Boris Johnson, London volt főpolgármestere nyerte meg azt az Erdogan-gyalázó versenyt, amelyet még áprilisban indított egy konzervatív brit folyóirat, a Spectator.
Mindössze néhány órával azután, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Egyesült Államokat vélte felfedezni az Európába irányuló bevándorlási hullám mögött, Obama szóvivője reagált a tárcavezető szavaira.
A Magyar Nemzeti Bankot nem egy nyereségorientált gazdálkodó szervezetként hozták létre, ennek következtében messze túlnyúlik a feladatain, ha vagyonvédelemmel vagy befektetésekkel kezd el foglalkozni – mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Surányi György korábbi jegybankelnök, hozzátéve: ennyi erővel tűzoltó laktanyák és katonai barakkok építését is finanszírozhatná. A szakember szerint…
Reggel beindulni kellő mennyiségű koffein nélkül? Szinte lehetetlen! Különböző modern módszerek vannak már arra, hogy minél gyorsabban hozzájuttassuk a szervezetünket, de a klasszikus, ősi megoldás mindig a kávé marad. Ez egy szeánsz, amit ki kell élvezni. Kivéve, ha iszonyat késésben vagyunk, és rohanunk a busz után. Ekkor jönnek képbe a különböző gyors, to-go, instant és hasonló csodák.
Péntek éjfélkor lejár a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Az adóhatóság ügyfélszolgálatai és egyes posták a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket, akik közül sokan az előző évekhez hasonlóan az utolsó hétre hagyták a bevallások elkészítését.
A körmendi ideiglenes befogadóállomáson 290 külföldit helyeztek el, közülük 101-en ismeretlen helyre távoztak. Most az intézményben 189 ember van – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.
A PSFN tájékoztatása szerint az NHB Növekedési Hitel Bank és a Buda-Cash állomány-átruházási folyamatában a szerződés megkötése megtörtént, jelenleg az engedélyezési eljárás tart, ennek lezárásával...
Texas – A Dude Perfect amerikai csapat számtalan rekordot tart már a labdasportok terén, legyen az labdarúgás, kosárlabda vagy bármely hasonló sportág. Ez ugyan nem merül ki ennyiben, hiszen a mutatványuk során trükköket is bemutatnak a nézőknek.
Budapest - A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Nem is indulhatna jobban a hétvége, mint egy vad Sorosozással, egyenesen a miniszterelnöktől: a háttérhatalom mindent megtesz azért, hogy destabilizálja Európát, ráadásul egyre biztosabb, hogy Magyarország ennek az Európának a közepe, szíve lesz. Orbán Viktor szerint a kontinensnek nem kell belemennie egy népesedési versenybe.
Az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje, Hillary Clinton egy csütörtöki televíziós interjúban "túlságosan kiegyensúlyozatlannak" mondta várható republikánus vetélytársát, Donald Trumpot ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 283,36 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel, 25 742,85 ponton zárt tegnap, a részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Ahol nem szabad dohányozni, ott mától elektromos cigarettát (e-cigarettát) sem szabad használni, így például munkahelyeken és játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak.
A PSFN tájékoztatása szerint az NHB Növekedési Hitel Bank és a Buda-Cash állomány-átruházási folyamatában a szerződés megkötése megtörtént, jelenleg az engedélyezési eljárás tart, ennek lezárásával...
Igen, nem, igen, nem… most akkor mi van? Kérdezheti joggal a Honda S2000 igencsak népes rajongói tábora. Bizony, már rengetegszer felröppent a hír a japán roadster utódlásáról, de legalább ennyiszer visszakozott a márka. A legfrissebb jelek azonban adnak némi bizonyosságot: a márka 70 éves születésnapjára, 2018-ra nyitott meglepetéssel készül.
A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök "putyinizálódással" vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.
A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában,...
Magyarország – A csalók fantáziája végtelen, az unokázós trükk helyett most újabb csalással zsákmányolják ki az időseket. Az új sláger nem más, mint a kocsikázás: a csalók útbaigazítást kérnek a kórház fele, amikor pedig beül a segítőkész öreg nénike vagy bácsika, máris megkezdik a kizsákmányolást.
Tíz százalékkal emelkedett a családi csődvédelem rendszerébe bekapcsolódók száma az utóbbi egy hónapban, ezzel május közepéig 385 család használta ki az adósmentő lehetőséget - írja pénteki számában...
Péntek éjfélkor lejár a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Az adóhatóság ügyfélszolgálatai és egyes posták a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket, akik közül sokan az előző évekhez hasonlóan az utolsó hétre hagyták a bevallások elkészítését.
Folyamatosan csökken a lejárt határidejű lakossági villamosenergia- és földgázszámlák értékének állománya, télen azonban több mint 40 ezerrel emelkedett azoknak a fogyasztóknak a száma, akik nem tudták teljesíteni a szolgáltatójuknál fennálló tartozásukat - írja a Magyar Idők
Nem a csütörtökön eltűnt egyiptomi utasszállítóból származnak azok a tárgyak, amelyeket a Földközi-tengeren találtak aznap a Kárpáthosz-szigettől mintegy 370 kilométerre délre
Pénteken a többórás napsütés mellett egyre több gomolyfelhő képződik, és belőlük elszórtan zápor, főként a Dunántúlon helyenként zivatar is kialakulhat