A magyar férfi pólóválogatott Szlováki magabiztos legyőzésével lett csoportelső a trieszti olimpiai selejtezőtorna csütörtöki játéknapján, és a másik hatos negyedik helyezettjével, Németországgal negyeddöntőzik majd. Az újabb siker az olimpiai kvalifikáció megszerzését jelentené.
Dagad a botrány a Cserepes sori piac körül Szegeden. Majdnem duplájára emelte ugyanis a helypénzeket az új igazgató, amit a kereskedők nem tudnak, és nem is akarnak kifizetni.
Az intelligenciával kapcsolatban általában arra gondolunk, kinek mennyi esze van. Pedig az érzelmi intelligencia is pont olyan fontos, hogy normális emberi kapcsolatokat tudjunk létesíteni. A következő három módszerrel önök is növelhetik az érzelmi intelligenciájukat.
A cukorbetegség fékevesztett előretörésével kell szembenéznie a világnak, ma már ugyanis majdnem minden 11. embert érint a betegség - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az Európai Központi Bank (EKB) vezetői teljesen egyetértettek a monetáris lazítás szükségességével kapcsolatosan, amikor erről március 9-én és 10-én döntöttek - írja a Reuters. A...
Wolfsburg – Végetért a Bajnokok Ligája-menetelés a Real Madrid számára? A spanyol focicsapat meglepő, 2-0-s vereséget szenvedett a német VfL Wolfsburg ellen a sorozat negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Különleges arcot kaptak a fák egy kínai művésztől. A férfi kifaragta a mintákat majd farkast, gepárdot, emberi arcot vagy éppen katicabogarat festett a fára.
Győr — Tunéziai hekkerek törték fel a győri Petz kórház honlapját. Az oldalt pár óra alatt sikerült helyreállítani. A „Free Palestine” – a palesztinok felszabadítását zászlajára tűző, tunéziai Kalachinkov Team azt üzente:
Biztosabbnak látják munkahelyüket a magyarok, mint egy évvel korábban, leginkább a 18-29 éves korcsoportban, valamint a diplomások és a legalább érettségivel rendelkező munkavállalók, illetve a kereskedelemben dolgozók körében - közölte a BNP Paribas Cardif biztosító az MTI-vel.
Mindig is szerette volna magát chippendalesként elképzelni, amint izmos testén megcsillan az izzadtság, és nők tucatjainak vágyakozó tekintete szegeződik önre, miközben várják, hogy mi lesz a következő lépés?
Önvezető kamionokból álló konvojok forradalmasíthatják az európai szárazföldi szállítmányozást - vélik annak a kísérletnek a szervezői, amelynek részeként először teljesítettek határokon átívelő...
Szentpétervár - Visszautasította a személyét a panamai offshore-iratokhoz kapcsolni szándékozó törekvéseket csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a kiszivárogtatások részét képzik a Nyugat Oroszország meggyengítését célzó erőfeszítéseinek.
A Bosznia-Hercegovinában tárgyaló Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szólt az MTI-nek, hogy a WizzAir légitársaság jelentős szarajevói fejlesztést tervez. A cég jelenleg Tuzlában rendelkezik bázissal, boszniai jelenlétét azonban Szarajevóra is ki akarja terjeszteni. Úgy számolnak, hogy még idén újra elindulhat a közvetlen légi közlekedés Szarajevó és Budapest között. (MTI)
Magyarország — Újra felütötte a fejét a csókbetegség, egyre többen fordulnak orvoshoz az alattomos kór miatt. Neve onnan ered, hogy leginkább csókolózással lehet elkapni, ezért is tarol elsősorban a tizenévesek körében.
A KÉSZ Csoport visszavonja támogatását a Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ), mert megítélése szerint a Kiss László időközben lemondott szövetségi kapitány személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.
Még a népszavazás előtt vonják vissza a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, és a kormány terjesszen az Országgyűlés elé olyan törvénymódosítást, amely szigorítja a kereskedelemben a vasárnapi foglalkoztatás szabályait, növeli annak költségeit - javasolja a Liga Szakszervezetek.
Costa Rica - Nem mindennapi műtétet hajtottak végre a San Juan de Dios kórházban. Egy 55 éves férfi végbeléből egy pénisz alakú tápiókát kellett eltávolítaniuk.
Leállította az iraki keresztény menekültek befogadásának programját a cseh kormány csütörtökön - közölték a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón az MTI szerint. Egy cseh alapítvány által...
Már hosszú hónapok óta folynak a találgatások a Mazda következő crossover modelljével kapcsolatban, amely minden bizonnyal egy kupés tetővonalú divatterepes lesz. A hírt maximálisan megerősítik azok a friss fényképek, amelyek a napokban bukkantak fel az interneten. A fotókon szereplő Mazda crossover coupé szinte teljesen álcázatlanul pózol, mi több, már a beltérre is fény derült – persze a teljes…
Még a kormányszóvivőt is üldözőbe vették a felháborodott Quaestor-károsultak a Parlament előtt. A Kárrendezési Alap pár napja küldte szét a kártalanításról szóló értesítéseket; de a boríték felbontása után rengetegen szembesültek azzal, hogy egy fillért sem kapnak. Ma több százan tüntettek a Parlamentnél. Az MSZP képviselője itt azt mondta: a kormánynak gondoskodnia kéne a valódi kártalanításról.…
Magyarország — Lakóhelytől is függhet a jó nyugdíj! A legmagasabb nyugdíjat hazánkban a Budapesten élők várhatják, itt átlagosan 140 501 forintra számíthatnak az idősebbek.
Bereczki Zoltán (39) legújabb darabjában, a Pillanatfelvételben nemcsak színészként, hanem társproducerként is dolgozik. Nincs könnyű helyzetben, hiszen alapvetően nem dirigáló típus.
A több alvás velejárója a több szex? Arianna Huffington legújabb könyvéből, a The Sleep Revolution (Az alvás forradalma) olyan dolgokra mutat rá a tudós és alvásspecialista, amelyekre nem is gondolnánk.
Az Európai Bizottság az adóparadicsomok listájának összeállítását sürgeti, amelynek hat hónapon belül el kell készülnie - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért,...