Árverésre bocsátotta Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnököt az eBay aukciós portálon egy internetező, akit igencsak feldühített, hogy a Sarif-család is belekeveredett a panamai központú Mossack Fonseca ügyvédi iroda kiszivárogtatott iratai körül kirobbant offshore-botrányba. Csütörtökön az ajánlatok már meghaladták a 83 ezer eurót.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt egy baranyai férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön.
Minimális emelkedést mutatnak csütörtök este a vezető amerikai részvényindexek, ami amellett következett be, hogy az olaj áremelkedése le lelassult, a vezető részvényindexek pedig már alig 2%-ra...
A gyanús viselkedésű embereket kiszűrő szakemberek dolgoznak a párizsi repülőtereken a márciusi brüsszeli terrortámadás óta, májustól pedig kísérleti jelleggel bevezetnek egy olyan arcfelismerő rendszert, amelyet az Egyesült Államokban és Japánban is használnak már - jelentette be csütörtökön a párizsi repülőterek igazgatósága.
Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között - közölte a burgenlandi rendőrségi csütörtökön.
A jüankötvény ma megtörtént kibocsátása inkább gazdaságpolitikai, politikai céllal, és nem finanszírozási szándékkal történt - mondták el az MTI által megkérdezett elemzők. 2016.04.14 15:29 Itt...
Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között - közölte a burgenlandi rendőrségi csütörtökön. ...
Az Európai Központi Bank expanzív monetáris politikája eléri önnön korlátait, és az euróövezetnek el kell készítenie kiszállási stratégiáját, hogy elkerülje a kedvezőtlen mellékhatásokat - erre...
Oroszország az életéért küzd, a szaúdiak már az olaj utáni korszakon gondolkoznak, a piac meg csak kapkodja a fejét. Vasárnap a dohai egyeztetésen ugyan bejelenthetik a kitermelés befagyasztását, de ez már alig változtat valamit a helyzeten. Mayer László befektetési igazgató szerint a paradigmaváltás kellős közepén vagyunk.
A házigazdák válogatottja a Dél-afrikai Köztársaság, Irak és Dánia csapatával mérkőzik majd meg a csoportszakaszban a riói olimpiai férfi labdarúgótornáján - a Maracana Stadionban csütörtökön megtartott sorsolás eredményeként. A címvédő Mexikó kihalászta Németországot.
Nagyszabású házkutatást tartottak Berlin legnagyobb nyilvánosházában, a német főváros ügyészségének csütörtöki tájékoztatása szerint a razzia során bizonyítékot szereztek egy sor bűncselekményről, a többi között 17,5 millió euró értékű adó- és társadalombiztosítási csalást állapítottak meg.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat - köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric - 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyzett ki adóparadicsomokba, hogy így csökkentse adófizetési kötelezettségeit - közölte az Oxfam America segélyszervezet csütörtökön.
A népszavazás-kezdeményező feleségéről elhíresült polgármester hivatalosan már nincs jóban a párttal, a Fidesznél nem is tudták megmondani, kivel is találkozott.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat – köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric – 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyezett ki adóparadicsomokba, hogy így csökkentse adófizetési kötelezettségeit – közölte az Oxfam America segélyszervezet csütörtökön.
A gyanús viselkedésű embereket kiszűrő szakemberek dolgoznak a párizsi repülőtereken a márciusi brüsszeli terrortámadás óta, májustól pedig kísérleti jelleggel bevezetnek egy olyan arcfelismerő rendszert, amelyet az Egyesült Államokban és Japánban is használnak már - jelentette be csütörtökön a párizsi repülőterek igazgatósága
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a jüankötvény kibocsátása inkább gazdaságpolitikai, politikai céllal, és nem finanszírozási szándékkal történt.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat - köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric - 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyezett ki adóparadicsomokba, hogy így...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - hangoztatta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
Középiskolai és egyetemista diákok ezrei vonultak utcára Spanyolország több mint 40 városában csütörtökön, követelve a parlamenttől, hogy azonnal vonja vissza azokat a jogszabályokat, amelyek megalapozták az előző kormányzati ciklusban a konzervatív Néppárt (PP) által bevezetett oktatási reformot.
A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön meghozott másodfokú, jogerős ítélete szerint a rendőrség nem diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat 2011-ben - tájékoztatta Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője az MTI-t
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
A magyar-dél-koreai kapcsolatokban új lépéshez érkezünk az idén nyáron, másfél év tárgyalásai után megállapodás született arról, hogy közvetlen légi összeköttetés jön létre Szöul és Budapest között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
A Romániai Evangélikus - Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díjával tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, és Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét
Már 104 ezer önkéntes jelentkezett a TeSzedd! szemétszedési akcióra, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg - közölte Móni István projektvezető az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában
A Barcelona fontolgatja, hogy a nyáron megaajánlatot tesz Dimitri Payet-ért, a West Ham 29 éves, francia játékmesteréért - írja a katalán El Mundo Deportivo csütörtökön.
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - hangoztatta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
Stagnálással fejezték be a csütörtöki kereskedést az amerikai vezető részvényindexek, azaz az elmúlt hetek intenzív emelkedése után megtorpantak a történelmi csúcsdöntés közvetlen közelében. Az olaj...
Egy nemnyilvános kormányhatározat engedélyezte azt a Kliknek, hogy az idei, a későbbi hónapokra vonatkozó kiadási keretének terhére rendezhesse tartozásait, illetve betömködje a költségvetési...
Több órán keresztül válaszolt a nézők, főleg gyerekek kérdéseire. Vajon ha Porosenko és Erdogan is épp fulladozna egy tóban, melyiküket mentené ki a nagy Putyin? Erre is válaszol az acélelnök ebben a videóban: