2017. november 27. hétfő

nov. 27
16:57
Több generációt is boldoggá tesz a vásárlás (Infostart)
A vásárlási döntések szempontjából az Y és a Z generáció, vagyis az 1980 és 2000, illetve a 2000 után születettek a legkönnyebben befolyásolhatók. Ezek azok a korosztályok, amelyek a leginkább hajlamosak az impulzív, vagyis hirtelen döntésből fakadó, átgondolatlan vásárlásokra.
nov. 27
17:03
Kettészakadt az Iszlám Állam (Privátbankár)
Az amerikai támogatású SDF kurd-arab koalíció erői kettészelték az iszlám Állam szíriai részét, vagy legalábbis ami maradt belőle. Így már csak két enklávéról van szó, érdemi jelentőségük már nincs. Közben halad a szíriai békerendezés előkészítése orosz vezetéssel, miután Putyin a múlt héten maga mellé állította a török és az iráni elnököt.
nov. 27
17:06
A következő években növekedhet az elhízás mértéke (ProfitLine)
Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 27
17:06
Két éve kivonult, most újra keleten támad a bankóriás (Portfolio)
Két évvel azután, hogy kivonult a piacról, a Barclays újra elindítja a privátbanki szolgáltatását Ázsiában és a Közel-Keleten - írja Financial Times. Csupán két évvel azután, hogy a bankóriás 2016-ban eladta ázsiai privátbanki...
nov. 27
17:06
10-ből 6 Fidesz-szavazót tart mozgásban a nemzeti konzultáció (HírTV)
Csak az elkötelezett kormánypárti szavazók küldik vissza a nemzeti konzultációs íveket.
nov. 27
17:06
Paris Hilton azt hitte, ő találta fel a szefit - Az emberek széttrollkodták érte (Glamour)
Nagyon gyorsan megcáfolták!
nov. 27
17:08
10 dolog, amit tudatosíts magadban, ha mentálisan erős akarsz lenni (Glamour)
A második különösen fontos!
nov. 27
17:09
Nagy dobás a Telekom leányától – nyélbe ütöttek egy felvásárlást (Privátbankár)
Technológiai és biztonsági szolgáltatásokkal foglalkozó céget vett a T-Systems.
nov. 27
17:09
Reagált az elnök Shane Tusup újabb kirohánására (Blikk)
Shane Tusup legutóbb Hosszú Katinka nevelőedzőjével üvöltözött egy sort, ennek kapcsán megszólalt a versenybíróság elnöke és maga az érintett is.
nov. 27
17:10
Hódíts vörös ajkakkal (Glamour)
Az univerzális tónus, amit tutira imádni fogsz!
nov. 27
17:11
Tusup bárkit képes megalázni - most felesége nevelőedzőjének esett neki (Blikk)
Megint botrányt okozott Shane Tusup (29), a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka (28) edző-férje. Az amerikai ezúttal a bajai XV. Halászlé-kupán esett neki felesége nevelőedzőjének, Pass Ferencnek (46).
nov. 27
17:12
Milliókat vesztettek a 2008-as válságon, most fontos pert nyert a család a bankkal szemben (Portfolio)
Fontos pert nyert a Credit Suisse-szel szemben egy vagyonos kuvaiti család, miután 2008-ban 28 millió dollárt vesztettek a banknál lévő befektetéseiken - számol be a hírről a Bloomberg. A londoni bíróságon ismertetett részletek szerint...
nov. 27
17:12
Orbán: Szerintem a teljes bírói kar nem komcsi (ATV)
A szocialista Bárándy Gergely kérdezte a miniszterelnököt: elhatárolódik-e Budai Gyulától.
nov. 27
17:18
2020-ra újulhat meg a veszprémi Petőfi Színház (Infostart)
Elkészült a részletes megvalósíthatósági tanulmány a veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójához. Az a terv, hogy több mint 9 milliárd forintos állami támogatással helyreállítják a Medgyaszay István által tervezett épület eredeti formáját. Most úgy tűnik: 2018 nyarán költözik a színház, és a kétévésre tervezett felújítás ideje alatt a város korábbi
nov. 27
17:18
Sose szavaztak még ennyien Sváby műsorában! (ATV)
Az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban az volt a kérdés: "Ön szerint létezik a Soros-terv?"
nov. 27
17:18
Hódíts vörös ajkakkal (Glamour)
Az univerzális tónus, amit tutira imádni fogsz!
nov. 27
17:20
Hiller István az atv.hu-nak: Az én fejemben nincs együttműködés a Jobbikkal (ATV)
Finisben van az MSZP és a DK közötti egyeztetés a 2018-as jelöltállításról – nyilatkozta Hiller István, az MSZP választmányi elnöke érdeklődésünkre.
nov. 27
17:20
Ezen a héten Éltető Daniella gardróbját mutatjuk meg! (Glamour)
Ma egy rohanós napot tudhat maga mögött!
nov. 27
17:22
Ez a csodálatos lány viseli idén a Miss Universe címet! (Glamour)
Nem csak szépségével, belső értékeivel is kiérdemelte!
nov. 27
17:24
Merkelék a kisebbik rosszat választják (HírTV)
Mégis a Szociáldemokrata Párttal kezdene koalíciós tárgyalásokat Angela Merkel pártja.
nov. 27
17:24
Itt az igazi lista! Finisben a DK–MSZP-megállapodás a 106 körzetről (ATV)
Az ATV főmunkatársa megszerezte a legfrissebb listát az MSZP–DK megállapodásról az egyéni körzetekben. Molnár Gyula MSZP-elnök ezt a listát vitte ma a szocialisták öt órakor kezdődött elnökségi ülésére. Eszerint 55-45 arányban osztják el a 106 körzetet, Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre. Horváth Imre helyett Újpesten a
nov. 27
17:24
Balog Zoltán pár éve még tibeti zászlót lengetve várta a kínaiakat, de ma már megérti a rendőröket, akik lerohanták a tibeti zászlót lengető férfit (444.hu)
Azt nem sikerült eltalálnia a miniszternek, hogy melyik kínai vezető van éppen Magyarországon.
nov. 27
17:24
Hangolódj az ünnepi időszakra: Isteni mézeskalács házilag (Femcafe)
Napokon belül itt az év utolsó hónapja és ezzel együtt elkezdődik a megszokott karácsonyi készülődés. Nem szabad mindent az utolsó pillanatra hagyni, ha valamivel, akkor a mézeskalács sütéssel igazán megéri elkezdeni még a tél legelején.
nov. 27
17:24
ÁLLJ! Serena Williams kristályokkal kirakott menyasszonyi Nike cipőjét LÁTNOD KELL (Glamour)
Mesebeli sneakerben táncolt a lakodalmán a teniszcsillag
nov. 27
17:27
Különleges módszerrel mentik Miskolcon a hirtelen szívhalált halt embereket (Infostart)
Létezik egy speciális eljárás, amellyel meg lehet akadályozni az infarktusos betegek agykárosodását – írja a Borsod Online.
nov. 27
17:27
Vérfürdő Norvégiában: Több száz vándorló rénszarvassal végeztek a vonatok a hétvégén - Megrázó fotók (Blikk)
Több mint száz rénszarvassal végeztek száguldó tehervonatok az elmúlt napokban Észak-Norvégiában, valóságos vérfürdővé változtatva az állatok téli vándorlását.
nov. 27
17:27
Húszpontos teljesítménnyel vonult vissza Wittmann (Blikk)
Parádés játékkal búcsúzott el a kosárlabda-válogatottól Wittmann Krisztián (32). Az ő 20 pontjának is köszönhetően a magyar együttes 84-76-ra legyőzte Koszovót vasárnap Debrecenben a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
nov. 27
17:27
Remek hírt kaptak a Real Madrid szurkolói! (Sport365)
Visszatérhet a világsztár.
nov. 27
17:30
"A szívem szakad meg" - Som-Balogh Edina a rajongóitól kért segítséget (Femcafe)
Erre kéri azokat, akik tudnak segíteni.
nov. 27
17:33
Maradhat a glifozát, Magyarország is megszavazta (Kripto Akadémia)
Az uniós tagállamok öt évvel meghosszabbították a használati engedélyt.
nov. 27
17:36
Bundesliga: Kirúgnák a Dortmund edzőjét, csak senki nem akar beugrani (Agroinform)
A BvB egyre mélyebb gödörbe kerül, ám Peter Bosz egyelőre még maradhat a kispadon.
nov. 27
17:36
Azt állította, hogy kenőpénzt adott Orbánnak, most bíróságon felelhet a kijelentéséért (Hírklikk)
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerint magánvádas büntető-, nem peres eljárásról van szó, amely egy magánszemély rágalmazás vétsége miatt tett feljelentése alapján indult.A német bűnöző több fórumon is azt állította külföldön, hogy még a 90-es években személyesen adott át egymillió márka kenőpénzt Orbán Viktornak, illetve Pintér Sándor belügy
nov. 27
17:42
Romsics Ignác szerint ez a baj Trianonnal (Infostart)
Trianonnal nem az volt a fő baj, hogy egy többnemzetiségű birodalmat nemzetiségi elv szerint felosztott, hanem az, hogy az, hogy sok helyen az etnikai többséget sem vette figyelembe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Romsics Ignác történész.
nov. 27
17:42
Budapesten lábbal tapossák bele a hideg aszfaltot a kátyúba (444.hu)
A közútfenntartó ezzel sikeresen kezelte a helyzetet, és nem is lesz vele több gondja kb. 1 napig.
nov. 27
17:42
Kiderült, mire szórja két marékkal a pénzt Doszpot Evelin (Pénzcentrum)
Várkonyi Andrea Micsoda Nők! műsorában árulta el Doszpot Evelin, hogy mi az, amire sajnálja a pénzt elkölteni. Persze neki is megvan a gyenge pontja, ami nem más, mint a lakberendezés. A Fem3-on futó Micsoda Nők! című műsorban...
nov. 27
17:42
Robbantásos merényletet tervezett egy dán tini (USAracing)
Nyolc év szabadságvesztésre ítéltek egy tizenhét éves lányt hétfőn Dániában, mert robbantásos merényletet tervezett két iskola ellen.
nov. 27
17:42
Rendesen ránk hozta a parát ez a szexrobotokról szóló előzetes (Player)
Nem vagyunk biztosak benne, hogy erre fel van készülve az emberiség.
nov. 27
17:45
Gratulálunk! Névnapján nyert 50 ezer forintot olvasónk (Blikk)
Ötvenezer forinttal köszöntötte névnapján olvasónkat, Szlávik Gyulánét a Blikk.
nov. 27
17:45
Új logóval kezdődött meg a Forma-1 megreformálása (Auto Pult)
A száguldó cirkusz mindig is a motorsportok királykategóriája volt, ahogyan most is az, és nagy valószínűséggel még jó ideig az is marad. Egy kis megújulás azonban sosem árt, és az Ecclestone-éra lezárásával az új tulajdonosok úgy döntöttek, hogy egy friss logóval indulnak neki a nagy reformációnak – a Liberty Media a szezonzáró hétvége után mutatta meg, hogy ezentúl mi szimbolizálja majd a…
nov. 27
17:48
Vona Orbánnak: "Szánalmas, hogy nem mer vitázni" (444.hu)
Orbán Vonának: "26 alkalommal vitáztunk itt, látom most pótvizsgára jelentkezik, megfontoljuk."
nov. 27
17:48
A vaszektómia drasztikus fogamzásgátlási módszer, de felpörgetheti a szexuális életed (Player)
Legalábbis ezt szűrte le egy tudóscsoport egy frissen elvégzett kutatásból, miután megkérdeztek 294 olyan párt, amelynek férfitagja átesett a műtéten.
nov. 27
17:48
Gulyás: Kár ezt továbbra is erőltetni (HírTV)
Még a héten a parlament elé terjeszti a Fidesz az Európai Parlament múlt heti határozatát.
nov. 27
17:54
"Nyuszik voltunk" - mondta a Miskolci Egyetem rektora (Grill Receptek)
A hármas előadóban a rektor még sosem látott ennyi hallgatót.
nov. 27
17:54
Szépen kezdett, de aztán lefelé fordult Amerika (Portfolio)
Mindhárom nagy amerikai tőzsdeindex jól kezdte a napot, de aztán az új történelmi csúcsokról lefelé vették az irányt.Kapaszkodnak az indexek 2017.11.27 20:42A kereskedés vége felé közeledve kissé magasabbra kúsztak a tőzsdeindexek...
nov. 27
17:54
ENSZ béketárgyalás: Damaszkusz nem nyilatkozik a részvételről (ATV)
A szíriai kormány egyelőre nem közölte egyértelműen, hogy részt vesz-e a szíriai háború rendezését célzó, az ENSZ égisze alatt folytatott genfi béketárgyalások kedden kezdődő, nyolcadik fordulóján - tudatta hétfőn Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja.
nov. 27
17:57
Hamarosan bíróság elé állhat KGBéla (Privátbankár)
Véget ért a nyomozás Kovács Béla ügyében.
nov. 27
17:57
Jótékony változás a magyar húspiacon (Infostart)
Egész évben kiegyenlített a pulykahúsfogyasztás Magyarországon, vagyis már nem a karácsony az egyik csúcsidőszak – mondta az InfoRádiónak a Magyar Pulykaszövetség elnöke. Erdélyi István hozzátette: bár az áfacsökkentés segítette a belső kereskedelem bővülést, a madárinfluenza és a növekvő lengyel termelés rontotta az exportkilátásokat.
nov. 27
18:00
Száraz, de hideg keddünk lesz (Háziállat)
Sok helyen várható napsütés, csapadék viszont sehol sem valószínű.
nov. 27
18:03
Magyarország megszavazta a rákkeltő vegyszer használatát (Privátbankár)
Tovább engedélyezik a glifozát tartalmú növényvédő szereket az EU-ban.
nov. 27
18:03
Hideg miatt küldték haza a diákokat a fővárosi iskolából (Blikk)
- Elromlott kazán miatt küldték haza a gyerekeket a Budai Nagy Antal Gimnáziumból hétfőn.

Keresés