A BBC tárta fel a mocskos alkut, aminek a részeként az ISIS Európából toborzott harcosai is elmenekülhettek. Sokan közülük már Törökországban lehetnek.
Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél...
Új, a korábbiaknál gyorsabb InterCity kocsikat vásárol a MÁV, melyek 2019-ben jelenhetnek meg a belföldi közlekedésben - értesült a Magyar Hírlap. Megkezdődött az új vasúti kocsik sorozatgyártása a MÁV-Start szolnoki üzemében...
A brit európai parlamenti (EP-) képviselőt aggasztja az amerikai üzletember alapítványának gazdasági befolyása, valamint az, hogy a szervezet befolyásolja a nemzeti választásokat és népszavazásokat
Minden idők egyik legnagyobb utasszállító repülőgép megrendelését kapta az Airbus a Dubajban rendezett légiipari kiállításon: 430 repülőgépet rendeltek tőle, összesen közel 50 milliárd dollár értékben. A nagymegrendelő a légitársaságok...
Egykor Afrika éléskamrája és a kontinens legígéretesebb gazdasága volt, most viszont a hiperinfláció rémével fenyegetett, tönkre ment ország lett Zimbabwe - ahogy ez ilyenkor gyakran lenni szokott, a hadsereg elkezdett rendet tenni. Egyelőre csak reménykedni lehet benne, hogy békés lesz az átmenet - Mugabe elnök hatalma 37 év után érhet véget.
Szerdán a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét bruttó 4 forinttal emelte a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 366 forintra, a gázolajé 373 forintra nőtt.
Hogyan érhetjük el azt, hogy meglévő ügyfeleink újra örömmel vásároljanak tőlünk? Fontos az új ügyfelek szerzésére koncentrálni, de ne hanyagoljuk el a meglévőket sem! A cikkben ezt a témát boncolgatjuk.
Szeptemberben a növényi termékek árának 4,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat az augusztusi 3,4 százalékos és a júliusi 3,1 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hiva
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin ma reggelre annak ellenére, hogy egy vártnál jobb GDP-adat látott napvilágot. Főleg az energiaszektor gyengélkedik ma reggel.Kinyitott Európa 2017.11.15 09:05Ahogy arra számítani lehetett, ugyan mérsékelten...
Az Airbus élete üzletét ütheti nyélbe. Az európai repülőgépgyártó 430 darab A320Neo típusú repülőgépre kaphat megbízást az amerikai Indigo Partners-től.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. Az északi megyékben napos, míg délen erősen felhős idő várható, de a felhőtakaró délutántól fokozatosan észak felé terjeszkedik
Müncheni lakos vagyok,a nők negyvenéves nyugdíját kapom Magyarországról és most mellette dolgozni szeretnék itt Münchenben. Végzettségemnek megfelelően óvodában dolgozhatnék részidőben óvónőként. Odahaza ez közalkalmazotti munkaviszonynak számított,de itt "öffentlicher Dienst",amit nem tudok Önnek megfelelő szóval magyarra fordítani. Kérdéseim: 1.
Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg - derül ki az MTI körképéből, amelynek keretében nyolc magyarországi nagyb
Érden játszik a listavezető FTC a női kézilabda-bajnokságban, itthon játszanak Eb-selejtezőt a női kosarasok, és Hanga Ádám az Euroligában lép pályára - a szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Három hét múlva megkezdődik az advent. Hosszú időn át az önfeledt örömteli várakozást jelentette ez a karácsonyig tartó négyhetes időszak, de tavaly mintha megváltozott volna, amikor egy iszlamista merénylő a tömegbe hajtott a berlini adventi vásáron
A közepes méretű és forgalmú repülőterek közül a világon először a Budapest Airport repülőgépforgalmát lehet a helyszíntől függetlenül is biztonságosan irányítani a HungaroControl innovációjának, a Remote Tower távoli toronyirányítási rendszernek köszönhetően. A fejlesztést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroC
A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek körében 90% azoknak az aránya, akik a betegség diagnosztizálásakor dohányoztak vagy továbbra is rendszeresen cigarettáznak. Ez a magas arány annak ellenére sem csökken, hogy a COPD kialakulásáért nagymértékben felelőssé tehető a dohányzás. A tünetek enyhítése érdekében ezért a leszokás lenne a
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Farkas Imrét mutatjuk be.
Komoly áremelésre készülnek a taxisok januártól, mostanra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK) is sikerült meggyőzni arról, hogy támogassák a lépést, már csak a főváros jóváhagyásán múlik a dolog. Állítólag tíz százalékos...
Az amerikai kiberbiztonsági hivatal (US-CERT) figyelmeztetést adott ki az észak-koreai kormánynak dolgozó hackerekről, akiket kollektívan "Rejtett kobra" fedőnévvel illetnek. Az ügynökök a FALLCHILL nevű távelérésű vírussal 2016 óta...