Globális problémának mondta az adóelkerülést Barack Obama kedden, és egyúttal nemzetközi összefogást sürgetett. Az elnök szerint bár az offshore-adórendszerek nem törvényellenesek, mégis gondot...
Szinte kivétel nélkül külföldieket, többnyire marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a németországi Kölnben szilveszter éjjel nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások elkövetésével az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium kedden megjelent kimutatása szerint.
Előző héten lezuhant egy repülőgép Algériában, amelynek egyetlen túlélője egy fiatal katonafiú. A 77 áldozatot és egy túlélőt maga után hagyó katasztrófához hasonló esetek már történtek, ezekből gyűjtöttünk össze párat.
Utólag hamisnak bizonyult bombariadó miatt kiürítették kedd este Varsó mindkét nemzetközi repülőterét - közölte honlapján a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
Az Európai Unióban évente megközelítőleg 24 milliárd eurót (7500 milliárd forintot) költenek kábítószerre, vagyis ez jelenti a szervezett bűnözés egyik fő jövedelemforrását - derült ki az európai rendőrségi hivatal (Europol) kedden közzétett jelentéséből
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a NAV pénzügyőrei összesen 139 üveg parfümöt, valamint 39 különféle arany ékszereket foglaltak le a repülőtér utasforgalmában.
Megtévesztés az 50 millió török állampolgár személyes adatainak kiszivárogtatásáról szóló hír - mondta Binali Yildirim közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszter kedden egy ankarai rendezvényen
A Törökországgal kötött uniós megegyezéshez hasonló menekültügyi egyezményre van szükség Észak-Afrikával is - jelentette ki Thomas de Maiziere német belügyminiszter, miután Bécsben folytatott megbeszélést német nyelvű országok belügyi tárcavezetőivel.
Globális problémának mondta az adóelkerülést Barack Obama kedden, és egyúttal nemzetközi összefogást sürgetett. Az amerikai elnök váratlanul jelent meg szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján, hogy kifejtse álláspontját a Panamából kiindult offshore-botrányról.
Az Európai Unióban évente megközelítőleg 24 milliárd eurót (7500 milliárd forintot) költenek kábítószerre, vagyis ez jelenti a szervezett bűnözés egyik fő jövedelemforrását - derült ki az európai rendőrségi hivatal (Europol) kedden közzétett jelentéséből.
Borgloon — Mesebeli templomnak járnak csodájára a turisták Belgiumban. Az „átlátszó templom” Pieterjan Gijs és Arnout van Vaerenbergh sztárépítészek munkája, amelyet 2011-ben adtak át.
Szinte kivétel nélkül külföldieket, többnyire marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a németországi Kölnben szilveszter éjjel nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások elkövetésével az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium kedden megjelent kimutatása szerint
Megdőlt a napi melegrekord a fővárosban kedden délután: 26,4 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár kizárólag a hitelét megerősített Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetésével képzeli el az ország reformját, amely Kína felemelkedését, egyben világhatalommá válását szolgálja - egyebek közt erről árulkodik Hszi új könyve, az állampárt vezetésének stratégiai elveit is tartalmazó elnöki beszédek bővített változatban frissen kiadott gyűjteménye.
Suárez duplájával váltotta győzelemre emberelőnyét a Barca A Barcelona hazai pályán 2-1-re megverte az Atlético Madridot a kedd esti Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén
A katalánok 2-1-re nyertek az Atlético Madrid ellen, a bajor gárda 1-0-ra győzte le a Benficát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Felélénkült az embercsempészet a német-osztrák határon - mondta a határőrizetért felelős német szövetségi rendőrség müncheni kapitányságának szóvivője kedden