A Videoton megverte a már bajnok Ferencvárost, aminek köszönhetően már dobogós a fehérvári alakulat, de a legnagyobb hír, hogy nyert az MTK vendégeként a Puskás Akadémia, így elléptek a kiesőhelyről.
Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az amerikai részvénypiacokon szerdán, a vezető részvényindexek kisebb emelkedéssel fejezték be a napot. A Dow július óta nem zárt ilyen magasan.Kisebb...
Első ízben vetette be a B-52 Stratofortress típusú stratégiai nehézbombázóját az amerikai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki állásai ellen - tudatta szerdán Bagdadban Steve Warren ezredes, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője.
Annak ellenére, hogy Dunaújvárosban lejátszott meccsen végig az MTK volt mezőnyfölényben, a Puskás Akadémiának a 32. percben szerzett góljukkal mégis sikerült nyerniük. Így valamennyire sikerült felzárkózniuk, és nem ők lógnak ki legjobban az NB I-ből, hanem a Vasas és a Békéscsaba. (Nemzeti Sport)
Csütörtöktől nyolc napon át ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a magyar-ukrán határ mellett fekvő magyarországi és kárpátaljai települések lakói Beregsurányban - közölte a szervező Lions Clubok Magyarországi Szövetsége szerdán az MTI-vel.