Sikeresen lezárult a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló érdi fejlesztés, melynek során 1,83 milliárd forintból javították mintegy 115 ezer ember ivóvízellátásának minőségét. A fejlesztésnek köszönhetően Érd mellett további hat település vízellátása vált biztonságossá a régióban.
Caracas – Egyre borzalmasabb bűncselekményekhez vezet az önbíráskodás a teljes összeomlás szélére sodródott Venezuelában: néhány hete a bosszúra szomjazó csőcselék megverte és élve felgyújtotta Roberto Bernalt, akit azzal gyanúsítottak, hogy ellopott öt dollárt egy idős embertől - írja az MTI.
A német kormány aggodalommal szemléli a törökországi belpolitikai fejleményeket, és ezt Angela Merkel kancellár személyesen is jelzi majd Recep Tayyip Erdogan török államfőnek hétfőn Isztambulban - mondta a német kormány szóvivője pénteken Berlinben azzal kapcsolatban, hogy a török parlament elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot.
Budapest — Kollégáit is váratlanul érte Rajhona Ádám (†72) halála. Bár tudták, hogy a Jászai Mari-díjas, Érdemes művész súlyos beteg, és régóta küzd a gyilkos kórral, az utóbbi időben jobban volt, s környezete abban reménykedett, hogy a jövő évadban újult erővel térhet vissza a színpadra. Nem így lett, a művészt élete 73. évében, otthonában érte utol a halál.
Egyre borzalmasabb bűncselekményekhez vezet az önbíráskodás a teljes összeomlás szélére sodródott Venezuelában: néhány hete a bosszúra szomjazó csőcselék megverte és élve felgyújtotta Roberto Bernalt, akit azzal gyanúsítottak, hogy ellopott öt dollárt egy idős embertől – olvasható az AP amerikai hírügynökség riportjában
Eltűnt több tucat migráns a körmendi befogadótáborból. Az ideiglenes állomáson 290 külföldit helyeztek el, 101-en közülük ismeretlen helyre távoztak - közölte több internetes portállal is a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Budapest – Búcsúzott a magyar labdarúgó-válogatott a szurkolóktól, hiszen Elefántcsontpart ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését hazai pályán az Európa-bajnokság előtt Bernd Storck szövetségi kapitány csapata. A találkozó 0-0-val végződött.
Berlin – Németországban elérte a 200 ezret az idén érkezett menedékkérők száma. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal csütörtökön vett nyilvántartásba a menedékkérőket a Madsack médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének értesülése szerint -írja az MTI.
Az orosz költségvetésben 4,7 százalékos GDP-arányos hiány keletkezett az idei első négy hónapban. A pénzügyminisztérium adatai szerint a költségvetés deficitje a januártól április végéig tartó...
Ismét tüntetők hatoltak be az iraki állami intézményeknek és számos nagykövetségnek helyet adó, erősen védett bagdadi zöld zónába pénteken, szemtanúk és internetes videók tanúsága szerint a rendőrség könnygázzal és éles lövedékekkel próbálta megállítani őket.
Oroszország felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy május 25-től közösen hajtsanak végre légi támadásokat Szíriában, köztük olyan fegyveres csoportok és konvojok ellen, amelyek illegálisan lépik át a török-szír határt - közölte pénteken Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Washington elutasította az ajánlatot.
Duisburg — Csipes Tamara (26) nem áll rajthoz a Németországban rendezendő kajak-kenu-Világkupán, így a női K-1 500 méter másik magyar indulója, Kozák Danuta (29) számára szabaddá vált az út az olimpiai csapatba kerülésre.
A Samsung jövőbeni bevételeit illetően az elemzők általában nem igazán optimisták, de a legtöbben alábecsülik a mobiltelefon-piac strukturális változásait. A nagy amerikai rivális, az Apple fokozatosan veszít vonzerejéből a kulcsfontosságú ázsiai piacokon, így Kínában is, miközben a Xiaomi és a Samsung piaci részesedése növekszik.
Budapest — A Magyar Polo Club évek óta igen sikeres rendezvénysorozata a BMW Diplomata Kupa, amelyen hagyományosan minden alkalommal megjelennek a Magyarországon akkreditált nagykövetek, valamint az itt élő üzleti és közélet képviselői.
Zártkörű tőkeemelés keretében 693 millió forintnyi forrást vont be az Appeninn - közölte a társaság a BÉT honlapján péntek este. A svájci Lehn Consulting AG apporttal emelt tőkét, vagyis nőtt a...
A hírek szerint a FinecoBank nevű online brókercégben lévő részesedés csökkentése mellett vizsgálják a lengyel és török érdekeltség részleges értékesítését is.
Csökken a természetbarát gazdálkodók támogatása, a 2016-2020-as agrár-környezetgazdálkodási program által támogatásban részesülő Magas Természeti Értékű Területek (MTÉT) csak a felét teszik ki az eddigi támogatott területnek - közölte saját becslései és gazdálkodói visszajelzések alapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Cannes — Palvin Barbi (22) világhírű színészek elcsábítása mellett szerencsére dolgozik is néha Cannes-ban, és elképesztően gyönyörű ruhákba bújtatja csodás alakját. Csütörtök este az amfAR 23. Cinema Against AIDS-gálán vonult végig a kifutón, amelynek kollekcióját a diszkóstílus ihlette.
Optimista hangulatban indult a kereskedés pénteken a Wall Streeten, a kereskedési idő feléhez közeledve a Nasdaq vezette az emelkedést, vagyis a technológiai papírokat szerették a legjobban a...
Hónapokig tartó előkészületek után május 20-án délben megnyílt Jamie Oliver első étterme a régióban, a Budai Várban. Az éttermet Zsidai Zoltán Royjal nyitotta. Jamie Oliver elképesztő elvárásokat fogalmazott meg az alapanyagokkal kapcsolatban - mennyire tudják ezeket a magyar termelők kielégíteni? A külföldi turistákra mennek rá vagy inkább a magyar vendégeket várják? Megkérdeztük Zsidai Royt, mi…
Egy év alatt 18,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 338,1 ezer álláskereső szerepelt, közel 77 ezerrel kevesebb, mint 2015 áprilisában.
A pénteki kereskedés második felében 317 fölé gyengült a forint átmenetileg az euróval szemben, kora este azonban hirtelen vevők jelentek meg a magyar deviza piacán. Estére elfogyott a lendület 2016...
A német államnak ellenőriznie kell a muzulmán vallási intézményeket, "tudnunk kell, hogy mit prédikálnak a mecsetekben" - mondta a szövetségi belügyminisztérium államtitkára egy pénteki lapinterjúban
Néhány lelkes, elszánt autó- és ralirajongó tavaly májusban kemény munkával megszervezte az első Volán Rallye Historic rendezvényt, amely elsősorban a régi magyarországi raliversenyek és -versenyzők tiszteletére, valamint az autórajongók és a veteránversenyek illetve a veteránok rajongóinak örömére született.
Cseh László a legjobb időt elérve jutott be a szombati döntőbe 100 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott az Afrika-bajnok elefántcsontparti csapattal a Groupama Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen, amelyen először találkozott egymással a két együttes.