A lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben.
Több millió forinttal is csökkenhet a nagycsaládosok, három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele, az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
Veszprém - Rövid időn belül beazonosították a rendőrök azt a csalót, aki interneten hirdetett meg egy autót. A hirdetésben szereplő járműre egy vevő 100 ezer forintnyi foglalót utalt el neki, ám ezután a hirdető törölte a hirdetést, majd a megadott telefonszámon már nem volt elérhető.
Visszautasította a külföldi országok belügyeibe, köztük a katalán válságba való orosz beavatkozás vádját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában
December 4-ig várja a bántalmazott nők fotóit a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület a #Vankepemhozza címmel meghirdetett közösségi fotóprojekthez; a beérkezett képekből kiállítást is rendeznek Budapesten a 2B Galériában
A kimerültség, a versengés, és az erőltetett menet bizony nincs jó hatással az Ázsia Expressz versenyzőinek idegrendszerére. Muri Enikő és Fésűs Nelly is csúnyán egymásnak esett.
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
A méh jó- és rosszindulatú betegség miatt kerülhet eltávolításra. A műtétet hasi úton vagy hüvelyi úton végezhetik el. A méh mérete és a betegség természete a meghatározó a műtéttípus kiválasztásánál.
Politikai nyomásgyakorlásként értelmezhető az Európai Parlament Lengyelországra vonatkozó, egyoldalú, alapos elemzéseket mellőző határozata – áll abban a szerdai közleményben, mellyel a lengyel külügyi tárca az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás előkészítését elrendelő strasbourgi dokumentumra reagál.
Mi is ér az ősz egy jó kis hétvégi diótorta nélkül? Nálunk otthon mindenki imádja, legalább húszféle recepttel kísérletezünk felváltva. Most egy egész egyszerű verziót hoztam, amibe bárki bátran belevághat egy nyugis délelőtt.
Politikai nyomásgyakorlásként értelmezhető az Európai Parlament Lengyelországra vonatkozó, egyoldalú, alapos elemzéseket mellőző határozata - áll abban a szerdai közleményben, mellyel a lengyel külügyi tárca az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás előkészítését elrendelő strasbourgi dokumentumra reagál
Az Európai Bizottság nem jogosult a lengyel jogrend alakítására - szögezte le a lengyel alkotmánybíróság a honlapján közzétett közleményben, Frans Timmermansnak, a brüsszeli testület első alelnökének szerdai beszédére reagálva
Noha a klímaváltozásnak már napjainkban is rendkívül jelentős hatásai vannak az emberiség egészségére – vélik egyöntetűen az Egészségügyi Világszervezet, illetve a világ 26 kutatóintézetének és egyetemének szakemberei a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban –, amennyiben a káros folyamatokat nem sikerül megállítani, ú
A téli időszakban az FKF Nonprofit Zrt. kiemelt feladata Budapest szilárd burkolatú útjainak, közjárdáinak, közlépcsőinek, kerékpárútjainak hóeltakarítása és síkosságmentesítése, a balesetmentes közlekedés feltételeinek biztosítása.
Sokszáz oldalas fejlesztési terveket küldenek el az Európai Bizottságnak a tagállamok amiatt, mert túlzottan komplex és nem a mérhető eredményekre fókuszál az EU vidékfejlesztési stratégiája, de ezeket rengeteg idő elbírálni, így...
Egy friss kutatás legalábbis erre az eredményre jutott. A magyarázat szerint pedig azért élik meg könnyebben a pár nélkül töltött időszakot a nők, mert a kapcsolatban egyébként ők dolgoznak keményebben.
Szerdán a Kúria hatályában tartotta a Fővárosi Ítélőtábla azon jogerős ítéletét, amely szerint a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványnak ki kell adnia az ún. Tao-támogatás felhasználására vonatkozó adatokat – derül ki az MTI-hez megküldött közleményből.
A keddi veszteséges zárás után szerdán is negatív tartományban indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. Az olajár a IEA keresletnövekedésre vonatkozó előrejelzése miatt esett.
Wossala Rozina elárulta, hogy elég eleven kisgyerek volt, gyakran húzta ki a gyufát édesanyjánál. A Konyhafőnök zsűritagja azonban ezt egyáltalán nem bánta meg.
Szégyen és skandalum, hogy az Európai Parlament a hetes cikk szerinti eljárás előkészítését kéri Lengyelországgal szemben - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a kormány nevében szerdán az MTI-nek
Októberben a várakozásoknál kissé jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdán kiadott kimutatása szerint.
Karácsony közeledtével sokkal nyitottabbak vagyunk az online vásárlásra, az ajándékvásárlásnál pedig segítséget nyújtanak a mások által írt vélemények, értékelések és a tesztek. A kiválasztott ajándékokra átlagosan 35 ezer...
A hétvégi Forma-1-es Brazil Nagydíjon történt fegyveres rablások miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) következő, december 6-i tanácsülésén a biztonsági előkészületektől is tárgyalnak majd.
Szaúd-Arábia fogva tartja a november 4-én Rijádban lemondott Szaad Haríri családját is – jelentette ki Michel Aun libanoni államfő szerdán, az ország kormányfőjének helyzetével kapcsolatban.
Más országok további tárgyalásokra bírták Pekinget, Orbánék viszont elfogadták az első ajánlatot, így nekünk csak a soha meg nem térülő Budapest–Belgrád-vasút jut.
A technológia jelentős költségcsökkentést hozhat az érintett vállalatok számára és nem mellékesen csökkenne a közlekedési balesetek száma is. A mérleg másik serpenyőjében viszont évi 300 ezer állás megszüntetése van.