Jogszerű alapot adott a munkáltató azonnali hatályú felmondására, hogy a foglalkoztatottja engedély nélkül hangfelvételt készített a felettese szobájában – mondta ki nemrégiben meghozott ítéletében a Kúria (Mfv.I.10.269/2015.). Az ítélet tükrében érdemes megvizsgálni, hogy mely esetekben lehet ilyen súlyos következménye a tiltott hangfelvétel készítésének, és mely esetekben szentesíti kvázi a…
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az MSZP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral összefüggő döntése miatt pénteken Budapesten.
Az utóbbi időben már a világ legfényesebb elméi is azzal riogatnak, hogy pár év vagy évtized múlva a robotok és automatizmusok veszik el végérvényesen az emberek elől a munkát. De mit tehet az...
Elismerő hangvételű véleménycikket közölt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyi tőkepiacot támogató intézkedéseiről pénteken a Hospodárské Noviny (HN) című pozsonyi gazdasági-közéleti napilap
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Magyarország versenyképességét az oktatás színvonalának emelésével is támogatja - mondta a jegybank oktatási igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Regisztrációt hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közösségi szinten irányított városi fejlesztések megvalósítása érdekében létrejövő helyi akciócsoportok megalakítására - tájékoztatta Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
Rengeteg cégben rejlik hosszútávon óriási befektetési potenciál. Ehhez elég, ha figyelembe vesszük, milyen irányba fejlődnek világ különböző régiói. Ha időben és helyesen ismerjük fel ezeket a folyamatokat, az idevágó eszközök stabil szereplői lehetnek a befektetési portfóliónknak. A Fidelity segítségével most két esettanulmányon keresztül ismerhetjük meg ezt a metódust.
Elismerő hangvételű véleménycikket közölt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyi tőkepiacot támogató intézkedéseiről pénteken a Hospodárské Noviny (HN) című pozsonyi gazdasági-közéleti napilap.
Tompa tárgy okozta fejsérülés miatt halt meg Mihail Leszin volt orosz tájékoztatási miniszter és médiamágnás, akit tavaly novemberben találtak meg holtan washingtoni szállodai szobájában - közölték az amerikai hatóságok helyi idő szerint csütörtökön. Leszin családjának korábbi közlése szerint szívrohamban halt meg a volt politikus.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az MSZP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral összefüggő döntése miatt pénteken Budapesten.
Határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt lenmagolaj tételeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a kifogásolt tételek az üzletek polcairól már lekerültek, a fogyasztók a megvásárolt termékeket visszavihetik az üzletekbe - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Regisztrációt követően a jelentkezők kidolgozhatják, milyen fejlesztéseket látnának szívesen településükön, az elkölthető összeg pedig lakosságszámtól függ.
A Magyar Telekom és a WING Csoport közötti korábbi megállapodás módosult. Módosul a szerződés A 2015. május 19-én a Magyar Telekom és a WING Csoport által aláírt megállapodás szerint a Telekom...
Kudarcba fulladt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek az afganisztáni terjeszkedésre tett kísérlete - közölte pénteken Wilson Shoffner, az afganisztáni amerikai és NATO-erők szóvivője pénteken.
Az MNB devizatartalékai 2015 folyamán közel 4 milliárd euróval csökkentek, a mérséklődéshez a legnagyobb mértékben a jegybank devizatartalékot csökkentő programjai járultak hozzá. Ezek közül...
Izrael történetében először az ország polgára, a száztizenkét éves, haifai Iszráel Krisztál lett a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija.
Új kereskedelmi képviselet megnyitásáról kötött megállapodást Magyar Levente Tunéziában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Tuniszból telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a képviselet hónapokon belül megkezdi működését és segíteni fogja a magyar vállalatok sikeres partneri kapcsolatainak kiépítését.
Az olajár valószínűleg túljutott a mélyponton, minthogy az Egyesült Államok és más OPEC-en kívüli országok termelése gyorsan csökken, és az iráni olajszállítások messze nem emelkedtek drámaian - áll az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) pénteken közzétett márciusi olajpiaci jelentésében.
A veterán Jaromir Jagr két góllal segítette győzelemhez a Florida Pantherst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján, s a támadó újabb mérföldkőhöz érkezett az Ottawa Senators elleni 6-2-es siker alkalmával.