2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Három napon keresztül, november 24-én, 25-én és 26-án várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A CIB Bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez az idei évben
Ismeretlen tettesek ismét leöntötték cementtel és így eloltották hétfőn a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére létesített örök lángot a kijevi Dicsőség parkban - számoltak be ukrán híradások rendőrségi, illetve helyszíni jelentések alapján.
A MOL ma bejelentette, hogy most szerdától, vagyis november 22-től jelentős mértékben csökkenti a főbb üzemanyagok árát: a hír értelmében a gázolaj literje bruttó 4, a benzin pedig literenként bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe.
Itt az év végi hajrá, ha egyre többször mondod magadnak, hogy ezt is meg kellene csinálni, de mégsem jut rá idő, akkor ezzel a néhány tanáccsal megpróbálhatsz időt spórolni - írja a Forbes.
Az UNICEF hétfőn kiadott jelentése szerint főként a háborús konfliktusok, felkelések és rossz kormányzás miatt 37 országban mintegy 180 millió gyermek ma nagyobb valószínűséggel nő fel mélyszegénységben, oktatás nélkül, vagy hal erőszakos halált, mint húsz évvel ezelőtt.
Tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására, az iskolák állagmegóvására 10 milliárd forintot különített el a kormány – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn.
A startup vállalkozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet teremti meg az adóalap-kedvezmény igénylésének keretfeltételeit – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn az MTI-vel.
2017. november 23-án rendezik meg a Flux: a jövő közművei című szimpóziumot Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott szakmai műhelyt az NKM Nemzeti Közművek Zrt. szervezi a hazai és regionális infrastruktúra-közműszolgáltató piac szereplői, szabályozói, valamint véleményformálói számára.
Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei – közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Aggodalmának adott hangot hétfőn Emmanuel Macron francia államfő amiatt, hogy kudarcba fulladtak az egyeztetések a pártok színei alapján csak Jamaica-koalíciónak nevezett kormányzati együttműködésről Németországban.
91 éves kort ért meg Earle Hyman, Bill Cosby apja a The Cosbby Show-ból. Ezt a szerepet nyolc éven keresztül játszotta, de a színpadon is nagyszerű színész volt.
Ismét egy rasszista hangfelvétel, ami megmutatja a Jobbik igazi arcát. A párt politikusai egy rádióműsorban, a Szent Korona rádióban ezúttal más "fajtabeliek" bevagonírozásáról beszélnek...
Tegnap este a szabaddemokraták megszakították a koalíciós tárgyalásokat Merkellel és a zöldekkel. Így a ma hajnali közlemény szerint Merkel ma tájékoztatja a köztársasági elnököt a tárgyalások sikertelenségéről.
Az áruházak többsége háromnapos akciósorozatot hirdetett november utolsó péntekére és a hétvégére, nem csak a weben, hanem a hagyományos boltokban is. Egyre inkább bevett akció itthon a fekete péntek. A fekete péntek nagyot...
Már csak egyet kell aludni, és bemutatkozik a vadonatúj Aston Martin Vantage, amitől mindenki sokat vár, de szerencsére ezzel együtt nagyon is sokat ígér. Korábban már néhány ízelítő fotón is láthattuk az autót, sőt, múlt héten egy látványos videó részlet is napvilágot látott egy álcázott példányról, most azonban az egész rövidfilmet megtekinthetjük, ráadásul néhány fontos információ is kiderült…
A CLS kissé perifériára szorult a Mercedes-Benz palettáján, amit leginkább annak köszönhet, hogy a jelenlegi, második generáció már elég régóta piacon van. Nem sokáig marad már ez így, ugyanis a hamarosan kezdődő Los Angelesi Autószalonon a csillagosok leleplezik a kategóriateremtő modell harmadik, vadonatúj változatát, amely minden tekintetben megújul majd az elődhöz képest – erről pedig a…
Évek óta november utolsó hétvégéjén rendezi meg az egyik nagy hazai pénzintézet és az Élelmiszerbank közös adománygyűjtő akcióját, amellyel tartós élelmiszert gyűjtenek. Az adományokból az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül juttat csomagokat a rászoruló családoknak.
Tagállami érdekek rivalizálásnak tartja az Európai Bizottság magyar biztosa, hogy az Unióban nincs egységes álláspont a migrációról. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: félnek a politikusok attól, hogy változtassanak az EU intézményi struktúráján.
A skarlát egy bakteriális fertőzés, ami a test jelentős részét beborító vörös kiütések formájában jelentkezik. A betegség cseppfertőzéssel és kontakt úton terjed, a legtöbb esetben torokfájás, valamint láz kíséri.
Az áruházak többsége háromnapos akciósorozatot hirdetett november utolsó péntekére és a hétvégére, nem csak a weben, hanem a hagyományos boltokban is. Egyre inkább bevett akció itthon a fekete péntek. A fekete péntek nagyot...
A MOL ma bejelentette, hogy most szerdától, vagyis november 22-től jelentős mértékben csökkenti a főbb üzemanyagok árát: a hír értelmében a gázolaj literje bruttó 4, a benzin pedig literenként bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe.
Nissan X-Trail. Korunk legnépszerűbb autókategóriájának legnépszerűbb tagja. A sikereket nem személyre szabhatósággal vagy extravaganciával, hanem kiegyensúlyozottan jó képességeivel és elégedett ügyfelek tömkelegével érte el. Most pedig felfrissült, és még jobb lett. De egyben komoly kihívót is kapott: saját magát, vagyis Renault-testvérét, az új Koleost.
Ínycsiklandó ajándékötleteket gyűjtöttünk össze arra az esetre, ha szeretnéd meglepni gasztro-rajongó szeretteidet. A hagyományostól a street foodig, az édestől az egyszerűig - csak a végén nehogy megtartsd őket magadnak!
A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizettek ki számukra – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.