A korrupciót ostorozta a Jobbik elnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken, amelyet az általa január 30-án meghirdetett "valódi nemzeti konzultáció" jegyében tartott, és amely az egészségügyre, az oktatásra és a korrupcióra fókuszál.
London – Futótűzként terjed a neten egy babafigyelő kamera felvétele, amelyen csecsemő látható, amint felmászik kiságyának szélére, majd hirtelen kiegyenesedik, és másodpercekig egyensúlyozik.
Micsoda baki: gyakorlatozás keretében robbanóanyagokat helyeztek el egy amerikai iskolabuszon az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ügynökei, de megfeledkeztek róla, így ott maradt a jármű motorterében.
Nagykanizsa - Nem azt a dohány kapta, ami a csomagoláson szerepelt, ezért vitte vissza a boltba az előző nap vásárolt cigit egy nagykanizsai férfi. Az eladó azonban csak sajnálkozott, és közölte, nem cserélheti ki a bontott árut.
Tampa – Óriási felháborodást okozott a videó, amelyen az is látható, ahogy a kisiskolás fiú a sztripper hátsóját, paskoljka, és pénzt is tesz a bugyijába.
Nemrég söpört végig az országon a hír, hogy feltörtek több ezer email címet, amelyek felhasználónevei és jelszavai kerültek ki a világhálóra. Ön félti az e-mail fiókját?
Csak úgy repül az idő: olyan érzésem van, mintha csak tegnap lett volna, azonban a Ford S-Max kereken 10 éve mutatkozott be, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy a különc családi autó azóta történelmet írt. A sikerek minden várakozást felülmúltak, és ennek fényében igencsak meglepő, hogy az autónak azóta sincs méltó ellenfele, márpedig tavaly óta immár második generációját árulja a Ford.
Megállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) a bérek emeléséről pénteken, a megállapodást várhatóan április 4-én írják alá, a részletekről is akkor adnak tájékoztatást - közölte Czechmeister Mónika, a vállalat kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére.
Magyarország — Rövid úton repültek az országból azok a Magyarországon élő muszlim vallású emberek, akik pénzt utaltak az Iszlám Államnak. Bár olyan ellenőrzött információ nincs, miszerint magyar állampolgár a terrorszervezet oldalán harcolna, az viszont már tény, hogy tőlünk is pénzelték a világszerte rettegett szervezetet, amely legutóbb Brüsszelben oltotta ki több tucat ártatlan életét.
Járt már a bakonyi Gyilkos-tónál? Csónakázott a Tihanyi-félszigeten, a Bodrog árterén? Ha nem, idén ne hagyja ki! Hazánkban számtalan olyan hely van, amelyet méltatlanul kevesen ismernek, pedig különleges látványosságokat, sok-sok érdekességet, izgalmas élményt és kalandot kínálnak a kirándulóknak.
Bár áprilisi tréfának tűnik, nem az. Április elsején, helyi idő szerint este 11 után közel egy évtized után újra együtt a színpadon a Guns N' Roses. A Sunset Boulevardon kora reggel óta több száz rajongó várja, hogy mindössze 10 dollárért jegyet válthasson a különleges eseményre.
Az internetet elárasztják a kedvencek különöböző aranyos vagy éppen megdöbbentő produkciója, összeszedtünk néhány, "Oscar-díjra esélyes" alakítást.
Budapest – Záporoznak a gratulációk Vágó István (67) közösségi oldalára, mióta a műsorvezetőből lett politikus fényképpel is alátámasztotta, hogy a fia üzemelteti Budapesten a legjobb orosz éttermet.
Az Európában tapasztalható érdemi esések ellenére a vezető amerikai részvényindexek kivétel nélkül a tegnapi záróértékeik felett tartózkodnak. Az erősödést a Nasdaq vezeti, annak köszönhetően, hogy a...
Egy éven belül meg kell változtatni a lengyelországi köztereken az olyan elnevezéseket, amelyek a kommunizmushoz kötődnek vagy a kommunista korszakot idézik - az ezt elrendelő törvényt pénteken fogadta el egyhangúlag a lengyel parlament alsóháza.
Kinyitották a gólzsákot Donyeckben: az El-negyeddöntős Sahtar nyolcat gurított a Metaliszt Harkovnak az ukrán bajnokság pénteki játéknapján. Taison egy meccsen lőtt annyi gólt, mint korábban összesen a ligaidényben. A brazil támadó az első, a negyedik és az ötödik gólt szerezte, rajta kívül sorrendben Ismaily, Ferreyra, Marlos, Eduardo és Bernard volt eredményes. A szebb napokat is megélt, négy…
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 9. rész. Én esküszöm nagyon jó lány vagyok és soha nem ártottam senkinek eddig, vagy legalábbis nem jószántamból, vagy legalábbis nem annyira... na mindegy. Szóval az történt, hogy kihallgattam két srác beszélgetését, de nem azért, mert gonosz vagyok, hanem mert annyira érdekes volt,…
A kisbabák első életévében a szülőknek a legtöbb fejtörést a különböző hasi problémák okozzák, mint a hasfájás vagy közismert nevén kólika, a puffadás, a széklet milyensége, gyakorisága. Talán könnyebb lesz eligazodnunk ebben a témakörben, és hatékonyabban tudunk segíteni gyermekünknek, ha egy kicsit megvilágítás alá kerül ezeknek a folyamatoknak az élettani háttere.
Ha esetleg valaki idáig kételkedett abban, hogy a férfiak is megnézik az időjárásjelentést, akkor most nem fog. Susana Almeida gyorsan sikert aratott Mexikóban, miután egy cicanadrágot sikerült magára húznia az adás előtt.
Adócsalás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy ólomakkumulátorokkal kereskedő cég ügyvezetője ellen – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.
Szombathely – A labdarúgó-válogatott és a Haladás kapusa, Király Gábor április elsején ünnepli 40. születésnapját. A többek között szürke mackónadrágjáról is ismertté vált kapus, nem is kaphatott volna szebb ajándékot, minthogy megjelent saját K1RALY márkás sportkollekciója: szürke mackók, pólók, sapkák, kulacsok, kapus kesztyűk.
Ha esetleg valaki idáig kételkedett abban, hogy a férfiak is megnézik az időjárásjelentést, akkor most nem fog. Susana Almeida gyorsan sikert aratott Mexikóban, miután egy cicanadrágot sikerült magára húznia az adás előtt.
Első pillantásra ragyogóan tisztának tűnik a legtöbb szállodai szoba. Ám vannak olyan tárgyak, amelyeken az átlagosnál is nagyobb számban fordulhatnak elő kórokozók. Használat előtt ezeket érdemes fertőtlenítő kendővel letörölni, vagy inkább nem is használni.
A Lengyelországba is telepítendő amerikai páncélos dandár szerepe az esetleges fenyegető veszélyek elhárítása és az elrettentés lesz - mondta pénteken a lengyel nemzetvédelmi miniszter, aki az észak-lengyelországi Drawsko Pomorskie gyakorlótérre látogatott Ben Hodgesnek, az amerikai szárazföldi erők európai parancsnokának társaságában.
Budapest — Április közepén indul a közmédia nagy sikerű komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok második évada. A műsornak, illetve a kis tehetségeknek már világsztár rajongójuk is van Plácido Domingo személyében.
Elmarad sztrájk az Audi-gyárban, ugyanis megállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet a bérek emeléséről.