Nagyon fontos oktatási és gazdasági megállapodásokat kötöttünk Thaifölddel - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bangkokból vasárnap az MTI-nek.
2014 óta ötször járt Svájcban Orbán Viktor. Erről még a Hír TV számolt be korábban, ám a részleteket a miniszterelnök sajtófőnöke az RTL Klubnak árulta el.
Egymásnak ellentmondó vélemények jelentek meg a napokban az olajpiacok jövőjéről. A nyersolaj árának rövid távú emelkedése szinte biztosra vehető, ám megtörténhet, hogy a közel két hónapja tartó drágulási trend már 2018-ban megakad.
Az idei év első nyolc hónapjában 6 százalékkal csökkent Magyarország élősertés-kivitele az egy évvel korábban exportált mennyiséghez viszonyítva – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az élősertés-behozatal viszont ugyanebben az időszakban 51 százalékkal nőtt.
Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Ezután Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeie
Kevés konkrét lépést, de hosszú bírálatot tartalmazó határozatot hoztak Irán és a vele szövetséges libanoni Hezbollah szervezet ellen vasárnap esti kairói tanácskozásukon az Arab Liga külügyminiszterei.
Negyvenhét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
Az utóbbi hetekben szakmai és politikai körökben ismét vita kezdődött az euró bevezetésének realitásáról és lehetőségéről. Az IDEA Intézet kutatása - amelyet az ATV közöl elsőként - arra volt kíváncsi, hogy a megkérdezettek szerint az ország készen áll-e az euró bevezetésére, az ahhoz szükséges költségvetési hiány csökkentését vagy az oktatásba, eg
Hétfő reggelre megérkezett a havazás Magyarország hegyvidékeire. Az észak-keleti országrész síkvidéki területein jelenleg is esik a hó - látható az Időkép webkameráin is.
Péntek délutánra elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a helyzetet pedig tovább rontja, hogy vasárnap késő este Berlinben kudarcba fulladtak azz egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös...
Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát (Internet of Things – a dolgok internete), ami így több mint száz bázisállomással fog üzemelni országszerte – közölte a cég az MTI-vel.
A független konzervatív Sebastian Piñera milliárdos nyerte meg vasárnap a chilei elnökválasztás első fordulóját, de nem kapta meg a voksok abszolút többségét, a második helyezett Alejandro Guillier baloldali jelölttel kell megküzdenie a december 17-i második fordulóban.
Két autó frontálisan ütközött a 7-es főúton, a rigyáci elágazó közelében, egy ember meghalt - közölte honlapján hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Vasárnap kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról. A hírnek nem örülnek a piaci szereplők, az irányadó határidős részvényindexek...
A három okról, amelyek miatt kevés hazai energetikai vállalkozás jut ki a nemzetközi piacokra és a megoldási lehetőségekről is beszélt az NRGreportnak Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary menedzsere. Interjú.
Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát (Internet of Things - a dolgok internete), ami így több mint száz bázisállomással fog üzemelni országszerte - közölte a cég.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) több éves egyeztetéseinek köszönhetően péntektől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére.
Felpörögtek a felvásárlások a félvezető üzletágban. Nemrég a Broadcom megkörnyékezte a Qualcommot, ami egy 100 milliárd dollár feletti tranzakció lett volna, ma pedig a hírek szerint a Marvell Technology jelentheti be, hogy ajánlatot...
Az idén az aszályos időjárás miatt a tavalyi 25-30 tonnás mennyiségnek csak a harmadát sikerült begyűjteni szarvasgombából - írja a Magyar Nemzet. A lapnak Ulrich József, a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesületének elnöke...