A fontosabb európai részvényindexek esnek nyitás után. A befektetők részben a brit parlamenti választások kimenetele miatt aggódnak, valamint tegnap az amerikai jegybank elnöke arra hívta fel a...
A legnagyobb probléma, hogy olyat feltételeznek az ügyfélről, ami nem reális. Azt várják, hogy értelmezni tudják az elszámolást, mondta Galcsikné Erdős Éva az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az ipari termelés volumene márciusban 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaphatással megtisztítva 9,0 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön első becslését.
Közétette ma a Commerzbank az első negyedévre vonatkozó részletesebb gyorsjelentését. A bank működési eredménye több mint duplája lett az előző év azonos időszaki értékének, ráadásul a nettó...
A versenyszférában nem lehet a foglalkoztatás tartós bővülését elérni gazdasági növekedés nélkül - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán este az M1 aktuális csatornán.
A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A neves múzeum szakértői részlegében a nyomozók házkutatást tartottak, több munkatársat kikérdeztek és lefoglalták az ott talált személyi számítógépeket
Az elemzők által vártnál valamivel jobban teljesített az Erste Group az idei első negyedévben, a bankcsoport profitja 226 millió euró lett. A bank menedzsmentje szerint a működési eredmény...
Szinte mindent kipróbált, hogy megszüntesse kínzó vesegörcseit és műtét nélkül távolíttassa el veseköveit Gombos Edina, ám úgy tűnik, nem kerülheti el az operációt.
Egyszeri tételeknek köszönhetően nőtt a Siemens AG nyeresége pénzügyi éve második negyedévében. A konszern tevékenységének racionalizálása érdekében újabb 4500 alkalmazottját bocsátja el.
A rendőrségi vesztegetési botránnyal kapcsolatban ismertté vált vállalkozót még április 16-án budapesti családi házából szállították a Venyige utcai börtönbe.
2 milliárd forintot kap több mint 5 ezer juhtartó gazdálkodó, a gazdák május elején kapják kézhez a támogatásról szóló határozatokat, az összegek utalása már megkezdődött.
Három autó ütközött délelőtt a XIII. kerületben a Frangepán és a Röppentyű út kereszteződésben, a környéken nagy a torlódás - jelentette az M1 közlekedésfigyelő riportere.
Ismét előzetes letartóztatásba került a rendőrségi vesztegetési botrány főszereplője, Vizoviczki László, akit a Fővárosi Törvényszék március 16-án helyezett házi őrizetbe – értesült a Napi Gazdaság
A szerdai, barcelonai 0-3 után már csak a csodában bízhat az ötszörös győztes Bayern München, ha be akar kerülni a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.
Mindössze 3,7% volt tavaly az európai bankok átlagos tőkearányos megtérülése, nagy ingadozás mellett - ismertette Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság főigazgatója nyitóelőadásában a Portfolio...
Ha valaki, hát tényleg ő volt az éjszakai élet császára, egészen addig, amíg rendőrök megvesztegetésével le nem bukott. Vizoviczki László pere januárban kezdődött, zárt ajtók mögött. Március közepén váratlanul kiengedte az előzetesből a Fővárosi Törvényszék, házi őrizetbe került. Egy hónappal … Folytatás
A fontosabb európai részvényindexek esnek nyitás után. A befektetők részben a brit parlamenti választások kimenetele miatt aggódnak, valamint tegnap az amerikai jegybank elnöke arra hívta fel a...
Évekig az étkezés támogatása volt a legnépszerűbb cafeteriaelem. Néhány éve azonban beelőzött az egészségmegőrzés. Ez a juttatási terület idén is megőrizte első helyezését - derül ki egy friss kutatásból.
A halálbüntetés újbóli bevezetésével kapcsolatban tart vitát ma délután az Európai Parlament szakbizottsága. Az ülés középpontjában a lehetséges következmények állnak.