2016. május 30. hétfő

máj. 30
11:11
A befektetők a készpénzt választják a Brexit aggodalmak helyett (ProfitLine)
A Reuters kutatása a következőkre világított rá a befektetők viselkedését illetően a következő hónapban esedékes brit EU referendummal kapcsolatban:
máj. 30
11:12
Pályán a franciák, Roland Garros – mai program (Sport365)
Felkészülési meccsen lép pályára a nyári Európa-bajnokság házigazdája, a francia válogatott, a svédek Szlovéniát fogadja.
máj. 30
11:14
Kaká visszatért, nyertek a brazilok (Sport365)
A Copa Americára készülő brazil válogatott Panama ellen lépett pályára helyi idő szerint vasárnap este, 2014 óta először szerepelt a Selecaóban az Orlando City játékosa.
máj. 30
11:15
Doszpolyné Mészáros Melinda a Liga Szakszervezetek új elnöke (HR Portál)
Doszpolyné Mészáros Melinda lett a Liga Szakszervezetek (Liga) új elnöke, miután megszerezte a szavazatok 72,5 százalékát a Liga Tanács csütörtöki ülésén. 2017 decemberéig tölti be a tisztséget az új elnök.
máj. 30
11:16
A MySpace alapítója 2005-ben 580 millió dollárt kapott a részesedéséért, azóta utazgat, és ilyen képeket tölt fel az Instagramra (444.hu)
Ennyi pénzzel tényleg ez a legjobb, amit csinálni lehet.
máj. 30
11:18
Bejárta a világot a menekült budapesti borbély története (444.hu)
Ibrahimról, a népszerű szíria kurd szakállhercegről ír a Reuters, a The Huffington Post és az Al Jazeera is.
máj. 30
11:20
Na zdravi - egészségedre! Fantasztikus cseh sörvacsora a Staropramentől (444.hu)
Cseh sörrel kísért vacsora Budapest titkos zugában - 3900 forintért olyan gasztroélményben lehet részed, hogy a tíz ujjad és a lelked is megnyalod utána! Staropramen Ízműves Esték - részletek itt! <!-- External Code, plan ID=641236, Position: go.cz.bbelements.com External 2(16359) / x_external_2(1) / egyeb_external_fekvo(11) / horizontal(2) --> <script type='text/javascript' charset='utf-8'> /*…
máj. 30
11:21
Elfagytak a gyümölcsök (Gondola)
Várhatóan mintegy 25-30 százalékkal kevesebb gyümölcs terem az idén Magyarországon a fagykárok miatt - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek, miután felmérték a fagykárokat
máj. 30
11:21
Tovább emelkedett a németországi vihar halálos áldozatainak a száma (Metropol)
A hatóságok hétfő délelőtti összesítése szerint legalább négyen veszítették életüket.
máj. 30
11:21
Kiszabadították a hazájában elrabolt mexikói labdarúgót (Metropol)
Alan Pulidót, az Olimpiakosz görög csatárát szombat este rabolták el szülővárosában, Ciudad Victoriában.
máj. 30
11:21
Újrakezdené az ügyészség a Hunvald-pert (Metropol)
A Kúria május elején helyezte hatályon kívül a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyben a volt erzsébetvárosi polgármestert börtönbüntetésre ítélték.
máj. 30
11:21
Nagy horderejű kormánydöntésre várnak a magyar cégek (Portfolio)
A tavalyi gyengébb eredmények a hazai kockázati- és magántőke piacon főként a visszaeső magántőkeügyletekkel magyarázhatóak, az idei év első fele viszont rendkívül aktívnak ígérkezik - mondta el...
máj. 30
11:21
Kiderül a nagy nyugdíjtitok: ezért nyomorognak százezrek Magyarországon (Pénzcentrum)
Te emlékszel még, mennyi volt az átlagnyugdíj 2010-ben?...
máj. 30
11:21
Sorra szedi áldozatait a vihar Németországban (ATV)
Tovább emelkedett a Németország déli részén pusztító vihar halálos áldozatainak száma, a hatóságok hétfő délelőtti összesítése szerint legalább négyen veszítették életüket.
máj. 30
11:22
Megszakította a misét, beleivott a miseborba és a püspöki székből ordibálva fenyegette a híveket az egri bazilikában egy férfi (444.hu)
Öt rendőr tudta csak legyűrni, pozitív lett a drogtesztje.
máj. 30
11:23
Kispesti pláza került a Diófa tulajdonába (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap közvetlen, és rajta keresztül a Diófa Alapkezelő Zrt. közvetett, egyedüli irányítást szerezzen az...
máj. 30
11:23
Perújítást kér az ügyészség Hunvald György ügyében (ATV)
Az ügyészség perújítási eljárást kezdeményezett Hunvald György ügyében - közölte a Legfőbb Ügyészség hétfőn az MTI-vel.
máj. 30
11:24
Már legalább 4 halottja van a német áradásoknak (444.hu)
Hatalmas vihar csapott le Németország déli részére. Baden-Württembergben már négyen meghaltak az esőzések miatt. Egy tűzoltó egy elárasztott aluljáróból akart kimenteni egy embert, de mindketten meghaltak. Egy 60 éves férfi egy mélygarázsban fulladt meg, egy 13 éves lány pedig egy vasúti híd alatt keresett menedéket a tomboló vihar elől, de elsodorta egy vonat.
máj. 30
11:24
Tovább tombol az ítéletidő Németországban - egyre több a halott (Privátbankár)
Évtizedek óta nem látott esőzés és vihar pusztít Németországban. Eddig négy holttestre bukkantak.
máj. 30
11:26
Erős az olaj, veszik az OTP-t, esik viszont az arany (Privátbankár)
Az amerikai tőzsdék pénteken egy újabb, sokadik emelkedő napot tudtak maguk mögött, így az indexek közelítik az éves csúcsokat. A DAX is emelkedik, itthon az OTP szárnyal. Az olaj nagyon erős, ára ismét kezd az 50 dollárhoz tapadni. Az arany ellenben gyengélkedik, idei nyeresége harmadát már visszaadta.
máj. 30
11:28
Új háziúr van az egyik budapesti plázában (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap egyedüli irányítást szerezzen az EURO-MALL Ingatlanbefektetési Kft. felett - ez az a cég, amely a Határ útnál lévő Europark bevásárlóközpont üzlethelységeinek bérbeadásával foglalkozik.
máj. 30
11:39
Betört a víz az Audi gyárába - leállították a munkát (Privátbankár)
Az éjszakai esőzések elárasztották az Audi neckarsulmi üzemének egy részét, ahol emiatt leállították a gyártást.
máj. 30
11:39
Vigyázat! Ismét felbukkantak az álcsatornás csalók (Gondola)
Újra és újra próbálkoznak a régi trükkel a magukat a Csatornázási Művek munkatársainak kiadó csalók
máj. 30
11:39
Lelőtték a New Orleans Pelicans kosarasát (Metropol)
Bryce Dejean-Jones a barátnőjét akarta meglátogatni, ám a negyedik emeleten lévő lakás helyett véletlenül a harmadikra ment.
máj. 30
11:39
Európában ugrásra készen várnak a befektetők (Portfolio)
Többségében emelkedtek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, a japán tőzsde ezúttal felülteljesítő volt, köszönhetően a jen gyengülésének. Nyugat-Európában és a magyar tőzsdén viszont...
máj. 30
11:39
Őrült Clio RS-t mutatott be a Renault – 275 lóerő repíti (Auto Pult)
A Renault sportrészlegének, a Renault Sportnak a mérnökei köztudottan a szakma legjobbak között vannak, ha valami izgalmas négykerekű tervezéséről van szó. A franciák már szériában kínálnak meglepően versenypálya-kompatibilis modelleket (mégpedig relatíve elérhető áron), amit többek között sok-sok kiváló nürburgringi köridő illetve rekord is bizonyít.
máj. 30
11:42
A kivára buzdít az NGM (Adózóna)
A kisvállalati adó (kiva) választásával – az NGM számításai szerint – az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban járna. A kormány adócsomagja a szabályozás jelentős egyszerűsítése mellett a jelenlegi kivásoknál jövőre további 1 milliárd forintot hagy – ha azt az Országgyűlés megszavazza, közölte a tárca.
máj. 30
11:42
Jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót választani (ProfitLine)
Jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót (kiva) választani, ha a parlamenti képviselők megszavazzák a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adócsomagját: a tárca számításai szerint a kiva választásával az áttérésre jogosult cégeknek több mint 80 százaléka jobban járna.
máj. 30
11:44
Jelentős magyar részvétel az OECD legfontosabb éves rendezvényén (ProfitLine)
Jelentős magyar részvétellel kezdődik meg Párizsban kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legjelentősebb és egyúttal legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó rendezvénysorozata, a miniszteri értekezlet és az azt megelőző szakpolitikai fórum, amelynek egyik alelnöki posztját 15 év után idén ismét Magyarország tölti be.
máj. 30
11:45
Nem "száll le" Hunvaldról az ügyészség (Alternatív Energia)
A Kúria május elején hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletét.
máj. 30
11:45
Klasszikus mezzel hódítana jövőre a Barcelona (Sport365)
Hivatalosan is bemutatta a következő idényben használatos mezét az FC Barcelona, amely a régi klasszikusokat idézi.
máj. 30
11:48
Mi a sikeres közvetítés receptje 2016-ban? (HR Portál)
A WHC-nél 1999 januárjától önálló csoport foglalkozik emberi erőforrás gazdálkodással, ezen belül munkaerő-közvetítéssel, munkaer?-kölcsönzéssel, vezet?i tanácsadással. Cikkünkben a győri iroda munkaerő-közvetítési csapatának szolgáltatási vezetőjével, Vincze Istvánnal beszélgetünk, aki 2014 januárjában csatlakozott a WHC-hez.
máj. 30
11:48
Magyarország 48 millió forintot költött Orbán Viktor, családja és kísérete amerikai útjára (444.hu)
A márciusi utazásnak a magyar és amerikai országvezető közös protokoll fotóján túl kézzélfogható eredménye nem nagyon volt.
máj. 30
11:50
Lovas Zoltán lett a NEXON cégvezetője (HR Portál)
Cégvezetői kinevezést kapott Lovas Zoltán. A NEXON eddigi termékfejlesztésért és szolgáltatásokért felelős ágazati igazgatója 2016 májusától új pozícióból irányítja Magyarország piacvezető bér- és humánügyviteli szolgáltatóját.
máj. 30
11:57
Nem vásárolnak a japánok – mikor jön a következő adóemelés? (Privátbankár)
Áprilisban már második hónapja csökkentek a kiskereskedelmi eladások Japánban, így egyre biztosabb, hogy jövő áprilisban sem emel adót Abe Shinzo.
máj. 30
11:57
Hatalmas összeget utal a napokban az EU a magyar büdzsébe (Portfolio)
Júniusban, optimális esetben már június elején átutalhatja az Európai Bizottság a magyar költségvetésnek az aszfaltvita miatt visszatartott és a pénzügyi korrekcióval csökkentett kifizetéseket -...
máj. 30
11:57
Rossz lakásba ment be, agyonlőtték a híres NBA-játékost (ATV)
Lelőtték szombaton Bryce Dejean-Jonest, az észak-amerikai bajnokságban (NBA) szereplő New Orleans Pelicans kosárlabdázóját.
máj. 30
11:59
Fél órát késnek a vonatok ezen a vonalon (Privátbankár)
Műszaki hiba miatt némi fennakadás van a miskolci vonalon.
máj. 30
11:59
NGM: jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót választani (Portfolio)
Jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót (kiva) választani, ha a parlamenti képviselők megszavazzák a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adócsomagját: a tárca számításai szerint a kiva...
máj. 30
12:01
Beruháznál, de drágák a dolgozók? Itt a megoldás! (Privátbankár)
Ha a parlamenti képviselők megszavazzák a gazdasági tárca adócsomagját, akkor jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót választani.
máj. 30
12:03
Küzd a menekültáradattal Olaszország (Kripto Akadémia)
Nyolcvan megyének 70-70 embert kell befogadnia.
máj. 30
12:05
Kamionok karamboloztak - Teljes útzár Berettyóújfalunál (Kripto Akadémia)
Egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
máj. 30
12:15
Gyorsan talpra állhat a beruházások volumene - frissítve (Privátbankár)
Az év hátralevő részében felfuthatnak a beruházások: érezteti majd a hatását a csok, számíthatunk állami beruházásokra és az autóiparra is.
máj. 30
12:15
Május és augusztus között történik a legtöbb káreset (ProfitLine)
A május és augusztus közötti időszakban történik a legtöbb káreset, ilyenkor fizetik ki a biztosítótársaságok a legtöbb pénzt - mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
máj. 30
12:15
Cafeteria-átalakítás: itt az önkéntes nyugdíjkasszák reakciója (Portfolio)
Önálló jogcímen kér támogatást az öngondoskodáshoz a cafeteriarendszer várható átalakítása során az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). A munkáltatók ösztönzésének csökkenése, esetleges...
máj. 30
12:15
Kézilabda: "Megindult a szar a lejtőn" - mi a baj a Veszprémmel? (Agroinform)
A magyar kézilabda fellegvárának vitrinjéből továbbra is hiányzik a legbecsesebb kincs. De miért nem jön össze a siker?
máj. 30
12:15
Blikk: Interneten molesztált kislányokat egy kajakedző (ATV)
Interneten molesztált fiatalkorú lányokat egy ötvenes éveiben járó kajakedző - a Blikk értesülései szerint.
máj. 30
12:17
Vigyázz, kit engedsz a házadba! Újabb trükkel próbálkoznak a csalók (Privátbankár)
Álruhás csalók csapják be az embereket hamis csatornatisztítási ajánlattal, akik a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársának adják ki magukat.
máj. 30
12:18
Krumplis-sajtos lepény (Mindmegette)
A tésztához: 20 dkg teljes kiőrlésű liszt (+ a nyújtáshoz) 12 dkg vaj 2 db tojás 2 ek tejföl só A töltelékhez: 60 dkg burgonya 10 dkg trappista sajt 10 dkg csemegekukorica (konzerv) 10 dkg csicseriborsó (konzerv) 4 ek paradicsompüré 1 gerezd fokhagyma olívaolaj a sütéshez só
máj. 30
12:18
Késnek a miskolci vonatok (Kripto Akadémia)
A viharos időjárás elektromos zárlatokat okozott.

Keresés