Kecskeméthy Pál önkormányzati képviselőt választotta meg alpolgármesternek Harkány képviselő-testülete csütörtökön - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat - köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric - 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyzett ki adóparadicsomokba, hogy így csökkentse adófizetési kötelezettségeit - közölte az Oxfam America segélyszervezet csütörtökön.
Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között - közölte a burgenlandi rendőrség.
A népszavazás-kezdeményező feleségéről elhíresült polgármester hivatalosan már nincs jóban a párttal, a Fidesznél nem is tudták megmondani, kivel is találkozott.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat – köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric – 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyezett ki adóparadicsomokba, hogy így csökkentse adófizetési kötelezettségeit – közölte az Oxfam America segélyszervezet csütörtökön.
A gyanús viselkedésű embereket kiszűrő szakemberek dolgoznak a párizsi repülőtereken a márciusi brüsszeli terrortámadás óta, májustól pedig kísérleti jelleggel bevezetnek egy olyan arcfelismerő rendszert, amelyet az Egyesült Államokban és Japánban is használnak már - jelentette be csütörtökön a párizsi repülőterek igazgatósága
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a jüankötvény kibocsátása inkább gazdaságpolitikai, politikai céllal, és nem finanszírozási szándékkal történt.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat - köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric - 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyezett ki adóparadicsomokba, hogy így...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - hangoztatta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
Középiskolai és egyetemista diákok ezrei vonultak utcára Spanyolország több mint 40 városában csütörtökön, követelve a parlamenttől, hogy azonnal vonja vissza azokat a jogszabályokat, amelyek megalapozták az előző kormányzati ciklusban a konzervatív Néppárt (PP) által bevezetett oktatási reformot.
A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön meghozott másodfokú, jogerős ítélete szerint a rendőrség nem diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat 2011-ben - tájékoztatta Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője az MTI-t
A Nemzetközi Valutaalap a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - mondta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója.
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
A Romániai Evangélikus - Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díjával tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, és Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
Az ötven legnagyobb amerikai vállalat - köztük például a Walmart, az Apple, vagy a General Electric - 2008 és 2014 között mintegy 1400 milliárd dollárt helyezett ki adóparadicsomokba, hogy így csökkentse adófizetési kötelezettségeit.
A magyar-dél-koreai kapcsolatokban új lépéshez érkezünk az idén nyáron, másfél év tárgyalásai után megállapodás született arról, hogy közvetlen légi összeköttetés jön létre Szöul és Budapest között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
A Romániai Evangélikus - Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díjával tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, és Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét
Már 104 ezer önkéntes jelentkezett a TeSzedd! szemétszedési akcióra, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg - közölte Móni István projektvezető az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában
A Barcelona fontolgatja, hogy a nyáron megaajánlatot tesz Dimitri Payet-ért, a West Ham 29 éves, francia játékmesteréért - írja a katalán El Mundo Deportivo csütörtökön.
Sürgető szükség van az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, illetve a jogérvényesülés, a szabadság és a biztonság terén végrehajtandó reformokra Törökországban - áll az EP elfogadott jelentésben.
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
Hosszú távon az a kormány célja, hogy mindig a "jövedelem oldalon" csökkentse az adót, vagyis mérséklődjön a személyi jövedelemadó - mondta Tuzson Bence.
Négy 17. századi holland mesterművet talált meg az ukrán titkosszolgálat tíz évvel az után, hogy azokat ellopták egy Amszterdam közeli múzeumból - jelentette be Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés"...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - hangoztatta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
Stagnálással fejezték be a csütörtöki kereskedést az amerikai vezető részvényindexek, azaz az elmúlt hetek intenzív emelkedése után megtorpantak a történelmi csúcsdöntés közvetlen közelében. Az olaj...
Egy nemnyilvános kormányhatározat engedélyezte azt a Kliknek, hogy az idei, a későbbi hónapokra vonatkozó kiadási keretének terhére rendezhesse tartozásait, illetve betömködje a költségvetési...
Több órán keresztül válaszolt a nézők, főleg gyerekek kérdéseire. Vajon ha Porosenko és Erdogan is épp fulladozna egy tóban, melyiküket mentené ki a nagy Putyin? Erre is válaszol az acélelnök ebben a videóban:
Muffin ünnepi ruhában - tulajdonképpen ez a cupcake. Népszerűsége töretlen, évtizedek sőt, évszázadok óta töretlen, mivel könnyű elkészíteni, számtalan variációja létezik, a végeredmény nagyon látványos, és elronthatatlan!
Francois Hollande francia államfő szerint hazája példamutatóan lépett fel a szíriai válság kezelésében a polgárháború kitörése, 2012 óta azzal, hogy az ellenzéket támogatta és olyan politikai megoldást sürgetett, amelynek eredményeként Bassár el-Aszad szíriai elnöknek távoznia kell a hatalomból
Hosszú távon az a kormány célja, hogy mindig a 'jövedelem oldalon' csökkentse az adót, vagyis mérséklődjön a személyi jövedelemadó - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Varázslatos futballeste az Anfielden: a Liverpool 1-3-ról fordítva nyert, és kiejtette edzője korábbi csapatát, a Dortmundot az Európa-liga-negyeddöntő csütörtök esti visszavágóján. A 65. percben még három gól kellett a Poolnak a továbbjutáshoz a sorozat fő esélyese ellen, és összejött. A címvédő Sevilla büntetőkkel elődöntős.