A zsibbadás gyakori panasz, amelynek korrekt leírása legtöbbször nagyon nehéz. Mégis nagyon fontos, hogy a zsibbadásérzés jellegét minél jobban körülhatároljuk, mert a jó leírás fontos támpontot jelent az orvosnak, aki ez alapján hamarabb rátalálhat a kiváltó okra.
Az egy hete tartó katonai "puccs" Zimbabwéban elérte célját, mivel magyar idő szerint vasárnap kora délután a Fox amerikai hírtelevízió azt közölte, hogy lemondatták a 93 éves afrikai politikust a ZANU-PF éléről, így közel négy évtized után már nem Robert Mugabe vezeti az Afrika déli részén fekvő, közel négy magyarországnyi ország legnagyobb pártjá
Új gént azonosítottak magyar tudósok egy ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében, ami több mint két évnyi kutatómunka eredménye - mondta Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Leváltotta pártelnöki tisztségéből Robert Mugabe zimbabwei elnököt vasárnap a kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége - Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága, a helyére a menesztett alelnököt, Emmerson Mnangagwát választotta meg.
Szabó Zsófi Bochkor Gábor műsorában mesélte el, hogy milyen volt, amikor a TV2-nél, megfogalmazás szerint, válság volt, és a felére csökkentették a napidíját. Ahogy mondani szokták, megrázó részletek következnek. A TV2-nél...
Négy százalékpontot javult Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója az elmúlt hónapban, és jelenleg 46 százalékon áll - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.
Nálunk az egész család rajong a jó kis hagyományos magyar konyháért. Ha nincs semmi ötletem, hogy mit főzzek éppen, mindig a már bevált receptekhez fordulok, most pedig ezekből válogattam nektek ötleteket a következő hétre!
Az egy hónap múlva esedékes katalán parlamenti választásokon 82 százalékos részvételt jósol a GAD3 nevű közvélemény-kutató cég, amelynek felmérését az ABC című országos spanyol napilap ismertette vasárnap.
Felavatták Sass Kálmán mártír lelkész mellszobrát vasárnap a partiumi Érmihályfalván annak a református templomnak a kertjében, amelyben a lelkész egykor szolgált. A szobrot a Lakiteleki Népfőiskola ajándékozta az érmihályfalvi református közösségnek.
Elmondta: a kutatásban érintett beteg izomgyengeséggel, izomsorvadással és egyensúlyzavarral küzdött, és kiderült, hogy a gyerekeinél az autizmusra és a szkizofréniára mutató tünetek jelentkeztek.Kifejtette: a Nemzeti Agykutatási Programban újgenerációs készüléket szereztek be, ami a régióban egyedülálló módon a teljes géntérképet el tudja készíten
A panelprogram divatba hozta a távfűtéses lakásokat, évekig tartó mélypont után ma már szárnyal a panelek piaca és kelendőek a távfűtéses lakások is - mondta az InfoRádiónak az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, ezen kívül még államháztartási, kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárn
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz.
Leváltotta pártelnöki tisztségéből Robert Mugabe zimbabwei elnököt vasárnap a kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága, a helyére a menesztett alelnököt, Emmerson Mnangagwát választotta meg.
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárn
Új gént azonosítottak magyar tudósok egy ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében, ami több mint két évnyi kutatómunka eredménye - mondta Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Tényleg az a legszebb öröm, amit az ember mások kára fölött érez? Bea asszony mindent megtesz, hogy függetlenedjen a NAV-botrányba keveredett Győzitől, de ez nem egyszerű.
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárn
Két hónappal a januári csehországi államfőválasztás előtt Milos Zeman jelenlegi köztársasági elnök örvend a legmagasabb támogatásnak - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra a közszolgálati cseh televízió.
Kövér László országgyűlési elnököt és az őt kísérő parlamenti küldöttséget fogadta szombaton II. Tavadrosz, a kopt keresztény egyház vezetője Kairóban.
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egész szervezet működésére pozitív hatást gyakorol, így a horkolással nem csak a párját üldözheti el ágyából, hanem megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás specialista az alvási apnoe és a hipertónia közti összefüggésre hívja fel a figyelmet.
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárn
Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: platinalakodalmát, vagyis 70. házassági évfordulóját ünnepli hétfőn a 91 esztendős II. Erzsébet királynő és 96 éves férje, Fülöp edinburgh-i herceg.
A brit pénzügyminiszter szerint London még a decemberi EU-csúcs előtt beterjeszti javaslatait Brüsszelnek az Európai Unióval szembeni brit pénzügyi kötelezettségek rendezésére. Philip Hammond, aki a BBC televízió vasárnapi politikai...
Világbajnoki 13. helyezést ért el 55 ország bajnokcsapata között a WRO robotika világbajnokság döntőjében Costa Ricában a Bányai Júlia Gimnázium csapata az Open Senior kategóriában.Mindez az európai csapatok között a 6. legjobb eredmény.