Megállapodott csütörtökön a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. vezetése és a munkavállalókat tömörítő Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi képviselete a bérek emeléséről - közölte...
Lengyelország 368 hektárnyi területet követel Csehországtól, mert egy évtizedekkel ezelőtti határkiigazítás következtében területe ennyivel csökkent - írta a Novinky
Hatalmas csalódás az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződésről kiírt holland népszavazás eredménye, a megállapodás ratifikálását elutasító referendum azt mutatja, hogy Európa egyre kevésbé érzékeny az ukrán helyzetre, s ez az ukrajnai reformokra is rossz hatással lehet - közölte csütörtökön Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője
Aggasztó eredménye lett a 0-3 évesek táplálását vizsgáló legfrissebb hazai kutatásnak. A korosztály közel felének magas a koleszterinszintje, és túl sok sót fogyaszt, tíz százalékát elhízás fenyegeti.
Elviszik Zrínyi Miklós szobrát a szigetvári Magyar-Török Barátság Parkból, hogy Törökországban bronzból öntsék újra, Metin Yurdanur török szobrász 1996-ben csak üvegszál erősítésű műanyagból gyúrta össze. A bronz tényleg sokkal jobb anyag, az sem árt, ha az alkotó műhelyében újítják meg, de be kell látni, hogy ezzel a trükkel a rafkós Szulejmánnak mégiscsak sikerült kibuliznia, hogy csak ő…
A kis magyar üzleteknek akart kedvezni a kormány. A bevásárlóközpontok forgalma nem esett vissza számottevően, csak az emberek nem vasárnap, hanem hétköznap vásárolnak. A plázák kisboltjai viszont teljesen bukták a vasárnapi forgalmat. Most azonban ez változhat. Szavazzon!
Kiss László úszóedző nemierőszak-ügye, illetve a szövetség meghökkentő kiállása az erőszaktevő mellett túl sok volt az építőiparban tevékeny KÉSZ Csoportnak. Kiss nemtelen megvédését ironikus módon Hosszú Katinka szívhatja meg.
A legfrissebb adatok szerint már 325 ezer előrendelés érkezett a Tesla új autójára, a Model 3-ra - írja a Reuters. Elon Musk utoljára szombat este tette közzé az előrendelések számát és ígéretet tett...
Valószínűleg még a népszavazás előtt meg fog hátrálni a Fidesz és beterjeszti a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló törvénymódosítást - véli Nyakó István volt szocialista országgyűlési képviselő.
Újabb MNB-s ügyben döntött a Kúria csütörtökön, eszerint Matolcsyék közel egy éve jogszerűtlenül titkolják egyebek mellett az Eiffel Palace KPMG által készített értékbecslését, illetve az I.M.G....
Őrizetbe vettek egy fegyverest csütörtökön Párizsban, miután lövéseket lehetett hallani a francia fővárosban, azon kávézók közelében, ahol a novemberi terrortámadások történtek - közölte a francia rendőrség.
A legfrissebb adatok szerint Magyarországon 40 242 használt gépkocsit hirdettek eladásra márciusban, mintegy 1,5 millió forintos átlagáron - közölte az AAA Autó Csoport csütörtökön az MTI-vel.
Lemondott úszókapitányi tisztéről és Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri címéről Kiss László, miután a napokban kiderült, hogy 1962-ben csoportos nemi erőszakért börtönre ítélték. Kiss továbbra sem áll szóba a sajtóval, sőt az ATV Híradó szerint durván elküldött egy őt kérdező újságírót.
A magyar férfi vízilabda-válogatott veretlenül, csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé a trieszti olimpiai selejtezőn, így egyetlen győzelem választja el a kvótaszerzéstől
Párizs - Őrizetbe vettek egy fegyverest csütörtökön Párizsban, miután lövéseket lehetett hallani a francia fővárosban, azon kávézók közelében, ahol a novemberi terrortámadások történtek - közölte a francia rendőrség.
A tizenkét éven aluli gyermekek csak szülői kísérettel nézhetik meg A dzsungel könyve legújabb filmfeldolgozását Indiában, mivel az állami cenzortestület véleménye szerint a speciális effektek túlságosan ijesztővé varázsolják az állatokat a Disney stúdió alkotásában.
Idén március 30-tól április 20-ig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) lehetőséget biztosít újabb szakorvosi támogatási igénylések leadására - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.
A férfi 8400 forintnyi lopott édességgel a zsebében bukott le egy szupermarketben. Hibájának köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy élete végéig a rácsok mögött marad.
Csalódást keltő a hollandiai népszavazás eredménye az ukrán társulási szerződés ügyében, ugyanakkor Magyarország elkötelezett Ukrajna európai közeledése mellett - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek Hágából telefonon nyilatkozva
Kiss László azért erőszakolhatott meg egy nőt, és azért lehet máig edző, mert a magyar társadalom megengedi neki. A Rákosi-korszakban úgy döntöttünk, hogy olimpiai aranyakért cserébe mindent elnézünk, és azóta is ehhez tartjuk magunkat.