mérkőzést - közölte a belga labdarúgó szövetség.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hétfői játéknapján a Montreal Canadiens otthon háromgólos hátrányból hosszabbítás után 4–3-re győzött a Vancouver Canucks ellen. A Detroit Red Wings 3–1-re is vezetett az Ottawa Senators csarnokában, ám csak a ráadásban nyert. A Winnipeg Jets sorozatban hatodszor kapott ki, ezúttal a St. Louis Blues vendégeként maradt alul 3–2-re.
Évi 700-1000 milliárd forintos kiesést eredményezhet az államkasszának, ha megvalósul az az elképzelés, amely szerint 180 napnál tovább nem szabad folytatni egy adóhatósági vizsgálatot - írja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal tájékoztatására hivatkozva a Magyar Nemzet.
Az elképzelések szerint a Liget II. projekt részeként épülhetne fel a Csontváry-múzeum Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti rehabilitálandó területen - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint évi 700 vagy akár 1000 milliárd forintos kiesést eredményezhet az államkasszának, ha megvalósul az az elképzelés, amely szerint 180 napnál tovább nem szabad folytatni egy adóhatósági vizsgálatot.
Az HSBC után a Socgen is vételre ajánlja az OTP részvényeit, az elemzőcég a célárát is megemelte. 6454-ről 6507 forintra emelte OTP-célárát a Socgen, vételre ajánlják az OTP részvényeit. Az új...
Salgótarjánban nem volt tűzparancs – ezt mondta a Biszku-perben az a karhatalmista, akit évekkel ezelőtt felmentettek az eredeti sortűz-perben. Az acélgyári tüntetők közül - máig tisztázatlan előzmények után - 46-an a sortűz miatt haltak meg. Biszku Bélát, az egykori belügyminisztert - részben emiatt - korábban 5 év fél évre ítélték felbujtóként elkövetett háborús bűntett miatt, de nemrég…
Az egy évvel korábbinál 39%-kal alacsonyabb, 153 millió forintos adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben a CIG Pannónia. A kedden reggel közzétett gyorsjelentés fontosabb részletei (magyar...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján a San Antonio Spurs sorozatban ötödször nyert, hazai parketten 93–80-ra győzte le a Portland Trail Blazerst. A Philadelphia 76ers 92–86-re kikapott a Dallas Maverickstől, így idénybeli tizenegyedik mérkőzését is elveszítette.
Az év első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság az ellenőrzött 13 586 munkáltató 66 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek a vizsgálat alá vont 65 066 munkavállalók 68 százalékát érintették - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának hétfőn közzétett jelentésében.
2015-ben extrém sok uniós forrás ömlik a gazdaságba, így nagyon magasra tette a lécet a kormány, hiszen emiatt a 2016-os, sőt a 2017-2018-as évekből is "ki kell taposni a maximumot". Ez viszont oda...
A belga kormány tanácsára biztonsági okokból lemondták a kedd estére Brüsszelbe tervezett belga-spanyol barátságos labdarúgó-mérkőzést - közölte a belga labdarúgó szövetség.
Görögország kedden hajnalban megállapodásra jutott hitelezőivel egyes pénzügyi reformokról, elhárítva az egyik fő akadályt annak útjából, hogy felvehesse a számára idén jóváhagyott újabb pénzügyi...
Antoine Leiris felesége éppen a Bataclani klubban az Eagles of Death Metal koncertjén volt, amikor a terroristák elkezdték a mészárlást. A nő a támadás során életét vesztette.
Rendszerező- és szerkesztőeszközök együttese a Zoner Photo Studio 18, amellyel a fotók kezelése és manipulálása egyaránt megoldható. Előfizetőink ingyen használhatják a program 17-es verzióját.
Az Alkotmánybíróság több ponton is az Alaptörvénnyel ellentétesnek találta az áprilisban elfogadott károsultmentő csomagot - értesült a VS.hu. A határozat kihirdetése kedden várható. Az...