2016. április 7. csütörtök

ápr. 7
15:03
Jól is kijöhetünk a robotforradalomból (HR Portál)
Egyre több feladatot vehetnek át a robotok, a mesterséges intelligencia. Ha azonban ezt az átmenetet az emberek jól menedzselik, abból akár jólét és az unalmas, fárasztó feladatok terhének átadása is kijöhet, mondta az Indexnek Erik Brynjolfsson a téma kutatója.
ápr. 7
15:03
Wengernek nem kellett a bombaformában szereplő francia (Sport365)
A West Ham Unitedben kivirágzott, sorra szerzi a szabadrúgásgólokat, meghívót kapott a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő francia válogatottba. Arsene Wenger is megszerezhette volna, de végül az átigazolás ellen döntött.
ápr. 7
15:05
Videó: Ezek voltak a Király Gárda legnagyobb zakói a BL-ben (Blikk)
Madrid – Idegenben szenvedett meglepő, 2-0-s vereséget a német VfL Wolfsburgtól a spanyol Real Madrid focicsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
ápr. 7
15:05
Jó lenne egy Nyugat-Balkánról érkező ENSZ-főtitkár (Gondola)
Az ENSZ következő főtitkárának Közép-Kelet-Európából kell érkeznie, és hasznos lenne, ha a térségen belül a Nyugat-Balkánról jönne a nemzetközi szervezet új vezetője - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, az Igor Luksic montenegrói külügyminiszterrel, országa ENSZ-főtitkárjelöltjével folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón
ápr. 7
15:06
Fogyj a Zabkásakirálynő receptjeivel: itt a csirkés-zöldséges masni - VIDEÓ! (Mindmegette)
A Zabkásakirálynő megunta, hogy ő a baráti társaságban a duci lány, és életmódot váltott: egészséges alapanyagokból készített ételeket evett és nem csak kívülről, hanem belülről is változni kezdett: kiegyensúlyozottabbá vált! Nézd meg új receptjét videón!
ápr. 7
15:12
Százmilliós áfacsalásért ítéltek el két cégvezetőt (Metropol)
A cégvezetők 2011-ben színlelt ügyletekkel igényelték vissza az általános forgalmi adót.
ápr. 7
15:12
Mészáros alapítványa vett egy Habsburg-kastélyt (Alternatív Energia)
70 millióért szerezték meg a 100 százalékos üzletrészt, ezzel "tovább bővült az orbáni birodalom."
ápr. 7
15:12
Így lesz nullás költségvetés jövőre (Portfolio)
Lázár János csütörtöki Kormányinfóján ismét szóba került a nullás költségvetés ügye. A Miniszterelnökséget vezető minisztert arról is kérdezték, hogy lesz-e nullás költségvetés 2017-ben. A...
ápr. 7
15:12
Lázár: Legyen népszavazás, döntsön a nép (Pénzcentrum)
...
ápr. 7
15:12
Franciaországban nyitna gyárat a Tesla? - a lehetőség adott (Auto Pult)
Már régóta hallani híreket arról, hogy a Tesla gyárat szeretne nyitni az öreg kontinensen, ezek a hangok pedig a vadonatúj Model 3 hatalmas sikereinek köszönhetően folyamatosan erősödnek. Hollandiában ugyan már van egy üzeme az amerikai márkának, ám ott csak összeszerelés folyik, de amennyiben nem lankad az érdeklődés, hamarosan valóban új egységet nyithat meg Elon Musk.
ápr. 7
15:14
DK: Mészáros stróman, Orbán milliárdos (Alternatív Energia)
Gréczy szerint tovább bővült "az orbáni birodalom".
ápr. 7
15:14
Újra 0% alá bukhat az infláció Magyarországon (Portfolio)
A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint holnap a KSH a februári 0,3%-ot követően 0,1%-os éves áremelkedésről számolhat be. Bár az elemzők márciusra nem várnak negatív inflációs adatot, előző...
ápr. 7
15:15
A Lyme-kór kórokozója a magzatot is megfertőzheti (WebBeteg)
Az idei enyhe tél miatt szakértők szerint kullancsinvázió várható a tavasztól őszig tartó időszakra. A vérszívók által terjesztett agyvelőgyulladás ellen védőoltással védekezhetünk. A másik kullancsok által terjesztett betegség, a Lyme-kór szövődményei ellen azonban csak a mielőbbi felismerés, és az idejében megkezdett antibiotikum kezelés nyújt védelmet. Ez különösen fontos kismamák esetében, a…
ápr. 7
15:15
Lázár szerint bonyolult, hogy visszaveszik-e Kiss Lászlótól az állami kitüntetéseket (444.hu)
Bűntettet előélettel rendelkező személy nem kaphat állami kitüntetéseket, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, de Kiss László nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.
ápr. 7
15:16
Lázár-infó: "Legyen népszavazás, döntsön a nép!" (Alternatív Energia)
Ugyanakkor a tárcavezető kijelentette: a Fidesz a vasárnapi boltzárról még nem döntött hivatalosan.
ápr. 7
15:17
Mutass egy helyet, ahol ennél többfajta fröccsöt árulnak! (444.hu)
Ebben a szigetközi kocsmában 19 fajta van.
ápr. 7
15:18
Andy Vajna kölcsöneiből élt Habony Árpád? (BorsOnline)
Évekig nem volt rendszeres jövedelme Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadójának és saját bevallása szerint kölcsönökből élt.
ápr. 7
15:18
Gondolta volna? Így néznek ki a valóságban a paradicsomi turistahelyek - Galéria (Blikk)
A turistalátványosságokról mindig csodaszépen beállított, tökéletesen megszerkesztett képek készülnek, ösztönözve arra az utazót, hogy mindenképpen pipálja ki a bakancskistájára felkerült épületet/helyet/ látványosságot.
ápr. 7
15:18
Egy olasz művész utcai aknákat rendez be szobáknak (Kreatív Online)
A hajléktalanok helyzetére hívja fel a figyelmet.
ápr. 7
15:19
Rég visszafizettük az IMF-hitelt (444.hu)
Tegnap az uniónak fizettük ki az utolsó számlát. De az most nem hangozna annyira jól.
ápr. 7
15:20
Napi cuki! Nézzék meg a kiselefántot, aki mindenkit megölel (Blikk)
Thaiföld - Mindenki csodájára jár az újszülött Nampuu nevű kiselefántnak a Patara elefántfarmon. A 67 kilós bébi elefántnak ugyanis már most van egy saját szenvedélye - imád embereket ölelgetni, főleg csinos lányokat.
ápr. 7
15:21
Mészáros Lőrinc autókereskedést nyit (444.hu)
Lassan tényleg nincs olyan kereskedelmi szektor, ahova még ne tört volna be a felcsúti gázszerelő.
ápr. 7
15:24
A Kárpát-medencei magyar vállalkozásokról (ProfitLine)
A Kárpát-medencei térség magyar vállalkozásainak összekötése elősegítheti a térség fejlődését, megerősödését - hangzott el csütörtökön Palicson, a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) Erősödő Kárpát-medencei magyar vállalkozások című csütörtöki vajdasági konferenciáján.
ápr. 7
15:26
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
ápr. 7
15:27
Videó: Ezek voltak a Királyi Gárda legnagyobb zakói a BL-ben (Blikk)
Madrid – Idegenben szenvedett meglepő, 2-0-s vereséget a német VfL Wolfsburgtól a spanyol Real Madrid focicsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
ápr. 7
15:29
Titkos szigeten léphetnek félre a csalfa házasok (Blikk)
Hamarosan teljes biztonságban vonulhatnak el félrelépni azok, akik meg tudják fizetni.
ápr. 7
15:30
A fogak védelme a magzatot is óvja (Metropol)
Tévhit, hogy a magzat a csontszerkezete kialakításához az anya fogaitól vonja el a kalciumot és a foszfátot.
ápr. 7
15:30
Lázár János kitart a boltzár mellett (Metropol)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter amellett foglalt állást, hogy a vasárnap legyen munkaszüneti nap.
ápr. 7
15:30
Pinceszint (Alternatív Energia)
Több mint kétmilliárd forint kenőpénzt juttathatott egy brit cég a BKV-nak.
ápr. 7
15:30
Ez a négy legnagyobb veszély, ami megtakarításaira leselkedik (hirado.hu)
Rázósan indult az év a világ pénzpiacain, azonban máris újabb kockázatokkal kell szembenézniük azoknak, akik a legjobb hozamú befektetési lehetőségekre vadásznak – figyelmeztetett a JP Morgan friss piaci útmutatójában.
ápr. 7
15:30
Az OTP 7 000 forint felett járt (Portfolio)
A Fed jegyzőkönyvéből kiderült, hogy áprilisban még nem várható újabb kamatemelés Amerikában, a hírt kedvezően fogadták a befektetők, ugyanakkor az irányadó nyugat-európai indexek és a magyar tőzsde...
ápr. 7
15:30
Putyin is megszólalt a panamai offshore-botrány kapcsán (ATV)
A Panama Papírok néven is ismertté vált offshore-botrány kapcsán Vlagyimir Putyin orosz elnök visszautasított minden korrupcióval kapcsolatos vádakat. Szerinte ezekkel csak országa gazdasági és regionális helyzetét szeretnék destabilizálni.
ápr. 7
15:30
Franciaországban nyitna gyárat a Tesla? - a lehetőség adott (Auto Pult)
Már régóta hallani híreket arról, hogy a Tesla gyárat szeretne nyitni az öreg kontinensen, ezek a hangok pedig a vadonatúj Model 3 hatalmas sikereinek köszönhetően folyamatosan erősödnek. Hollandiában ugyan már van egy üzeme az amerikai márkának, ám ott csak összeszerelés folyik, de amennyiben nem lankad az érdeklődés, hamarosan valóban új egységet nyithat meg Elon Musk.
ápr. 7
15:30
Bajnokok Ligája: Ennyi esélyt mi nem adunk a Realnak (Agroinform)
Igen jó oddson kaphatjuk el a Wolfsburg sikerét a Real ellen, míg a PSG ellenében a City a favorit.
ápr. 7
15:32
Vagyonáról vallott a NAV-nak Habony Árpád (Alternatív Energia)
Egy 2015-ös adóhatósági vizsgálatból kiderült, miből volt évekig bevétele a tanácsadónak.
ápr. 7
15:32
Két diák torkát is elvágták egy iskolai darabban (hirado.hu)
Mégsem volt olyan életlen a borotva, mint gondolták.
ápr. 7
15:34
Két hetet kaptak a menekültek Athéntól (hirado.hu)
A Pireuszban táborozó migránsok két hetet kaptak, hogy menekülttáborokba menjenek
ápr. 7
15:36
3 óra alatt tönkrevágta a család lakását a kutya (Blikk)
A kutyákat nem nagyon szabad egyedülhagyni otthon, bár a következő család megtette, így meg is lett az eredménye. Totál káosz!
ápr. 7
15:36
Bárhol rejtőzhetnek szupernehéz fekete lyukak (hirado.hu)
Meglepetésként érte a kutatókat egy 17 milliárdszoros Nap-tömegű fekete lyuk azonosítása az univerzum viszonylag "kihalt" szegletében.
ápr. 7
15:38
Halálra gázolt a vonat egy férfit Ajkánál (hirado.hu)
A baleset Ajka és Kolontár között történt csütörtök délután.
ápr. 7
15:40
Az egészségügy azonnali rendbetételét követeli a PM (hirado.hu)
Az egészségügy azonnali rendbetételét követelte a párt csütörtöki demonstrációján a PM társelnöke.
ápr. 7
15:45
Itt az új Star Wars film előzetese! (Blikk)
Los Angeles - Itt az első trailer a Star Wars következő epizódjához, mely a Zsivány Egyes címet kapta. A rajongók izgatottan várják a filmet, amelyről annyit tudni, hogy az Új Remény előtt játszódik, és arról szól majd, hogyan lopták el a Halálcsillag terveit.
ápr. 7
15:48
Egyre több a túlsúlyos, vitaminhiányos csecsemő (Metropol)
Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, csaknem felének magas a koleszterinszintje és túl sok sót fogyaszt.
ápr. 7
15:48
Alstom-ügy: milliárdos korrupció? (Spa Trend Online)
A cég 2002-ben még elbukott a nagykörúti villamosok tenderén.
ápr. 7
15:48
Putyin: Oroszország meggyengítését akarják (hirado.hu)
Az orosz elnök visszautasította a személyét a panamai offshore-iratokhoz kapcsolni szándékozó törekvéseket.
ápr. 7
15:48
Lázár: újabb nagybankba szállna be a magyar állam (Portfolio)
Ma délután 13:30-kor kezdődött az újabb maratoni Kormáyinfo, amelyen kiderült, hogy az aszfaltügyben sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal, így 500 milliárdos bevétel érkezhet rövidesen az...
ápr. 7
15:48
Újra régi fényében ragyog a Porsche versenyautója (Auto Pult)
A legnagyobb autógyártóknak kivétel nélkül szép hosszú történelmük van, így nem is csoda, hogy a legtöbbjük külön részleget tart fenn a veteránok számára – legtöbbször Classic néven. Nincs ez másként a Porschénél sem, a németek ráadásul 2 éve hatalmas fába vágták a fejszéjüket, amikor egy 1971-es 911 2.5 S/T versenyautó felélesztése mellett döntöttek. A rengeteg befektetett idő és fáradtság…
ápr. 7
15:48
Lázár: Habony kölcsönei jól mutatják, hogy a kormánytól nem kap pénzt!!4 (444.hu)
Újságírói kérdésre válaszolta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón, hogy annak kell aggódnia, aki kölcsön adott Habony Árpádnak, nem a kormánynak.
ápr. 7
15:50
Ferenc pápa jövő héten megy Leszboszra (Spa Trend Online)
A szigetre menekültek százezrei érkeztek a válság óta.
ápr. 7
15:50
A hétvégén mossák a Margit hidat és a Petőfi hidat (hirado.hu)
Emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

Keresés