2016. március 29. kedd

márc. 29
9:33
Elfogták az Oktogon téri bankrablót (ATV)
Elfogták azt a 43 éves férfit, aki február végén kirabolt egy bankfiókot a fővárosban, az Oktogon téren, és akit két másik rablással is gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd reggel internetes oldalán.
márc. 29
9:33
Minden második új autó kap vezetési segédrendszert (Auto Pult)
Nagy lépésekben járunk az önvezető autók felé tartó úton, amely az egyre biztonságosabb közlekedés felé vezet. A legfrissebb statisztikák szerint az Európában eladott új autók fele tavaly már rendelkezett valamilyen önműködő biztonsági segédrendszerrel.
márc. 29
9:33
Felkészülés: Újabb angol siker a láthatáron (Agroinform)
A világbajnok után a tartalékos Hollandia legyőzése sem okozhat gondot Angliának.
márc. 29
9:48
KSH: tovább csökkent a munkanélküliség (Infostart)
A tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma, és 1,6 százalékponttal az arányuk - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 29
9:48
Magyarországnak szánt uniós pénzeket fagyasztottak be (Adózóna)
Az Európai Bizottság egy március 23-ai keltezésű dokumentummal felfüggesztette a Társadalmi infrastruktúra Operatív Programnak (TIOP) nyújtott időközi kifizetéseket, amiket az Európai Regionális Fejlesztési Alapból folyósított Magyarországnak az EU – írja az index.hu.
márc. 29
9:48
Mészáros Lőrinc szerezte meg 44,4 millió forintért a hatvanpusztai majorság melletti földet (444.hu)
És egy másikat is.
márc. 29
9:50
Megkezdődhet a Richter antipszichotikumának európai törzskönyvezése (Infostart)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter új antipszichotikumának törzskönyvezési kérelmét - közölte a gyógyszergyár kedden.
márc. 29
9:50
Vízbe fulladt a volt szlovák miniszterelnök egykori tanácsadója (444.hu)
Martin Filko a Dunán kajakozott, az egyik pozsonyi híd közelében borult a vízbe.
márc. 29
9:51
Hajsza a terroristák után - Balhéztak a brüsszeli meneten (Alternatív Energia)
Már 35-re nőtt a halálos áldozatok száma - Vízágyúk a szélsőjobboldali tüntetők ellen - Folytatódtak a razziák, letartóztatások.
márc. 29
9:51
Máris gyengül a forint (Portfolio)
Reggel még stagnálással kezdett a magyar deviza, délelőttre azonban a gyengülés felé mozdult, így hamarosan ismét a 314-et közelíti az euró jegyzése. Eddig tartott a nyugalom 2016.03.29 09:42Az...
márc. 29
9:51
Nem kell félni a fiatalok elvándorlásától: úgysem elég képzettek (Pénzcentrum)
Túl sok a lexikális tudás....
márc. 29
9:51
SUV kupéval jelentkezik a Land Rover jövőre (Auto Pult)
A magas felépítésű modellek között egyre nagyobb teret hódítanak a kupé modellek; elegendő csak a BMW X4-re vagy a frissen bemutatott Mercedes GLC Coupé-ra gondolni. Miközben a Land Rover az Evoque-kal első körben gondoskodik a vászontetős verzióról, jövőre teljesen új SUV kupét is bemutat majd.
márc. 29
9:51
Több mint egy tonna kokaint foglaltak le a Csendes-óceánon (ATV)
Több mint 1,3 tonna, Kolumbiából származó kokaint foglaltak le a Csendes-óceánon, Ecuador és Salvador tengeri határai közelében - jelentette a kolumbiai rendőrség.
márc. 29
9:52
A volt feleségével tárgyal az egyiptomi géprabló (444.hu)
Sorban engedték el a ciprusi repülőtéren az utasokat.
márc. 29
9:53
Tárgyalna a Híd az MKP-val (Alternatív Energia)
A legutóbbi találkozóra március 14-én került volna sor, de végül elmaradt.
márc. 29
9:54
Nem vár jelentősebb elmozdulást a tőzsdén a szakértő (ProfitLine)
Nem számít érdemi elmozdulásra a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden a Raiffeisen Bank szakértője.
márc. 29
9:54
Pár nap alatt két belga kerékpáros hunyt el (Sport365)
Szívroham következtében hétfőn este meghalt Daan Myngheer belga kerékpáros, aki még szombaton lett rosszul a Korzikán rendezett Critérium International elnevezésű versenyen. Egy nappal korábban hunyt el honfitársa, Antoine Demoitié, rajta motoros gázolt át a Gent-Wevelgem viadalon.
márc. 29
9:55
Karadzic - Kételyek az ítélet kapcsán (Alternatív Energia)
Többen is arról beszélnek Boszniában, hogy fel kellene újítani a Szerbia elleni bírósági eljárást.
márc. 29
9:56
Ők lesznek Michelisz utódai a Zengő autókban (Sport365)
Új fejezet nyílik a Zengő Motorsport életében, hiszen Michelisz Norbert „kinevelését” követően most két fiatal versenyzővel vág neki a nagy útnak a magyar csapat.
márc. 29
10:09
A Cartoon Network kifestette a Vasúttörténeti Park falát (Kreatív Online)
Húsvét hétfőn indult a Kalandra fel! új évada.
márc. 29
10:09
Lövés dördült a kongresszusnál (Alternatív Energia)
Megsebesült egy látogató és a támadó is, akivel már korábban is voltak bajok.
márc. 29
10:09
Az Országos Vérellátó Szolgálat jövője is bizonytalan (Portfolio)
Szinte biztosra vehető, hogy megszűnik az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK), valamint az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) - értesült a...
márc. 29
10:09
A detoxba kerülők között egyre több a fiatal (Pénzcentrum)
Évente 4-500 fiatalt kell megmenteni....
márc. 29
10:11
Közösségi irodát támogat a MagNet Bank (Kreatív Online)
Az Impact Hub Budapest szombaton nyílt meg.
márc. 29
10:11
A légiközlekedés eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége (Alternatív Energia)
Repülőtéri bombarobbantás volt az előzménye a két óriásgép összeütközésének
márc. 29
10:11
Keleti befektetők vásárolják fel Budapestet (Portfolio)
A kedvező befektetői környezet, illetve a vonatkozó kormányzati intézkedések hatására az ingatlanpiac további fellendülésére számítanak a CIB Csoport szakértői. Növekvő kereslet jellemző a...
márc. 29
10:13
Óriási számlagyáros bűnszervezetet buktatott le a NAV (Portfolio)
Egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet buktatott le a NAV: a bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek....
márc. 29
10:18
Azonosították a géprablót (444.hu)
A 28 éves Ibrahim Szamaha valószínűleg egyedül térítette el az egyiptomi gépet Ciprusra. Politikai menedékjogot kért.
márc. 29
10:20
Eloltották az Emírségekben kigyulladt felhőkarcolót (444.hu)
Az épület nagy lánggal égett, de délelőttre sikerült megfékezni a tüzet.
márc. 29
10:27
Újra esik az olaj, eszement kört tett a Tesla (Privátbankár)
Sok volt az olajárnak a 40 dollár fölötti magasság, legalábbis az amerikai könnyűolajnak, a Brent még tartja magát. Az arany is gyengül, a részvénytőzsdék viszont vidámak. Amerika a magasban, az európai piacok emelkednek, a hazai tőzsde is pluszban.
márc. 29
10:27
Vízbe fúlhatott a szlovák pénzügyminisztérium intézetének korábbi vezetője (Infostart)
Vélhetően vízbe fúlt Martin Filko, a szlovák pénzügyminisztérium mellett működő pénzpolitikai intézet volt vezetője, miután kajakjával felborult az egyik pozsonyi híd közelében - adta hírül a szlovák média kedden.
márc. 29
10:27
Belefulladhatott a kormányfő volt tanácsadója a Dunába (Alternatív Energia)
A pénzügyminisztérium intézetének korábbi vezetőjét több órás keresés után sem találták.
márc. 29
10:27
Emelkedéssel nyitottak az ünnepi hétvége után a főbb európai piacok (ProfitLine)
A húsvéti hosszú hétvége után emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.
márc. 29
10:27
Több állami cég vezetője is többször annyit keres, mint Orbán (Portfolio)
Állami tulajdonú vadászati társaságok, valamint stratégiai cégek vezérigazgatói is többször annyit keresnek, mint Orbán Viktor miniszterelnök, egyes cégeknél a legkisebb és legnagyobb fizetés között...
márc. 29
10:27
Nem kímélik Ukrajnát az oroszok (ATV)
Óriási büntetőkamatot követel Ukrajnától Oroszország, miután bíróság elé vitte a decemberben lejárt 3 milliárd dolláros kötvény visszafizetését is.
márc. 29
10:27
Ovecskinék nyerték az NHL alapszakaszát (Sport365)
A Washington Capitals nyerte az NHL alapszakaszát, miután a hétfői játéknapon legyőzte a vendég Columbus Blue Jackets csapatát.
márc. 29
10:29
Túszul ejtettek egy utasszállítót - Bomba a fedélzeten? (Alternatív Energia)
Ciprusban válságstáb jött létre, a repülőteret lezárták, a forgalmat elterelték.
márc. 29
10:29
Márciusban tovább csökkent a GKI konjunktúraindex (ProfitLine)
Márciusban a februári esés után tovább mérséklődött a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont érzékelhetően tovább csökkentek, bár összességében még így is optimista hangulatot tükröznek - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készített.
márc. 29
10:29
Westbrook: 16 tripla-dupla, nagyon elverték a Lakerst (Sport365)
Az Oklahoma City Thunder 119-100-ra nyert a Toronto Raptors vendégeként az NBA hétfői játéknapján, és sorozatban nyolcadik győzelmét aratta.
márc. 29
10:42
Számlagyárosokat fogott el a NAV (Infostart)
Lebuktatott egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
márc. 29
10:45
Sokan dolgoznak – de akkor mi a baj a munkaerőpiacon? (Privátbankár)
6,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.
márc. 29
10:45
Benkő: akár több mint hatezer katonát tudnak mozgósítani a határra (Infostart)
Szükség esetén akár órákon belül több mint hatezer katonát tud mozgósítani a határok védelmére a Magyar Honvédség - közölte az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a honvéd vezérkari főnök.
márc. 29
10:45
Egyiptomi állampolgárságú, amerikai egyetemi tanár térítethette el az egyiptomi gépet (Infostart)
Egyiptomi állampolgárságú az a férfi, aki a testére erősített robbanómellénnyel fenyegetőzve eltérítette az egyiptomi légitársaság Airbus 320-as típusú utasszállító repülőgépét kedden Ciprusra.
márc. 29
10:45
Hosszabb táppénzt kaphatnak a teljes családok (Gondola)
Jelenleg a gyermeküket egyedül nevelők kétszer annyi napot tölthetnek otthon beteg gyermekükkel, mint azok, akik teljes családban élnek.
márc. 29
10:45
Ez a kutyus viszi a gazdája bevásárlókosarát (Kreatív Online)
A Neo Magyar Segítőkutya Egyesületnek készített 1%-os filmet a Hammer MS.
márc. 29
10:45
Gyereket terveznek Zimány Lindáék (Kripto Akadémia)
A modell már kacérkodik a házasság gondolatával is.
márc. 29
10:45
Véget ért a hajsza: elkapták az oktogoni bankrablót (Pénzcentrum)
A negyvenhárom éves P. Balázst a Krisztina körúton találták meg húsvét hétfőn....
márc. 29
10:45
Mercedes-AMG motorokkal kaphat erőre az Alpine (Auto Pult)
A Renault sportautó-márkája, az Alpine, már csőre töltve várakozik, a feltámasztott elnevezés alatt hamarosan megérkezik az első sorozatgyártású típus. Eközben már a jövőre is gondol a márka, melyben a Mercedes-AMG neve is feltűnik.
márc. 29
10:47
Elfogták az Oktogon téri bankrablót (Kripto Akadémia)
A férfit két másik rablással is gyanúsítanak.
márc. 29
10:48
Epekímélő étrend - Mit szabad, mit nem? (WebBeteg)
Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben.

Keresés