2015. november 20. péntek

nov. 20
15:03
Optimális úton - hibrid újdonságokkal frissít vért a Kia (Auto Pult)
A középkategória szürke sokaságában alig-alig bukkan fel üdítő kivétel, a céges autók tipikus szegmese nem éppen a kivagyiságról szól. Noha a Kia Optima megjelenésével egyértelműen a kivételek közé tartozik, a koreaiak mégsem tudtak nagyobb szeletet kiharapni a szegmens tortájából. Ezúttal azonban új lendülettel vág neki a gyártó, s frissített hibrid, valamint konnektoros hibrid verzióval próbál…
nov. 20
15:03
Megállhat a BKV Budapest határán (TőzsdeFórum)
Tarlós István főpolgármester szerint ha nem születik megállapodás a budapesti közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozásáról, akkor elképzelhető, hogy a BKV csak a közigazgatási határokig biztosítja majd a szolgáltatását.
nov. 20
15:05
Ismét járható az M0-ás déli szakasza (Alternatív Energia)
Korábban két-három kilométeres torlódás alakult ki az M5-ös autópálya csomópontja előtt.
nov. 20
15:05
Brutálisan sokat lehet keresni a lakásokon (Portfolio)
Nagyon jól jártak azok, akik tavaly vásároltak lakást kiadási céllal, a 2014 márciustól 2015 júniusig eltelt időszakban több mint 20 százalékos hozamokat is realizálhattak, akár panel, akár...
nov. 20
15:06
Ez a nő egyedül számolná fel az Iszlám Államot (BorsOnline)
A 43 éves, kétgyermekes családanya elhivatott és mindenre elszánt. Már 10 ezernél is többen csatlakoznának hadseregéhez.
nov. 20
15:06
Segélyalap szükséges az ESZOSZ-károsultak kifizetésére (ProfitLine)
Az MSZP követeli, hogy a kormány azonnal hozzon létre segélyalapot az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) károsultjai elmaradt béreinek kifizetésére - közölte az MSZP elnöke pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
nov. 20
15:06
Látványos hakával búcsúztatták az elhunyt rögbist - videó (Sport365)
Az új-zélandi rögbisekre jellemző szertartással emlékeztek Jonah Lomura, a szerdán veseproblémák miatt elhunyt egykori játékosra.
nov. 20
15:07
Erősebben védi külső határait az EU (Alternatív Energia)
"Erőteljes, operatív döntéseket hoztunk."
nov. 20
15:09
Megkezdték a bamakói szálloda megrohamozását a biztonsági erők (Infostart)
A mali biztonsági erők megkezdték annak a bamakói luxusszállodának a megrohamozását, amelyben pénteken dzsihadista fegyveresek 170 túszt ejtettek - közölte biztonsági forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
nov. 20
15:11
Nyolcvan túszt kiszabadítottak a biztonsági erők (Infostart)
Nyolcvan embert kiszabadítottak a mali biztonsági erők a bamakói szállodában túszul ejtett 170 ember közül - jelentette pénteken a mali állami televízió.
nov. 20
15:12
Bemutatták az MTK ötödik örökrangadó-mezét (Metropol)
Az MTK játékosai különleges mezzel készülnek a Fradi elleni mérkőzésre.
nov. 20
15:12
Emberi mulasztások okozták a CAF-villamos balesetét (Metropol)
A CAF-villamosok fékrendszerének nincs konstrukciós hibája, egy kapcsolót felejtettek el átkapcsolni.
nov. 20
15:12
Az ő nyugdíjuk nő (Adózóna)
Bejelentették a nyugdíjemelés mértékét, ám kérdéses, hogy megőrzi-e a nyugdíj a reálértékét. Marad a Nők 40 program.
nov. 20
15:13
Uniós megállapodás született a külső határok védelmének megerősítéséről (Infostart)
Az európai uniós tagországok megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, valamint a fegyvercsempészek elleni fokozott fellépésről - közölte pénteken Brüsszelben Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, a tagországok bel- és igazságügyi tárcavezetőinek tanácskozásán.
nov. 20
15:15
Megszakította csádi látogatását, hazatér a mali elnök a támadás miatt (Infostart)
Megszakította csádi látogatását és hazautazik Ibrahim Boubacar Keita mali elnök pénteken a mali fővárosában, Bamakóba folyó túszdráma miatt - közölte az elnök hivatala.
nov. 20
15:15
Elképesztő bűvésztrükkel SOKKOL Danny Blue (444.hu)
Hogy csinálja? De tényleg: hogy csinálja? De most komolyan!
nov. 20
15:15
Remekül indított az ABN Amro (TőzsdeFórum)
Pénteken megkezdődött a mintegy hét éve államosított ABN Amro holland bank újramagánosítása, ez lesz a legnagyobb részvénykibocsátás Európában 2007 óta.
nov. 20
15:17
Végtelenül édes és gyönyörű lányt láttak (444.hu)
Egy szál rózsát is kapott.
nov. 20
15:19
November 20.: felállították Debrecen karácsonyfáját (444.hu)
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Daruval helyére emelték a debreceni Kossuth téren a város 16 méter magas karácsonyfáját, amit egy magánszemély ajánlott fel. Sosem lehet elég korán elkezdeni az ünnepi készülődést.
nov. 20
15:21
Döntöttek - Erősebben védi külső határait az EU (Spa Trend Online)
Cazeneuve: az intézkedések hatása már az év vége előtt meg fog mutatkozni.
nov. 20
15:21
Partra szállt egy vaddisznó Isztambulban (444.hu)
A Boszporuszból emelkedett ki, majd megtámadta a helyieket, és megpróbált betörni egy élelmiszerboltba.
nov. 20
15:21
Pulzust mérhet az ingyenes mobilalkalmazással (hirado.hu)
Bármilyen készüléken működik a pulzusmérés. Nincs szükség semmilyen külső eszköz csatlakoztatására.
nov. 20
15:21
Kilencven takarékkal kötött megállapodást az FHB (Portfolio)
Az FHB Jelzálogbank ma 90 darab, Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációjához tartozó szövetkezeti hitelintézettel kötött a jelzáloghitelek refinanszírozására vonatkozó megállapodást - közölte a bank....
nov. 20
15:21
Szombaton családi nap keretében ismerkedhetünk az elektromos autózással (Auto Pult)
A mai nap során a Millenáris B épületében nemzetközi elektromobilitási konferencián mutatják be a környező országok miniszterei, államtitkárai és szakpolitikusai hazájuk elektromobilitási stratégiáját. A New Way on E-mobility in EU konferencián Áder János köztársasági elnök mondott nyitóbeszédet, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erősítette meg, hogy a kormány támogatja az elektromos…
nov. 20
15:23
Gyurcsány: nem fülkeforradalomra van szükség (Spa Trend Online)
nov. 20
15:23
December 13-ára halasztotta tisztújító kongresszusát a Fidesz (hirado.hu)
A Magyar Idők erről szóló információját a kormánypárt sajtóosztálya pénteken erősítette meg az MTI-nek.
nov. 20
15:23
Szép V-alakot rajzolt ma a forint (Portfolio)
"Én most a magam felmérése alapján nem számítok" felminősítésre a Fitch Ratings felől - nyilatkozta ma a köztelevíziónak Varga Mihály, míg korábbi más tudósítás azt emelte ki, hogy nagy változásra...
nov. 20
15:25
Nyolcvanan jelentkeztek a háziorvosi letelepedési pályázatra (hirado.hu)
Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár elmondta, mintegy kétszáz háziorvosi praxis betöltetlen.
nov. 20
15:25
Távozik a Miniszterelnökség egyik helyettes államtitkára (Portfolio)
Távozik posztjáról Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára - értesült a VS.hu. A lap úgy tudja, hogy külföldön folytatja a helyettes...
nov. 20
15:27
Európai liberálisok - Orbán Viktor bírálata az egyik fő téma (Infostart)
A migráció kezelése, a terrorizmus elleni fellépés, a liberális értékek, valamint Orbán Viktor bírálata volt a legfőbb téma az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) budapesti kongresszusának pénteki hivatalos megnyitóján.
nov. 20
15:27
Százhetven túszt ejtettek dzsihadista fegyveresek Bamakóban (Metropol)
Százhetven embert túszul ejtettek és legalább hármukkal végeztek dzsihadista fegyveres támadók Mali fővárosában, Bamakóban egy luxusszállodában pénteken.
nov. 20
15:27
Premier League: Chelsea: most vagy soha! (Agroinform)
Az utóbbi időkben kedvenc ellenfelükké váló Norwich gárdáját fogadják José Mourinhóék szombaton a Stamford Bridge-en.
nov. 20
15:29
70 éve kezdődött a nürnbergi per (Infostart)
Hetven éve, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét.
nov. 20
15:30
Cameron korlátozná az uniós munkavállalók számát (Metropol)
A Demokratikus Koalíció az angliai magyarok cserbenhagyásaként értékeli, hogy Orbán Viktor nem szólalt fel a brit miniszterelnök uniós munkavállalókat sújtó tervei ellen.
nov. 20
15:33
Ismét zavartalanul halad a forgalom az M0-s autóúton (Infostart)
Befejezték a helyszínelést az M0-s autóúton, ismét zavartalanul halad a forgalom - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken kora délután.
nov. 20
15:35
Az egészségügyi kollektív szerződésről tárgyalt az államtitkár és az orvosi kamara elnöke (Infostart)
Az egészségügyben dolgozók ágazati kollektív szerződéséről folyó tárgyalásokról, az alapellátási törvény végrehajtási utasításainak kidolgozásáról és a rezidensek helyzetéről volt szó a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és az egészségügyért felelős államtitkár pénteki megbeszélésükön.
nov. 20
15:39
Örülhetünk: az új Barbie-reklámban már egy kisfiú is szerepel (hirado.hu)
Ez az első alkalom, hogy a lányoknak készült Barbie-figurákat egy kisfiú is népszerűsíti.
nov. 20
15:39
Több mint 1,2 milliárdos hulladékgazdálkodási eszközfejlesztés Nyíregyházán (ProfitLine)
Befejeződött a több mint 1,2 milliárd forint értékű, európai uniós támogatású hulladékgazdálkodási eszközfejlesztés Nyíregyházán, ahol a családi házas városrészekben rádiófrekvenciás chippel látták el a háztartási szemétgyűjtő edényeket, a szelektív gyűjtéshez új műanyag tárolókat helyeztek ki, valamint korszerű szállítóeszközöket vásároltak.
nov. 20
15:39
Jó hír a Telekomnak - 3,6 milliárd forintot kapnak év végén (Portfolio)
3,6 milliárd forintnyi osztalékot fizet a macedón leányvállalat a Magyar Telekomnak. A Magyar Telekom macedón leányvállalata, a Makedonski Telekom (MakTel) közgyűlése 1,24 milliárd macedón dénár,...
nov. 20
15:39
Közel 200 segélyhívó oszlopot telepítenek Budapesten (Pénzcentrum)
A Deák Ferenc téren üzemelték be az első segélyhívó oszlopot....
nov. 20
15:39
Gyurcsány: "hittérítő munkát folytatunk demokratikus apostolokként" (ATV)
Nem fülke-, hanem alkotmányos forradalomra van szükség Magyarországon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint, aki az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja pénteki budapesti konferenciáján beszélt erről.
nov. 20
15:39
Sok sebből vérzik a Twitter (TőzsdeFórum)
Legalább kettő év kellene ahhoz, hogy a Twitter nyereséges cég legyen, ráadásul a felhasználók száma sem tud jelentősen bővülni a közösségi médiaóriásnál.
nov. 20
15:41
Minden fontos csomópontban lesz segélyhívó oszlop Budapesten (hirado.hu)
Ezt Tarlós István főpolgármester mondta budapesti sajtótájékoztatótján.
nov. 20
15:41
Nébih: igazolatlan eredetű zöldségeket zároltak Nyíregyházán (ProfitLine)
Egy nyíregyházi zöldség-gyümölcs kereskedőnél ellenőriztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek, az út menti árusítóhelyen összesen mintegy 10 tonna burgonyát, vöröshagymát és almát kellett hatósági zár alá vonni, mivel eredetüket nem tudta igazolni a kereskedő - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
nov. 20
15:41
Megvan az EU-s megállapodás a külső határvédelem megerősítéséről (Portfolio)
Az európai uniós tagországok megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, valamint a fegyvercsempészek elleni fokozott fellépésről -...
nov. 20
15:42
Mi a túrót csinál Baukó Éva Alekosz lába között? (BorsOnline)
Cumizik? Az Édes élet sztárjai újraértelmezték a fotóművészetet.
nov. 20
15:42
Citromos répakenyér a főcukrász szakácskönyvéből (Éva Magazin)
Amilyen nagyszerű, olyan könnyű elkészíteni, és minden vendéget le fogsz venni a lábáról!   A napokban jelent meg első Sallay Fanni, a Cakeshop főcukrászának első szakácskönyve, mely hónapokra – és persze ennek megfelelően ünnepekre – van bontva. Így mesélt a citromos répakenyér születéséről:     „Évről évre valami turpisságot rejtek el a húsvéti asztalon, amit a gyerekek hatalmas…
nov. 20
15:43
Megreformálják a schengeni szerződést? (hirado.hu)
Erre vonatkozó javaslat született Brüsszelben a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek tanácskozásán.
nov. 20
15:43
Egy korszak zárul le: mit kezdjek a TBSZ-emmel? (Portfolio)
Közeledik az év vége, ez többek közt azt jelenti, hogy az első TBSZ-ciklus, amely 2010-ben indult, lejár. Aki türelmesen kiülte az öt évet, az most adómentesen juthat hozzá a befektetéséhez és ennek...
nov. 20
15:45
Elbarikádozták magukat a túszejtők a szálloda hetedik emeletén (Infostart)
Elbarikádozták magukat a fegyveresek annak a bamakói luxusszállodának a hetedik emeletén, amelyet péntek reggel támadtak meg, túszul ejtve 170 embert - közölte egy szemtanú és egy biztonsági forrás.

Keresés