Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megmászta a "szent helyként" tisztelt Pektu-hegyet, hogy így tisztelegjen apja és elődje, Kim Dzsong Il emléke előtt - jelentette az állami média vasárnap.
Querétaro – Időhúzó jelleggel, mindössze a 84. percben cserélte be a Queréátaro edzője brazil csillagát a Club América ellen a mexikói focibajnokságban, ám valószínűleg ő sem számított az egykori világbajnok tündöklésére
Huszonnyolc, állítólag etióp keresztény férfi kivégzéséről tettek közzé videofelvételt vasárnap az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető líbiai szélsőségesek.
Dublin – Három millió forintnyi, már kifizetett megrendelés elől lécelt le Írországból a hatóságok gyanúja szerint egy engedély nélkül működő magyar fogorvos, K. Koppány
Idén nyolc fiatal vállalkozás vehet részt a New York-i Northside innovációs fesztiválon, amely az innováció, a kreatívipar, a film, a zene és a kortárs művészetek legizgalmasabb képviselőit mutatja be, és amelynek 2015-ös díszvendége Magyarország lesz - közölte a kijutásra kiírt pályázatot a Balassi Intézettel és a Magyar Turizmus Zrt.-vel partnerségben megvalósító Design Terminál az MTI-vel.
A házigazda Rayo Vallecano kétgólos győzelmet aratott a kieső helyen álló Almería ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
A donyecki szakadárok vezetője szerint kudarcra vannak ítélve a Nyugat közbenjárásával tető alá hozott, Kijevvel aláírt minszki tűzszüneti megállapodások.
A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus...
Elsüllyedt a Földközi-tengeren egy menekülteket szállító hajó. Nagyjából hétszázan vesztették életüket a balesetben. Az egyre súlyosbodó menekült-problémát még mindig nem tudja kezelni Európa, pedig az emiatt bekövetkezett balesetek és halálok számra évről-évre drasztikusan nő. A francia államfő uniós összefogásra szólít fel.
Szombat éjszaka megkéseltek egy embert 37A villamoson a X. kerületben. A támadók az Élessarok megállónál, a Kolozsvári utca és Körösi Csoma Sándor út kereszteződésénél szúrták meg a sértettet.
Kétéltű átjárókat és terelőfalakat épített ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Mátrában és a Bükkben négy helyszínen, köztük a bogácsi horgásztó mentén is. A terelőnek köszönhetően évente több ezer varangy menekül meg - mondta Fitala Csaba, a Bükki Nemzeti Park őrkerület-vezetője az InfoRádiónak.
Nagyjából minden harmadik vitatott esetben megállapítható, hogy a vásárolt használtautó kilométeróráját manipulálták - mondta a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének szakértője az InfoRádió szerint. ...
Az LMP szigorítaná a pénzügy szektor szabályozását és a kormányoldal által kezdeményezett, a brókerbotrány okait feltárni hivatott vizsgálóbizottságnak is feladatul szabná, hogy javaslatot tegyen erre - mondta Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Széll Kálmán téren és tágabb környezetében már hetek óta apokaliptikus forgalmi állapotok uralkodnak, melyek nem csak a téren keresztül ingázók, hanem a környéken dolgozók mindennapjait is...
Szakértői vélemények szerint a legutóbbi felmérések alapján növekszik annak az esélye, hogy a május 7-ei brit parlamenti választások után az ellenzéki brit Munkáspárt vezetésével alakulhat új kormány.
Nincs könnyű dolguk azoknak, akik saját maguk szeretnék kiszámolni, a helyes elszámolási összeget kapták-e meg a bankjuktól. Nekik próbálunk segíteni az alábbi leírással. Erről a témáról is szó...
Nyelvében él a nemzet, és mindannyiunk identitása kell, hogy legyen, hogy minél mívesebben szóljon a magyar nyelv - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára vasárnap Győrben, a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny jubileumi, ötvenedik döntőjének eredményhirdetésén.
A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus...
Hetvennyolc éve, 1937. december 3-án gázolta halálra a tehervonat korunk egyik legnagyobb költőjét, József Attilát. Lángoló hévvel rajongott a nőkért, de soha nem élhette át a beteljesült szerelmet.
A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió "a 24. óra utolsó percében" van, hogy közös álláspontot alakítson ki menekültügyben.
Dél-Amerika és a Karib-térség az a terület, amelyről a külügyminiszterek hétfői luxembourgi tanácskozására Federica Mogherini vitaindító iratot készít elő - mondta el egy neve mellőzését kérő uniós diplomata.
Szahír — Nem elég, hogy késhegyre menő csatát vív mercedeses márkatársával, Lewis Hamiltonnal (30), illetve Sebastian Vettel (27, Ferrari) is egyre nagyobb kihívást jelent – még saját szervezetével is küzdenie kell Nico Rosbergnek (29).
Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.
Napról napra szűkül Görögország gazdasági mozgástere - mondta Jenei Domonkos, a Nézőpont Intézet gazdasági elemzője vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában
Fontos cél, hogy az állatok is genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes takarmányt kaphassanak - erről a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában
A kínai jegybank 100 bázisponttal csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját, hogy ezzel is segítse a növekedést a világ második legnagyobb gazdaságában. A kínai jegybank vasárnap bejelentette,...
Magyarország naponta mintegy 3 milliárd forint európai uniós támogatáshoz jut 2014-2020 között, a cél ezen összeg minél hatékonyabb felhasználása - mondta az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője Siklóson vasárnap, az uniós fejlesztések nyílt napja alkalmából