Rengeteg dologra van szükség ahhoz, hogy ne alakuljanak ki még nagyobb gondok a hazai építőiparban - erről Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke mesélt a Napi Kommentárban a lesújtó januári adatok után. Az ÉVOSZ-nak van ötlete a megoldásra, de az biztos, hogy nem a CSOK és a NOK fogja helyrepofozni a lakásépítések számát.
Különleges csemegével készül az idei Eurovíziós Dalfesztiválra Fehéroroszország. Ha a szervezők megengedik, indulójuk ádámkosztümben, egy pár élő farkas társaságában adja majd elő versenyszámát.
A kormány a jövedéki adózás szabályainak módosítását tervezi, az egységesítés, az adminisztráció csökkentése és az adóbeszedés hatékonyságának növelése érdekében.
A budapesti Zeneakadémia a világ 30. legjobb előadóművészeti egyeteme lett a globális oktatási felméréseket végző Quacquarelli Symonds (QS) World University Rankings március végén kiadott 2016-os toplistája alapján.
A brüsszeli iszlamisták aktív toborzásba fogtak a fellegváruknak számító Molenbeek negyedben, a húsvéti hétvégén üzeneteket küldtek fiataloknak - közölte kedden egy önkormányzati politikus.
A menekültek Németországba akarnak menni és ezért "benyomták" az ország kapuit, és nem Angela Merkel kancellár nyitotta meg azokat előttük - mondta Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester egy keddi lapinterjúban
A munkaerőpiacon való elhelyezkedés segítése céljából egyéni cselekvési terveket dolgoztatna ki a Nemzetgazdasági Minisztérium az állami foglalkoztatási szervekkel az állástalanok számára - derült ki...
Többek között A jedi visszatér, a Becéző szavak, a Gengszterek klubja, a Piedone Egyiptomban vagy az Óvakodj a törpétől plakátjai kerülnek kalapács alá.
A menekültek Németországba akarnak menni és ezért "benyomták" az ország kapuit, és nem Angela Merkel kancellár nyitotta meg azokat előttük - mondta Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester egy keddi lapinterjúban.
Április 1-től 25 bázisponttal csökkenti a lakosság számára értékesített három,- és ötéves futamidejű prémium magyar államkötvények (PMÁK) kamatprémiumát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
A budapesti Zeneakadémia a világ 30. legjobb előadóművészeti egyeteme lett a globális oktatási felméréseket végző Quacquarelli Symonds (QS) World University Rankings március végén kiadott 2016-os toplistája alapján
Az általánosítás, az iszlámellenesség a "terroristák malmára hajtja a vizet", akiknek az a szándékuk, hogy törésvonalat hozzanak létre a keresztény Európa és a muszlim kisebbség között.
Szerdán részlegesen megnyithatják újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat igazgatója.
A húsvéti áruházi kóstoltatást követően is folytatódik a kiváló minőségű sertéshús védjegyes termékek népszerűsítése - közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden az egyik kiskereskedelmi lánc diósdi üzletében tartott sajtótájékoztatón.
Eddigi működése legeredményesebb évét zárta az ALTEO Group 2015-ben: a tőzsdén is jegyzett vállalatcsoport árbevétele 10,70 EBITDA-ja pedig 1,43 milliárd forintot tett ki – derül ki a vállalatcsoport közgyűlés által még nem elfogadott, IFRS szerinti konszolidált jelentéséből. Az egy évvel korábbi bázisértékhez képest az árbevétel 83, az EBITDA pedig 91 százalékkal növekedett. A tavalyi év…
Több mint 5000 embert vettek őrizetbe a pakisztáni hatóságok a húsvétvasárnap Lahorban elkövetett pokolgépes merényletet követően - közölte kedden egy pakisztáni tartományi miniszter, hozzátéve, hogy a többségüket időközben szabadon bocsátották.
A közép-kelet-európai régió az elmúlt három év során jelentős mértékben tudta növelni vonzerejét, mint logisztikai helyszín. A 20 legnépszerűbb európai lokációt felvonultató listára 8 helyszín tudott...
„Nemzeti lyukasóra”, ahogy Deutsch Tamás minősítette a tanárok közelgő munkabeszüntetést? Vadsztrájk? Csöndes beszélgetés az iskola bejárata előtt? A környék megtisztítása a szeméttől? Március 30-án, reggel kilenc után néhány perccel kiderül. Most még csupán annyit tudunk, hogy országszerte mintegy százötven tantestület csatlakozott az akcióhoz. Akadnak olyan iskolák is, ahol csak azok a tanárok…
Reggel még stagnálással kezdett a magyar deviza, délelőttre azonban a gyengülés felé mozdult, így ismét 314 feletti euróárfolyamot látunk. Nem tud visszakapaszkodni a forint 2016.03.29 16:29Most 314...
Monica Bellucci, Sophia Loren, Penélope Cruz: a világ legszebb női közé tartoznak, pedig egyikük sem piszkafa alkat, sőt! Karcsúságuk titka, hogy olyan térségben születtek, ahol az egészséges életmód magától értetődő. Utánajártunk, mi a szépségük titka!
A fesztiválok helyszínén ideiglenes fiókgyógyszertár létesülhetne, négy új pszichotróp vegyületet vennének fel ezen anyagok jegyzékébe, és egyebek között változna a teljes családok gyermekápolási táppénzjogosultsága annak a jogszabálytervezetnek a nyomán, amely a kormány honlapján olvasható.
Csehország és Kína stratégiai partnerséget kötött, az erről szóló szerződést kedden Prágában írta alá a két ország államfője, Milos Zeman és Hszi Csin-ping.
A brüsszeli iszlamisták aktív toborzásba fogtak a fellegváruknak számító Molenbeek negyedben, a húsvéti hétvégén üzeneteket küldtek fiataloknak - közölte kedden egy önkormányzati politikus
Rég tapasztalt szintre került a magyarországi szállodai fejlesztésekbe vetett üzleti és piaci bizalom. Csak Budapesten mintegy 600-800 ötcsillagos és egy-két ezer négycsillagos vagy annál alacsonyabb kategóriájú szobakapacitást előirányzó projekt előkészítése vagy megvalósítása zajlik, melynek nyomán már a következő 1-2 évben 5-10 százalékkal bővülhet a jelenlegi mintegy 19 ezer szobás kapacitás.…
2015 a lakáspiac fellendülésének éve volt Magyarországon, ugyanakkor a lakásépítés hosszú évek óta folyamatosan stagnál - írja az Otthon Centrum. Az elmúlt 15 év vizsgálatából kiderül, hogy a...
A spanyol labdarúgóliga öt világvárosban szurkolói zónákat hoz létre, ahol óriáskivetítőkön élőben lesz követhető az el Clásico, az FC Barcelona és a Real Madrid szombati csúcsrangadója.