Feltűnően sokan fogadtak arra a hétvégi bajnoki forduló előtt, hogy a Napoli-Frosinone meccsen ki fogják állítani a vendégek egyik játékosát. Ki is állítottak egyet, de még hogy: a 13. percben, azonnali piros lappal, reklamálásért.
A január 1-jével megváltozott szabályok szerint az adóhatóság nyilvánosságra hozza a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listáját. Az adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is közli.
Az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy „a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett full time európaiként kellene viselkedniük”.
A zika-vírus szexuális úton is terjed, ám az egyes gyártók által reklámozott speciális óvszerekről azt mondják, hogy az lufifújás, valójában nincs rájuk szükség. A normál óvszer is megteszi.
Több, 2006 és 2010 között Szlovákiában elkövetett alvilági gyilkossággal gyanúsítható embert fogott el a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) e heti dunaszerdahelyi akciójában, 8 ember ellen pedig gyilkosság vádjával eljárást is indított
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társminisztériumok bevonásával hamarosan kidolgozza a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A műsorvezető évek óta odafigyel magára, és mindent megtesz azért, hogy ne csak ő, hanem a családja is egészségtudatosan éljen. Most elárulja, hogyan csinálja!
Az Európai Unióból való kilépése esetén Nagy-Britanniának el kell majd fogadnia, hogy az unióból egyszerűen külső országnak, harmadik félnek tekintik - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai...
A Moody's Investors Service megerősítette az MKB Bank hosszú lejáratú betéti besorolását, és ezzel egy időben kedvezőre változtatta a kilátásokat. A hitelminősítő egyidejűleg javított a bank alapvető...
A zika-vírus szexuális úton is terjed, ám az egyes gyártók által reklámozott speciális óvszerekről azt mondják, hogy az lufifújás, valójában nincs rájuk szükség. A normál óvszer is megteszi.
Kairó - Az eltűnt egyiptomi repülőgépből származó roncsdarabokat talált az egyiptomi hadsereg a Földközi-tengerben, 290 kilométerre északra Alexandria városától - idézte pénteken az egyiptomi állami televízió a katonaság közleményét.
Hihetetlenül felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van. Ha a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akarunk felszereltetni, ideje beszerezni a megfelelő készüléket.
Oroszország gazdasága teljes mértékben alkalmazkodott a nyugati szankciókhoz - jelentette ki Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Szocsiban pénteken tartott sajtótájékoztatóján.
Érdemes körültekintően kitölteni a személyi-jövedelemadó bevallásokat, és igényelni a nyugdíjpénztári befizetések után járó évi 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forint értékű adó-visszatérítést. A legnagyobb hazai nyugdíjpénztárnál, az OTP-nél összesen 1,1 milliárd forintnyi adó-visszatérítésre jogosultak a tagok a tavalyi befizetéseik után. Ez 30 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi…
Hogy az Uber kontra „sárgák” meccselésnek vajon mi lesz a végkimenetele, e pillanatban megjósolhatatlan, ám ahogy a helyzetet elnézem, a közvélemény egyre kevésbé az időről időre a fővárosi utakon demonstráló, ilyen-olyan követeléseket megfogalmazó szabadcsapatokkal szimpatizál.
Több mint hathavi csúcsra emelkedett a kőolaj világpiaci ára a héten annak eredményeként, hogy világszerte nem várt ellátási zavarok merültek fel a kínálat csökkenését eredményezve.
India - A képeken fiatal Langur majmok játszanak egy meredek szikla peremén, egymás hátán ugrálva, bukfencezve és egymást játékosan csapkodva. A mókás játékban nem csak a fiatal majmócák vettek részt, az idősebbek is beszálltak a szórakozásba.