A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság pedig elfogultan ítélkezett - derült ki a Vecernji List című napilap által szombaton nyilvánosságra hozott genfi
Pár órával kisbabájának elvesztése után lépett pályára a 49ers játékosa, Marquise Goodwin, aki a mérkőzésen meg is szerezte a győzelmet csapata számára.
Drágulnak a szolgáltatások az autógumi-szervizekben, és sorban állásra is fel kell készülniük azoknak, akik a következő hetekben akarnak abroncsot cseréltetni – írja a Világgazdaság.
Nem lankad az érdeklődés a lottó iránt, idén közel 145 milliárd forintos bevételt vár a Szerencsejáték Zrt. a számsorsjátékok értékesítésétől, ami 5 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest - írja a Világgazdaság....
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 3,8%-kal elmaradt az előző havi szinttől, ami első pillantásra szokatlanul nagy visszaesésnek tűnhet. Ugyanakkor szó sincs az ágazati teljesítmény valódi visszaeséséről: a csökkenés ugyanis...
Egygólos hátrányból kezdi a világbajnoki pótselejtezőt az olasz labdarúgó-válogatott, Londonban folytatódik a tenisz ATP-vb - hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
2019 decemberében töltöm be a 25 éves munkaviszonyomat. Az világos hogy akkor jár a jubileumi jutalom, viszont nem tudom, hogy az számít e, a voltam 4 illetve 6 órás is. 4 órás a legelején voltam kb másfél évig, majd közel 10 évig 6 órás,azt követően meg már 8 órás.
Ma folytatódik a múlt hét végén látott esés Európában, míg a BUX az OTP papírjainak köszönhetően emelkedik. Tovább menetelnek a kispíprok 2017.11.13 12:23Míg a nyugat-európai tőzsdék mérsékelten esnek, addig a BUX már 0,8 százalékos...
A lakásépítési kedv fokozódott: január és szeptember vége között 28 411 ezer lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 33 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Két autóban összesen 58 kilogramm, mintegy 110 millió forint értékű marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a röszkei határátkelőnél - közölte a rendőrség honlapján hétfőn hajnalban
Jelenleg GYET-ben (főállású anyaság) részesülök, férjem munkaviszony melletti őstermelő.Kérdésem, hogy a GYET ellátás mellett lehetek-e és ha igen milyen feltételekkel közös őstermelő vagy családi gazdálkodás tagja?
Szombaton befejeződött a rövid pályás úszóbajnokság, amelynek mezőnye ugyan csonka volt – Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid, Földházi Dávid és Dudás Dániel pekingi „elfoglaltsága” miatt hiányzott –, de így is maradt bőven világsztár és világraszóló eredmény.
Sok pályakezdő nincs tisztában azzal, hogyan kell viselkedni egy állásinterjú során – kezdi dr. Sinkó Erika business és life coach. – A hiányosságaikat azonban nem róhatjuk fel nekik, hiszen az iskolákban sajnos nagyon keveset foglalkoznak ezzel a témakörrel.
Sok olyan tolmács van, aki összejátszik az illegális bevándorlókkal - mondta Katona Nashrin kül- és biztonságpolitikai elemző hétfő reggel az M1 aktuális csatornán
Az építőipari termelés volumene 23,8 százalékkal meghaladta szeptemberben az egy évvel korábbi, alacsony bázist, mindkét építményfőcsoport termelése nőtt, az épületek építéséé 22,9, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Úgy tűnik, hogy működnek az Észak-Koreára kiszabott ENSZ-szankciók; arról érkeznek hírek, hogy a rezsim megterhelő "adományozásra" kényszeríti a munkásokat, valamint embertelen módon összegyűjti a hajléktalan gyerekeket és munkatáborokba...
Úgy tűnik, hogy működnek az Észak-Koreára kiszabott ENSZ-szankciók; arról érkeznek hírek, hogy a rezsim megterhelő "adományozásra" kényszeríti a munkásokat, valamint embertelen módon összegyűjti a hajléktalan gyerekeket és munkatáborokba...
Rövidesen eltörölheti a kormány a 65 év alatti, ellátásban részesülőkre vonatkozó bérplafont annak érdekében, hogy többeket sikerüljön bevonni a foglalkoztatásba – értesült a Magyar Idők. A kormány várhatóan szerdán tárgyalja a bérplafon eltörlését, azonban a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal egyetértésének köszönhetően hamarosan meg is szű