Kálomista Gábor december 1-jei hatállyal lemond a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának elnöki posztjáról: a mintegy hat, a klub élén töltött esztendő során a Veszprém a legszűkebb világelitbe emelkedett.
Mianmar és Banglades elfogadta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) segítségét a mianmari muzulmán kisebbség Bangladesbe menekült tagjainak hazatelepítésében – jelentette be szombaton Abdul Haszan Mahmud Ali bangladesi külügyminiszter
Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén - az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben - a járművek...
Magyarország továbbá azon erőfeszítések pártján áll, amelyeket Pristina a vízummentesség megszerzéséért, illetve a nemzetközi szervezetekbe történő felvételéért tesz – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter pristinai látogatása után telefonon az MTI-nek
Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police
A lengyel szejm jóváhagyta a nagyboltok vasárnapi nyitvatartását korlátozó, a Szolidaritás szakszervezet által támogatott törvényt, melynek értelmében a boltzár jövő év márciusától minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap lenne kötelező.
A pakisztáni rendőrség mintegy 4000 emberrel elkezdte szombaton felszámolni azt az ülősztrájkot, amellyel egy radikális iszlamista párt támogatói csaknem három hete blokkolnak több, a fővárosba, Iszlámábádba vezető főutat.
Magyarországnak nemcsak felelőssége, de lehetősége is van arra, hogy fellépjen a uniós társulási megállapodásban rögzített szabályok megsértői, köztük Ukrajna ellen.
Vélhetően nem ad építési engedélyt a helyi önkormányzat annak az úszó terminálnak a megépítéséhez, amely a cseppfolyós gázt szállító teherhajókat tudná fogadni. Így a horvát kormány gyorsított terve kudarcba fulladhat, a régió pedig hiába álmodik az új gázellátási útvonalról.
István Máté 14 éves, kitűnő tanuló, és nagyon szeret focizni: éppúgy, mint kamasz kortársai. Az ő élete azonban más: hét éve küzd a rákkal, idén nyáron az édesapja is elhagyta.
Georges Leekens, a válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából az eddigi tapasztalatairól és a terveiről beszélt az mlsz.hu-nak.
A pakisztáni rendőrség mintegy 4000 emberrel megkezdte szombaton annak az ülősztrájknak a felszámolását, amellyel egy radikális iszlamista párt támogatói csaknem három hete blokkolnak több, a fővárosba, Iszlámábádba vezető főutat.
A brit közlekedési rendőrség (BTP) feltételezése szerint két ember összetűzése okozhatta a pánikot péntek este a londoni Oxford Circus metróállomáson, amelynek kiürítése közben többen megsérültek. A lövöldözésről szóló bejelentések vaklármának bizonyultak.
Komoly fordulatot vetít elő a technikai kép November eddigi részében erőteljes, csaknem 10%-os csökkenés jellemezte a részvényt, azonban mostanra egy erős támaszszinthez érkezett az árfolyam, ami megállította a csökkenő trendet.
Az UniCredit Research tartós növekedést, magasabb hozamokat és erősebb eurót prognosztizál. Eszerint 2018-ban a világgazdaság növekedése 3,9 százalék körüli értékével továbbra is erős marad. Az eurózóna a GDP-je 2,3 százalékkal bővülhet, míg a jegybankok laza monetáris politikája összességében fennmarad, a szigorítás mértéke csupán enyhe lesz.
Az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben idén szeptemberben a járművek mindössze 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.
Aki járt már tengerparton, biztosan kóstolta már a grillezett tintahalat. Aki kóstolta, az valószínűleg szereti is. Most mutatok egy olyan receptet, aminek a tintahal imádói biztosan nem tudnak ellenálni. Jó étvágyat!