Magyarország csatlakozik a legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós (mintegy 15,6 milliárd forint) befizetéssel - határozott a kabinet. A Magyar Közlöny csütörtöki számában...
Ösztönözni kell a startupok és a Magyarországon működő nagyvállalatok együttműködését annak érdekében, hogy az induló vállalkozások megerősödhessenek - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a Startupok Éjszakája 2017 megnyitóján.
A magyar női kézilabda-válogatott két góllal, 35-33-ra kikapott az olimpiai bajnok orosz csapattól a norvégiai Möbelringen Kupa csütörtöki, első napján.
A 2010 óta követett gazdaságpolitika határozza meg a 2018-as költségvetést is – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) konferenciáján.
Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Negyven embercsempészt vettek őrizetbe, és mintegy ötszáz embert, köztük 236 kiskorút mentettek meg öt nyugat-afrikai államban egy, az Interpol vezetésével indított műveletben – ezt maga a nemzetközi rendőri együttműködési szervezet jelentette be csütörtökön
A Nemzeti Színház társulata 82. születésnapja alkalmából köszöntötte Törőcsik Marit, a nemzet színészét csütörtök délután a szombathelyi Markusovszky kórházban
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága csütörtökön 10 millió forintra súlyosbította a Ferencváros pénzbüntetését a Debreceni VSC elleni bajnoki találkozón történt rendbontás miatt
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC csütörtökön kikapott az Athletic Bilbao vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában, így eldőlt, hogy nem jut az egyenes kieséses szakaszba
Aszód - Urbán Tamás közel fél évszázados fotóit állították ki a napokban a 2. számú Fiúnevelő Intézet múzeumában. A képeket annak idején azért nem hozták nagyobb közönség előtt nyilvánosságra, mert a szocializmusban tabunak számított a képek tematikája.