A Mall.hu a november 14-én megkezdett nyomozó- és adóhatósági vizsgálattal kapcsolatban kiadott szerda este egy közleményt, mert megítélése szerint a jelenleg is tartó helyszíni hatósági vizsgálat kapcsán számos félreértés látott...
Az ATV Fórum című műsorába telefonált be egy néző, aki panaszkodott, hogy őt zavarja, amikor Simon András és Havas Henrik a Nap Híre című műsorában felteszik a lábukat és így látja a cipőjük talpát. Az ATV műsorvezetője egyből megragadta az alkalmat, hogy tudassa érintett kollégájával a nézői észrevételt.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 26 éves férfit, aki több száz bálát gyújtott fel az elmúlt hetekben Baranya és Tolna megyében, több millió forintos kárt okozva ezzel - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Négy napig hitték azt a szerettei, hogy Benedict Allen (57) brit felfedező már nem él. A férfi Pápua Új-Guineában kutatta egy őserdei törzs életét, amikor eltűnt.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba", a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson
Arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy mire figyel versenyzés közben és hogy kinek a döntése volt, hogy kihagyja a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságot.
A Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés - szögezte...
Több uniós döntés sem tetszik a kormánynak; Lázár János szomorúnak nevezte például - a szokásos Kormányinfón - hogy nem fizeti ki az unió a határkerítés költségének felét, vagyis 135 milliárd forintot. De bírálta a miniszterelnökséget vezető miniszter a Lengyelországgal szembeni döntést is. Azt viszont nagyon is helyesnek tartja Lázár, hogy berende
Összesen 16 milliárd forint innovációs támogatást nyert 80 közép-magyarországi vállalkozás jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új termék, prototípus vagy technológia fejlesztésére - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba", a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson
Összesen 16 milliárd forint innovációs támogatást nyert 80 közép-magyarországi vállalkozás jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új termék, prototípus vagy technológia fejlesztésére - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) csütörtökön az MTI-vel.
A fogyasztó eladta az autóját, de elfejtette átíratni az éves matricát az új gépkocsira. Egy másik autós úgy tudta, hogy elég az autópályára történő ráhajtás után megvenni a matricát. A harmadik fogyasztó pedig a fizetésnél rosszul...
A műkincsvilágban rekordot jelentő több mint 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) kelt el egy Leonardo da Vincinek tulajdonított 500 éves festmény a Christie's New York-i árverésén.
A spanyol bajnokság 12. fordulójában, szombaton este 20:45-től (TV: 20.00, Sport1) ismét megmérkőzik egymással az Atlético Madrid és a Real Madrid, amely már a kezdetektől fogva egy igazi klasszikusnak számított a spanyol fővárosban - 1902. március 6-án találkoztak először egymással a madridi kupa keretén belül -, később Spanyolországban, de az elm
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad végzett 11 hónappal ezelőtt Tunéziában Mohamed Zavahrival, a palesztin Hamász drónszakértő mérnökével - jelentette be csütörtökön Bejrútban a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista szervezet.
Silvio Berlusconinak nem kell többé tartásdíjat fizetnie volt feleségének, sőt visszakövetelheti azt a 60 millió eurót, amelyet eddig folyósított Veronica Lario egykori színésznőnek - így döntött csütörtökön egy milánói fellebbviteli bíróság.
Ha pénzügyi átverésekről van szó, mindenkinek a 19 milliárd dollárt eltüntető Bernie Madoff ugrik be, pedig messze nem ő az egyetlen. Álpilóta, a piramisjáték atyja, vagy akár a férfi aki rendszeresen elpasszolta az amerikai látványosságokat? Mai videónkban bemutatunk három legendás átverőművészt.
A délutáni bankközi piaci kereskedésben átmenetileg új féléves mélyponton is járt a forint az euróval szemben 313 közelében, de aztán estére újra lendületbe jött. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a térség sérülékenyebb devizái...
Megerősítette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből csütörtökön az amerikai delegáció vezetője az ENSZ égisze alatt zajló, bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián. Judith Garber hangsúlyozta, hogy Washington...
Brutális vihar tombol napok óta Görögországban. A görög főváros, Athén környékén autókat sodort el, pár szabályosan belecsapódott az épületekbe a széllökéseknek köszönhetően, az esőzések okozta áradások pedig országutakat, házakat romboltak le.
Két új sztrádaszakaszon kell majd fizetni jövőre a közlekedőknek, a matricaárak azonban nem változnak 2018-ban sem - tudta meg a Napi.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A két új fizetős szakasz 2018. január 1-jétől: az M85-ös...
Megerősítette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből csütörtökön az amerikai delegáció vezetője az ENSZ égisze alatt zajló, bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián.
Három napos nemzeti gyászt tartanak Görögországban az árvizek áldozatainak emlékére. Az áradásokban 15 ember halt meg, öten pedig eltűntek az ország keleti részén, Athén közelében. A rossz idő ráadásul folytatódik.