Szaad Haríri libanoni kormányfő valóban nem szabad akaratából mondott le, Szaúd-Arábia kényszerítette erre - írta a Reuters hírügynökség a történteket ecsetelő, Harírihez közel álló forrásokra hivatkozó összeállításában.
Az elődnél sem kapkodott a gyártó, és most sem sietett. De itt van, megérkezett minden idők leggyorsabb Corvette-je, az új ZR1, amelynek 766 lóerős csúcsteljesítménye már önmagában is sokat ígér – ráadásul az amerikaiak arról is igyekeztek gondoskodni, hogy mindezt az útra is tudja tenni a sportautó.
Az egyéni és társas vállalkozó társadalombiztosítási jogállását, illetve járulékfizetési kötelezettségét döntően meghatározza, hogy kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül-e vagy sem.
A www.cafeteriatrend.hu csapata 2017 novemberében már hatodszor végezte el azt a felmérést, melyben munkáltatókat, munkavállalókat kérdeztek arról, hogy az ő céljaikat milyen juttatások kedvező adózása segítené elérni. A korábbi trendekkel párhuzamban tovább erősödtek az egészség célú juttatások. A nagy meglepetés, hogy a korábbi évek listavezetője
Legalább 34 ember meghalt és 26 megsérült egy gyúlékony anyagokat szállító tehervonat balesetében vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaság délkeleti részében fekvő Lualaba tartományban - közölte egy kormányzati tisztviselő.
A Fülöp-szigeteki diktátorral, Rodrigo Dutertével tárgyalt Donald Trump. Többen is kérték, hogy legyen kritikus Dutertével, ez mégsem sikerült teljesen.
Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hét végén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben
Honlapot indított egy magyar bank, ahol bárki beküldheti annak az üzletnek az elérhetőségeit, ahol kártyával szeretne fizetni. Kutatások szerint, számos kereskedő nem tartja fontosnak a kártyás fizetési lehetőséget, a bank tapasztalatai...
Kiemelkedő, a várakozásokat is felülmúló évet zár idén az ingatlanpiac, mi több, a következő évek során még kiugróbb eredményekre van kilátás az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke szerint. Takács Ernő lapunknak nyilatkozva kifejtette, hogy az irodapiac robbanás előtt áll, a fejlesztők számos projektet indítottak, mivel a magyar gazdas
Tállai András NAV elnök elintézte, hogy településén, Mezőkövesden a MOL csökkentse az üzemanyagok árát. Mit gondol, Tállai András azt is el tudná intézni, hogy az Ön településén is csökkentsék az üzemanyag árakat?
Négy éve nem fogták vissza ilyen mértékben költekezéseiket az Egyesült Királyság lakói a Visa által elkészített októberi felmérés szerint. Ez az adat is azt az összképet látszik igazolni, hogy a szigetországban élők egyre jobban...
Élénkülhetett a magyar gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki az elemzők előrejelzéseiből. A várhatóan magasabb GDP-növekedési adatban azonban nagy szerepet játszik a bázishatás, a tavalyi gyengébb teljesítmény is. Az elemzők...