Csak a szokásos fenyegetőzésnek nevezte Hadházy Ákos, hogy a kormány pert helyezett kilátásba ellene. Az LMP-s politikus nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentései miatt akar feljelentést tenni a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Hadházy Híradónknak ismét megerősítette: a nemzeti konzultáció csak kamu.
A korábbi előadásaihoz képest nagyobb figyelmet kapott Simicskó István honvédelmi miniszter holnapi beszéde a miskolci egyetemen. Sajtóértesülések szerint ugyanis a rektor kötelezővé tette volna az előadáson való részvételt.
Szövetségesi szolidaritásból és erkölcsi kötelességből is kiállunk Lengyelország mellett, és megvétózzuk, hogy felfüggesszék az ország uniós szavazati jogát; erről Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő beszélt vasárnap, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), által a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstráción.
A Puskás Akadémia mestere kiakadt, az ellenfél edzője megint a Felcsútot froclizta. Diósgyőrben pedig az a baj, hogy nyálas zenéket hallgatnak a játékosok meccs előtt.
Az orosz kormány olyan törvényjavaslatot tervez a parlament elé terjeszteni, amelynek értelmében a jövőben le kell választani a boltokon belül a szeszes italt árusító részlegeket.
A házigazda franciák nyerték a tenisz Davis Kupa lille-i fináléját, miután a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen Lucas Pouille simán, három szettben jobbnak bizonyult Steve Darcisnál.
Az orosz légierő hat Tu-22M3-as bombázóból álló köteléke mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet objektumaira a szíriai Deir-ez-Zór tartományban – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Az orosz területről felszállt hadászati bombázók Irán és Irak légterén áthaladva érték el Szíriát.
Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen – jelentette ki Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint az ország vezető szerepet tölthet be a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is. A tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tu
Kína a közép-európai államok versengése helyett a térség gazdasági összefogásában érdekelt, hiszen csak a régiós szintű lehetőségek elég nagyok a távol-keleti állam befektetői számára – mondta Matura Tamás szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában vasárnap.
Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia több nagyvárosában a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva.
Idén hat magyar fejlesztés került fel a New Europe idei százas listájára, amely évente a közép-kelet európai régió kiemelkedő innovátorait mutatja be. Az idei listát a mai napon tették közzé a bulgáriai Szófiában és a régió további négy országában.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
A Vegyész RC Kazincbarcika csapata nagy csatában, ötszettes mérkőzésen győzött az osztrák Union Raiffeisen Waldviertel ellen a férfi röplabda Közép-európai Liga alapszakaszában.
A reflux a gyomor savas tartalmának a nyelőcső felé történő visszaáramlása. Ez naponta néhány alkalommal egészséges emberekben is előfordul, ám ha ez gyakori és erőssé válik, az már kóros lehet.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) eljárást indított a Debreceni Egyetem (DE) ellen, ezt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte a Facebook oldalán.
A magyar női kézilabda-válogatott 28-27-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a norvégiai Möbelringen Kupa vasárnapi, utolsó fordulójában, ezzel a harmadik helyen végzett.