A torlódások és több napja tartó várakozás, valamint türelmetlenség miatt a macedón hatóságok arra figyelmeztettek hétfőn is, hogy incidensek történhetnek a migránsok vagy a migránsok és a rendőrök között a görög-macedón határon - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Sok tartalék van a sportolók legális teljesítménynövelésében - véli Kovács Péter a Teljesítménydiagnosztikai Kutató Osztály vezetője. A szakember úgy véli, hogy ez az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, amely sokat tehet a versenyzőkért.
A címvédő Golden State Warriors a 15. mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) 2015/16-os idényében, miután 13 ponttal diadalmaskodott Denverben.
Az FC Barcelona szombat este gyakorlatilag különösebb megerőltetés nélkül iskolázta le a Real Madridot, ennek ellenére a katalán szurkolók szerint további erősítésre van szükség.
1 éve nem volt olyan alacsony szinten a magyar lakosság eladósodottsága, mint most, a magyar hitelállomány 29 százalékkal marad el a régiós átlagtól – derül ki a Bankmonitor.hu elemzéséből.
Gyorsult a német magánszektor növekedési üteme novemberben az előzetes beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint, ami azt sugallja, hogy Európa legnagyobb gazdaságát nem rázzák meg a kínai növekedés lassulása keltette aggodalmak és a Volkswagen autógyártó konszern károsanyag-kibocsátási botránya.
Kitart a dollár ereje, miután az amerikai kamatemelést a piac biztosra veszi, az EKB viszont további lazításra készül. Az amerikai tőzsdék pénteken emelkedtek, Európa ma bizonytalankodás után lefelé indult, a BUX is esik. A héten jön a Hálaadás, az amerikai kereskedés félgőzzel fog menni.
Ha valakinek az tartja életben a kreativitását, hogy egy formulán belül mozog állandóan, akkor hajrá. Az enyémet az tartja életben, hogy próbálgatom a formai kereteket tágítgatni, de ezt sem extrém módon, úgy gondolom, hogy talán az emberi fogyasztásra még alkalmas módon. Ha valami rutinná válik, már feszült vagyok, elszívja az energiáimat - így vallott magáról Kovács Ákos az InfoRádió Aréna című…
Egy új mobil app segít a tudatos vásárlásban. Az ökotudatos ruhavásárlás ugyancsak nehéz dolog, mert nem könnyű utánajárni, hogy a kedvenc nemzetközi márkánk Európai Unió-beli vagy bangladesi üzemeiben mi történik valójában. Vajon elégedetten bólogatnánk, ha tudnánk, hogy készült a menő, sokszínű dorkónk vagy a legjobb farmerünk? Vagy legszívesebben már rángatnánk is le magunkról? Szóval be kell…
Első fokon 7 és fél évet kapott az a 39 éves férfi, aki még 2014-ben az ELTE fonyódligeti gólyatáborában erőszakolt meg egy fiatal lányt. A másod fok kilenc évre súlyosbította az ítéletet, mert befogadta azt a sértetti indítványt, hogy személyes adattal is visszaélt a fotósként dolgozó erőszaktevő. (Sonline.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint az iparilag fejlett városokban, mint Székesfehérvár, nagyon komoly gondot okoz a munkaerőhiány, a jövő ennek megoldásán múlik.
Kompromisszumos javaslatot tettek a Quaestor-ügy károsultjai a részben alkotmányellenesnek ítélt Quaestor-törvény módosítása, illetve az alkotmányos kártalanítás érdekében - tájékoztatta a Quaestor Károsultak Közössége az MTI-t hétfőn.
A Tisza mentén 87 kilométernyi szakaszon tart fenn másodfokú árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Melegbárok rendszeres vendége volt az a 26 éves belga férfi, akit most egész Európában keresnek. Salah Abdeslam volt az egyik kitervelője és végrehajtója a 130 emberéletet követelő párizsi terrortámadás-sorozatnak.
Oldalunkon ugyan ritkán foglalkozunk tuningcégek munkáival, ugyanakkor a méltán híres és elismert Alpina modelljeit már régóta szemmel tartjuk - hiszen a műhely különálló autógyártóként működik. Az évtizedek óta BMW-k kiemelkedő minőségű átalakításával foglalkozó vállalat ezúttal az 5-ös sorozathoz készült csomagját frissítette, méghozzá nem is akárhogyan.
Új vitorláscsúcs született a Keszthely-Balatonkenese távon, amelyet 3 óra 19 perc alatt teljesített a Varga Lajos, Rauschenberger Miklós, Pécsváradi Ákos és Scharf Máté összeállítású csapat.
A nyugat-balkáni útvonal lezárása után egyre inkább új útvonalakra, így a nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán útvonalra terelődik a migránsok áradata - jelentette ki a Migráció Kutató Intézet vezető kutatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Szűkített, 19 fős kerettel kezdi meg kedden a felkészülést a jövő szombaton rajtoló dániai, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott.
Kompromisszumos javaslatot tettek a Quaestor-ügy károsultjai a részben alkotmányellenesnek ítélt Quaestor-törvény módosítása, illetve az alkotmányos kártalanítás érdekében - tájékoztatta a Quaestor Károsultak Közössége az MTI-t hétfőn.
A csúcson mozog a gazdasági növekedés üteme az euróövezetben, négy éve nem látott szintre emelkedhet. Még jobb lenne, ha nem garázdálkodnának a terroristák az utcákon.
A beleölt milliárdok ellenére igen szerényen teljesít a köztévé hír- és sportcsatornája, de a fiataloknak szánt Petőfi tévé aztán végképp nem érdekel senkit. Nagy szükség van még új, kulturális és oktatási csatornákra is.
Négy és féléves csúcsra emelkedett a gazdasági növekedés üteme novemberben az euróövezetben, miután a közös európai fizetőeszköz árfolyamának gyengülése és az árak csökkentése hozzájárult az új megrendelések állományának megugrásához - ez derült ki a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek (BMI) novemberi előzetes adataiból.
A kakukkok különösen alkalmasak a navigációs vizsgálatokhoz, mivel tojásaikat más fajok fészkébe rakják, ezáltal a fiatal egyednek nincs kitől elsajátítania a vándorlási tudnivalókat.
Szinte alig akad olyan ember, akiben a Suzuki márka ne váltana ki valamilyen reakciót. Akiknek volt, van, általában pozitívan állnak hozzá, míg az ellenpólust olyanok képviselik leginkább, akik még...
Csak a legkisebbek és a legidősebbek maradnak ki a számítógép-használatból, a köztes korosztályok legtöbbjében közel 100 százalék az informatikai eszközöket ténylegesen kezelők aránya.