"Illúzió" azt gondolni, hogy a menekültek jelentette problémát ki lehet iktatni azáltal, hogy az államot egy vezérelvű állami berendezkedéssé változtatjuk, ahogy azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök teszi - jelentette ki kedden Bécsben újságírók előtt az új osztrák szövetségi kancellár a Kleine Zeitung című osztrák újság honlapja szerint.
Az egyszeri díjakat nem számítva 3,2 százalékos díjbevétel-növekedést ért el a Vienna Insurance Group az első negyedévben, adózott eredménye pedig egy év alatt 21,5%-kal csökkent - közölte a...
Az uniós tagországok házelnökei egyetértettek abban, hogy Európa válságban van, az unió polgárai egyre kevésbé hisznek az Európai Unióban - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Unió parlamenti elnökeinek kétnapos luxembourgi konferenciáját követően az MTI-nek nyilatkozva kedden.
A Portfolio FM 2016 - Ingatlanüzemeltetés és energiahatékonyság konferenciáján a résztvevő szakemberek arról beszélgettek, hogy milyen kihívásoknak kell szembesülniük a különböző létesítmények...
Legalább százan kora reggel. A franciák 1,6 milliárd euró adó próbálnak behajtani a cégen - írja a BBC. Az Írországban adózó Google-re jövőre a magyar kormány is rászáll.
Több ezer lakás épülhet az elkövetkező években a Kopaszi-gát üresen álló területére - mondta el a cég mai sajtótájékoztatóján Árendás Gergely, a Property Market Kft. ügyvezetője. A BudaPart projekt...
Erről közleményt adtak ki. A TEK még a kiutazás előtt tájékoztatót tart a magyar labdarúgó-válogatottnak a szükséges tudnivalókról, és munkatársuk is lesz kint. (MTI)
Stagnálással kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, majd délelőttre az erősödés felé mozdult kissé. Közben a dollár számottevően javított az euróval szemben az ismét emelkedő kamatemelési...
A friss házasok egy részének már lehet, hogy az esküvő előtt van közös otthona, de azoknak, akik még csak most kezdik el kialakítani a szerelmi fészküket – most vettek lakást, és azt fel kell újítaniuk, be kell rendezniük – jelentős költségekkel kell szembenézniük.
A jelen szabályozás szerint csak az a munkás büntethető hatóságilag, aki irányító pozícióban van - a kormány módosítója kiterjesztené a büntethetőséget mindegyik munkásra - tudatja a Munkajog.hu.
Lemaradtunk az internetes vásárlások terjedésében, pedig a békéltető testületekhez beérkező elektronikus panaszok 90 százaléka egyetlen iparághoz kapcsolódik.
Jövőre, Szabó Ágnes vezetésével nyitja meg kapuit a soroksári IKEA. Ágnes jelenleg a budapesti áruházért felel. A soroksári áruház menedzsmentjének mind a kilenc tagja biztossá vált, ők összesen közel egy évszázadot töltöttek el az IKEA-nál - tájékoztatták portálunkat.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a baloldal minden követ megmozgat, hogy a magyar embereket megkerülve bevándorlókat telepítsenek be Magyarországra
Az új Mazda MX-5 RF, a Mazda legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautójának legfrissebb változata végre Európába ér; a júniusi Goodwood Festival of Speed-en mutatkozik be a nagyközönség számára. Az áprilisban, a New Yorki-i Nemzetközi Autókiállításon leleplezett modell az idei fesztivál Mazda-standjának sztárja lesz, mellyel a gyár az MX-5 múltja, jelene és jövője előtt tiszteleg. A…
Jelentős emelkedést mutattak az elmúlt másfél évben a budapesti lakásárak, nemzetközi összehasonlításban azonban van még tere a drágulásnak – vélik a bankmonitor.hu szakértői.
A Tesla Model 3 áprilisi bemutatója után három nap alatt 300 ezer előrendelés érkezett az amerikai gyártóhoz, ráadásul mindez úgy, hogy az első szerencsések csak 2017 végén kaphatják majd meg az autójukat – amiről egyébként közel sem derült még ki minden részlet. Utóbbi persze nem csoda, hiszen a gyártásig fenn kell valahogy tartani az érdeklődést a villanyos modellel kapcsolatban, és közel két…
A tegnapi megszellőztetést követően végre lehullott a lepel a Peugeot újdonságáról: bemutatkozott a 3008 teljesen új generációja. Ahogy az várható volt, az elődjével teljesen szakított a modell, és inkább a terepjárós értékek felé húzódva, alaposan felértékelt tulajdonságokkal futott be.
Igencsak nehéz helyzetben van az, aki a legjobb többcélú Porschét keresi. Törekvéseink közepette könnyen kiköthetünk a Macan mellett családbarát méretei, mégis kompakt dimenziói okán, de ezzel még nem tudjuk le a választás kényszerét. Sportos csúcsmodellnek ugyanis ott a vadonatúj GTS, viszont a Turbo változat erősebb. Most akkor hogy van ez? És melyiket vegyük?
A katolikus egyházfő Dominik Duka bíborost nevezte ki különleges küldöttévé a Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi szentmisére.
85 éves korában elhunyt Burt Kwouk kínai származású angol színész, aki a Peter Sellers-féle Pink Panther sorozat felejthetetlen szolgálóját alakította.
A legújabb felmérés szerint már a kormányzó brit Konzervatív Párt szavazótáborának többsége is azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként az Európai Unió maradjon.
A legújabb orvostudományi ismeretekkel és műszaki lehetőségekkel a 75 évesnél fiatalabban elhunytak 41,5 százalékát meg lehetne menteni Magyarországon - derül ki egy friss uniós statisztikából.
A szerelem nem ismer határokat és távolságot még a szerecsen makiknál sem. Ezért találhatott egymásra Nyíregyházán egy lengyel származású hím és a luxemburgi nőstény.
Több mint 60 ezren vonultak utcára kedden Brüsszelben Charles Michel jobbközép kormányának megszorító politikája miatt, a békésnek indult tüntetések zavargásokba torkolltak, az aktivistákat a rendőrség vízágyúkkal oszlatta. szét.
A szakember szerint maximum két centis sarkú cipő tartós viselése lehet ideális, hosszabb távon ez a magasság nem okoz mozgásszervi, vagy neurológiai panaszokat.
10 dkg Protein Gusto BioTechUSA csokoládé ízesítésű Oat&Whey with fruits 3 ek cukormentes meggylé 3 ek cukormentes baracklekvár 1 tk zsírszegény fekete kakaópor 1 ek kókuszreszelék 8-10 szem meggy (friss vagy mélyhűtött) rum vagy rumaroma
Bár pontosan tudjuk, hogy félre kellene tennünk valamennyi pénzt akár közeli célokra (például a hűtőszekrény cserére), akár távlati célokra (nyugdíjra, ház felújításra) és el is kezdjük a megtakarítást, de aztán mindig az a vége, hogy a félretett összeg valahogy mégis elfogy.
Negatív hangulatban telt a mai kereskedés a vezető ázsiai tőzsdéken, az irányadó indexek 0,5-1 százalék körüli csökkenést mutattak. A befektetők szeme előtt továbbra is a Fed újabb kamatemelése lebeg...