Ambrus Attila, azaz a Viszkis a Borsnak adott interjúban mesél a börtönben szerzett élményekről, társadalmi megítéléséről és arról, hogy mi volt az a tragikus esemény, ami után úgy döntött, elég.
Rekordösszeget, ötmilliárd dollárt költöttek a vevők az Egyesült Államokban a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő, nagy leárazásokkal járó Black Friday-en.
Számos fontos makroadat érkezik majd a jövő héten. Egyebek mellett hírt kapunk a beruházások harmadik negyedéves alakulásáról, az ipari termelői árakról és a foglalkoztatottságról is. Emellett érkezik a legfrissebb munkaerőpiaci adat is. Makronaptár.
A legnagyobb feladat minőségi fejlődésbe fordítani mindazt, amit infrastruktúrában és mennyiségben már elértünk – jelölte meg a következő évek egyik fontos célját Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt.
A brit Mirror egy riportot készített arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak Amerika legnagyobb internetes áruháza, az Amazon munkatársai, hogy a vásárlók biztosan a karácsonyfa alatt tudhassák ajándékaikat.
Nőtt Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő népszerűsége az után, hogy többször is bírálta a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által vezetett kormányt, ugyanakkor csökkent a vezető pártok támogatottsága - írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap.
A meggazdagodásnak nem csak egyetlen útja van, számos lehetőség és bevált módszer közül lehet válogatni. A New York Times egyik legnépszerűbb szerzője és motiválója, a milliomos vállalkozó, Grant Cardone írt egy cikket arról, mik...
A Földművelésügyi minisztériumnak a Magyar Idők szerkesztősége részére eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az agrártárca azt szeretné, ha a hazai, jó minőségű magyar halak minél szélesebb körben ismertek és kedveltek lennének. Fazekas Sándor miniszter reményét fejezte ki, hogy egyre többször kerül magyar hal a családok asztalára – olvasható a k
A 18 és 39 év közötti magyar fiatalok az egyszerűbb biztosításokat szívesen megkötik online is, de az élet- és nyugdíjbiztosításoknál az idősebb korosztályhoz hasonlóan tanácsadó segítségét kérik – derül ki a Századvég által, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából készített közvélemény-kutatásból.
Zimbabwe nemrég lemondatott elnöke, Robert Mugabe sírt, amikor a hadsereg és pártja nyomására rábólintott a távozásra, és azt mondta, elárulták emberei - írta vasárnap a Standard című újság. A nagy kérdés most az, hogy az utódja mennyivel lesz különb - szavakban már bejelentette a leszámolást a korrupcióval, most a tetteket várják tőle. Kína minden
A terrorizmus ellen harcoló, Szaúd-Arábiával szövetséges muzulmán országok hadügyminisztereinek első találkozóját tartották vasárnap a szaúdi fővárosban, Rijádban.
Hová tettem a kulcsom? Miért is mentem át a másik szobába? Mit is mondott a kollégám a tegnapi értekezleten? Ezek és ehhez hasonló kérdések szinte kivétel nélkül minden ember fejében megfordulnak, ám van, hogy a feledékenység már zavaró méreteket ölt.
Akár jövő húsvétig elhúzódhat a következő német kormány megalakítása - írta a Frankfurter Allegmeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap. A lap szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióban (CDU)...
A balesetben 22 ember megsérült. Az Adeje városban lévő szórakozóhelyen négy négyzetméteren szakadt be a padló és az ott lévők egy emeletnyit zuhantak a pincébe. A tűzoltók azonnal kiürítették az épületet, a sérülteket kórháza szállították, kettőnek súlyos az állapota. A 22 sérült között van két francia és egy-egy belga, valamint román állampolgár.