A FŐTÁV Zrt. szolgáltatási területén közel 3500 saját tulajdonában lévő hőközpontot üzemeltet, ezek mintegy 20%-a vár a közeli években teljes rekonstrukcióra. A FŐTÁV Zrt. által indított technológiaváltási program célja, hogy csökkentse a hőveszteséget és optimalizálja az energiafelhasználást. A fejlesztés közvetlen érintettje a budapesti távhőszol
Magyarország szuverenitásának védelmében nyújtja be a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a Fidesz, mert a bevándorláspolitika tagállami hatáskör - jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában
Több ezer középiskolást invitál nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem csütörtökön a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, a továbbtanulás előtt álló fiatalokat képzési kiállítás, pályaorientációs teszt, valamint a karokat és szolgáltatásokat bemutató előadások várják - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t
Kedden nincsenek érdemi elmozdulásokra a kereskedés első szakaszában, a befektetők egyelőre kivárnak az újabb pozíciók felvételével, amelyben az is szerepet játszhat, hogy Amerikában csak csütörtökön szavaznak az adótervezetről. A...
A visegrádi együttműködés (V4) válhat az új selyemút nyugati pillérévé, illetve Kína éléskamrájává – jelentette ki az Európa Kapuja V4-Kína egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Újabb részletet árult el az argentin haditengerészet szóvivője hétfőn arról, hogy mi vezethetett a flotta 12 napja eltűnt San Juan tengeralattjárójának katasztrófájához, közölve, hogy víz ömlött a hajó légszívójába, rövidzárlatot okozva az egyik akkumulátorban
Három és fél éves csúcson van a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 62 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb az arány, 91 százalékos – derül ki a K&H kkv bizalmiindex-kutatás adataiból. Gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, de ingatlanfejlesztésekben is egyre többen gon
Kína gazdasági növekedéséből Magyarország eddig is komolyan profitált és az elkövetkező időszakban még több haszna lesz, mindez munkahelyeket, fejlesztéseket jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en.
Késes támadást hajtottak végre egy német kisváros polgármestere ellen, valószínűleg politikai okokból, az ügyben Angela Merkel kancellár is megszólalt kedden
A 2000-es évek környékéig a bipoláris zavar diagnózist döntően felnőtt pszichiátriai esetekben alkalmazták, így gyerek- és serdülőkorúak esetén viszonylag újonnan vizsgált problémáról van szó. Komoly differenciáldiagnosztikai kérdések merülnek fel körülötte, amikre a gyermek- és serdülőkor gyors változásokat hozó, sérülékeny éveiben szinte lehetetl
Minden nagyobb brit bank teljesítette a Bank of England idei stressztesztjét. A rendszer 2014-es bevezetése óta először történt ilyen, ami többek közt azt is bizonyítja, hogy egy rendezetlen Brexitet is túlélne a brit bankrendszer. A brit...
70 éves lenne Somló Tamás, akiről egykori neves kollégái (Presser Gábor, Zorán, Bródy János, Frenreisz Károly...) emlékeztek meg. A koncertet előtt egyfotókiállítást is megtekinthettek a csodálatos zenészre emlékezők, Somló Tamás özvegyét már itt sem bírt a feltörő érzelmekkel.
Hamarosan a kiskereskedelemben is megjelennek a nyugdíjas-szövetkezetek, ugyanis több kiskereskedelmi lánc is tett lépéseket az iránt, hogy nyugdíjasokat foglalkoztathassanak kedvező feltételekkel - írja a Magyar Idők.
Kedden nincsenek érdemi elmozdulásokra a kereskedés első szakaszában, a befektetők egyelőre kivárnak az újabb pozíciók felvételével, amelyben az is szerepet játszhat, hogy Amerikában csak csütörtökön szavaznak az adótervezetről. A...
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében november 25-én elhunyt Hoffman Iván, Óbuda-Békásmegyer korábbi önkormányzati képviselője. A vállalkozó, politikus 2002-ben és 2006-ban szerzett listás képviselői mandátumot a III. kerület képviselőtestületében. 66 évet élt.
Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A TV2 Ázsián átívelő túlélőtúráján eddig sem kímélték a versenyzőket, de mindent lehet fokozni. A kedd esti adásban gusztustalan feladatot kaptak a párosok.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Kovács Imrét mutatjuk be.
Az Intesa Sanpaolo olasz bankcsoport egyik divízióját 1 millió euróra büntette az ír központi bank, mert négyféle jogszabálysértést is elkövetett. A megszegett jogszabály a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozását...
Minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly november óta Magyarországon, a munkavállalói bizalmi index csaknem 10 pontos emelkedést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös novemberi munkaerőpiaci kutatásából. Az adatok alapján továbbra is a fiatalok, a fő
Módosított formában imádkozzák a Miatyánkat a francia katolikusok advent első vasárnapjától, december 3-ától kezdve. A több éves munkával elkészült új változat a hatodik kérést érinti, amely – mint az itteni szakértők fogalmaznak – végre tisztázza az Atya szerepét a kísértésekben.
A létesítményüzemeltetés (Facility Management) széleskörűen magába foglal minden olyan szolgáltatást, amely egy létesítmény (pl. irodaház) gördülékeny működéséhez, fenntartásához szükséges. A Facility Service Agent munkakör nem más, mint bérlők számára nyújtott létesítményüzemeltetéshez kapcsolódó ügyfélszolgálat.
Simicska Lajos kedd hajnalban Budapestről tartott haza Veszprémbe, amikor úgy döntött, hogy ismét plakátokra fújja, hogy Orbán egy g*** - írja a 444.hu.
Éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég, főként a Tisza vonalában, az Északi-középhegység völgyeiben, és délnyugaton ködfoltok képződhetnek – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).