2017. november 29. szerda

nov. 29
12:39
Beköszöntött a tél, országszerte havazik (hirado.hu)
Szerdán szinte már az egész országban beköszöntött a tél, és ahogy egyre inkább beborítja a fehér lepel az országot, úgy születnek az idei tél első havas posztjai a közösségi portálokon, főleg a Facebookon és az Instagaramon. Természetesen a közmédia is beszámolt már a hóesésről, így az M1 mai műsoraiban és a Hirado.hu felületén is kiemelt figyelme
nov. 29
12:39
Megműtötték a Sevilla edzőjét (m4sport.hu)
Eduardo Berizzónál prosztatarákot diagnosztizáltak.
nov. 29
12:39
Kína-KKE-csúcs – ORFK: feloldották a közlekedési korlátozásokat a fővárosban (GazdaságPortál)
Feloldották a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó miatt elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozásokat és területlezárásokat Budapesten – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerda délben az MTI-t. Közleményükben felidézték: a Kínai Népköztársaság, valamint közép-kelet-európai országok miniszterelnökeinek b
nov. 29
12:42
Nemet mondott a Daimler a Geelynek (TőzsdeFórum)
A Daimler német autóipari konszern elutasította a Geely kínai autógyártó vételi ajánlatát, és jelezte, hogy elégedett jelenlegi részvényesi struktúrájával.
nov. 29
12:42
A hágai bíróságon vélhetően mérget ivott – felfüggesztették az ítélethozatalt (hirado.hu)
Felfüggesztette az ítélethirdetést szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) hat, háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezető ügyében, miután egyikük, Slobodan Praljak felállt a tárgyalóteremben, és kiivott egy, állítása szerint „mérget” tartalmazó üveget.
nov. 29
12:45
Szokatlan dolog történik a magyar bérekkel: ettől nő a fizetésed? (Privátbankár)
A gazdaság válság óta a legnagyobb béremelési hullám figyelhető meg a magyar gazdaságban. Elemzések szerint a bérek növekedése mögött két tényező áll: a munkaerőhiány és a minimálbér, garantált bérminimum emelése. Ha az adatok mögé nézünk, akkor érdekes fordulat látszik a kiscégek körében.
nov. 29
12:48
Kínaiak szálltak volna be a Daimlerbe, a németeknek ez nem tetszett (Portfolio)
A Daimler német autóipari konszern elutasította a Geely kínai autógyártó vételi ajánlatát, és jelezte, hogy elégedett jelenlegi részvényesi struktúrájával - tudta meg a Reuters hírügynökség a tárgyalásokhoz közelálló forrásokból....
nov. 29
12:48
Szijjártóék figyelmeztetik a magyarokat (ATV)
Szerdán megnyitották Bali nemzetközi repülőterét, de az Agung vulkán környékét továbbra is el kell kerülni - figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Balin tartózkodó magyar állampolgárokat.
nov. 29
12:48
Mozgalmas tavasz vár a koronára (USAracing)
Eseménydús tavasz elé néz a brit uralkodóház: Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle májusban tartják esküvőjüket, mindössze pár héttel azután, hogy Vilmos cambridge-i herceg harmadik gyermeke megszületik.
nov. 29
12:50
Agyonnyomnak minket a magyar adók? (Portfolio)
A régiós országokét meghaladó GDP-arányos adóterheléssel szembesülünk Magyarországon és az elmúlt évek adócsökkentései ellenére emelkedik az adócentralizáció mértéke idehaza. A kormány nagyon igyekszik a további csökkentés érdekében...
nov. 29
12:51
Vége az agybajnak: feloldották a közlekedési korlátozásokat a Budapesten (Menedzsment Fórum)
Mindenki mehet, amerre lát.
nov. 29
12:51
Megvan a West Brom új edzője (m4sport.hu)
Korábban több angol élvonalbeli klubnál is dolgozott.
nov. 29
12:51
Palvin Barbi barátnője konkrétan egy szál ciciben a vörös szőnyegen (Glamour)
A Victoria´s Secret partijára Stella Maxwell teljesen átlátszó felsőben érkezett
nov. 29
12:53
1,4 milliárdért épül kollégium a kisvárdai kézi- és fociakadémiának (Menedzsment Fórum)
Az akadémia a korábbi hírek szerint már idén szeptemberben megkezdte működését, bár az épületre még várni kell jó néhány hónapot.
nov. 29
12:53
Na jó, Jennifer Lawrence hasonmása ijesztően hasonlít a sztárra (Glamour)
Kiráz a hideg, ha belegondolsz, hogy valahol a te tökéletes hasonmásod is létezik
nov. 29
12:54
"Megmérgezte magát" - kiáltotta az ügyvéd, miután az elítélt háborús bűnös lenyelt valamit az ítélethirdetésén (444.hu)
A hágai törvényszék kénytelen volt felfüggeszteni a hat, háborús bűnökkel vádolt boszniai horvát ítélethirdetését.
nov. 29
12:57
Szamarakkal fogták be az elszabadult zebrákat (Alternatív Energia)
Bátaszéken az egyik helyi szupermarket parkolójában randalíroztak a cirkuszból elszökő zebrák.
nov. 29
12:57
Nem volt ikonikus és különleges a régi F1-logó Brawn szerint (m4sport.hu)
Ross Brawn is védelmébe vette a Forma–1 új emblémáját. Sean Bratches még örülni is tud a kialakult vitának.
nov. 29
12:57
Tömérdek kínai pénz folyik majd a BorsodChem fejlesztéseibe (vg.hu)
Három évre szóló, 300 millió euró összegről szóló együttműködési keret-megállapodást írtak alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Kínai Fejlesztési Bank (China Development Bank, CDB) és a BorsodChem Zrt. vezetői a Parlamentben a Budapesten zajló Kínai–Kelet-Közép-Európai Együttműködési csúcstalálkozó (16+1) keretében. A közel 96 milliárd forintos ö
nov. 29
12:59
Trump ismét nekiment Kínának (vg.hu)
Alighogy hazatért távol-keleti körútjáról, máris nekiment a kínaiaknak Donald Trump. Az amerikai elnök a kínai alumínium behozatal ügyében kezdeményezett vizsgálatot.
nov. 29
13:00
Nem kertelt: Sebestyén Balázs megmondta a véleményét Kiss Ramónáról és Puskás Petiről (Blikk)
Ezt mondta!
nov. 29
13:00
Felszabadult Budapest (Infostart)
Feloldották a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó miatt elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozásokat és területlezárásokat Budapesten - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerda délben az MTI-t.
nov. 29
13:00
Itt a friss figyelmeztetés: drágább lesz az olaj (TőzsdeFórum)
Jövőre drágul a Brent olajfajta, ugyanakkor vannak kockázati tényezők is.
nov. 29
13:00
Politico: A lengyel vezetés hazafias, nem autoriter (hirado.hu)
Van alapja a lengyel kormánnyal szembeni kritikának, ám teljesen abszurd fasizmussal vádolni a varsói vezetést – véli a politikai hetilap európai kiadásának lengyel vendégszerzője.
nov. 29
13:01
Emelkedhet a Brent olaj ára (vg.hu)
A Világbank előrejelzése szerint jövőre drágul a Brent olajfajta, ugyanakkor vannak kockázati tényezők is.
nov. 29
13:03
Vegyél fel egy zacskót nadrág helyett és máris lekoppintottad Candice Swanepoel szettjét! (Glamour)
Teljesen átlátszó!
nov. 29
13:05
Így még nem láttuk Bella Hadidot! Kígyóbőr domina szettben pózolt a modell! (Glamour)
És micsoda dekoltázst villantott!
nov. 29
13:06
Felpörgött a kínai kereslet a magyar lakáspiacon (ProfitLine)
Az idén 40 százalékkal nőtt a magyarországi lakásokat célzó, Kínából érkező kereslet. A kínai vevőjelöltek elsősorban a II. és III. kerületben lévő 54-80 millió forintért, valamint a XIV., XVI. és XVII. kerületben lévő, 47-69 millió forint közötti áron hirdetett lakóingatlanokat keresik. Az idén 18 százalékkal nőtt a magyar lakások iránti külföld
nov. 29
13:06
Rekordot dönt a munkanélküliség? Egyre több magyar dolgozik (Pénzcentrum)
Az idei augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer fő volt, 41 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek szám 183 ezer volt, ami 36 ezerrel kevesebb, mint...
nov. 29
13:06
Zalaegerszegen láthatók a Seuso-kincsek (autopro)
Zalaegerszegen nyílt meg tegnap a Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincsről szóló vándorkiállítása.
nov. 29
13:07
Elsa Hosk combfixben feszít a vörös szőnyegen! De miért? (Glamour)
Ezzel most csúnyán mellé nyúlt!
nov. 29
13:09
Nem is szálltak el a lakásárak? (Privátbankár)
Az MNB szerint erős maradt a hazai bankrendszer sokkellenálló képessége, de a külső kockázatok nem szűntek meg. Mi történik a lakásárakkal?
nov. 29
13:09
Vádat emeletek az EU-pénzből házat építő polgármester ellen (HírTV)
Mondok József 35 milliót vett fel egy önkormányzati vadászházra, ám végül családjával lakott ott.
nov. 29
13:09
Szépségápolási tippek a nyaki bőr karbantartására (Femcafe)
Itt jelennek meg először az öregedés jelei.
nov. 29
13:09
Egy nő betört a barátjához és levágta a péniszét (Noizz)
...csak, mert dühös volt rá.
nov. 29
13:12
Csütörtök estig számíthatunk havazásra (Háziállat)
Most is esik az ország számos pontján, csütörtökön négy megyében is öt centit meghaladó friss hó hullhat.
nov. 29
13:15
Egycentesekkel akarta kifizetni parkolási bírságát, az lett a vége, hogy összesz.rta magát (Blikk)
Mikor megbírságolták Anthony Sevyt a michigani Royal Oakban, nem sejtette, hogy a parkolási bírsága lesz a legkisebb problémája.
nov. 29
13:15
F1: a Ferrari szponzora inkább a BL-t támogatja a jövőben (She)
Spanyolország egyik legnagyobb bankja, a Santander bejelentette, hogy a következő szezonban már nem támogatja anyagilag a Ferrarit, és az autósport helyett inkább a labdarúgásban lesz jelen szponzorként.
nov. 29
13:15
Farkasszemet nézett Pécsi Ildikó és Pártos Csilla: Ez lett a vége (Ripost)
Több mint öt éve tart a kínos persorozat! Hosszú idő után már másodszorra találkozott egymással a bíróságon a két művésznő!
nov. 29
13:15
Megtörtént az év alázása a focipálya zöld gyepén (Ripost)
A Real Madrid olyan eredményt ért el hazai pályán, amire nem lehet büszke. Cristiano Ronaldo gyanúsan kimaradt a buliból....
nov. 29
13:15
Tárt karokkal fogadná a migránsokat ez a képviselő (Ripost)
Brutális vehemenciával és leplezetlen indulatokkal támadják Magyarországot az Európai Parlament liberális, kvótapárti politikusai. Közéjük tartozik Ana Gomes portugál szocialista képviselő, aki támogatja a migránsok felső korlát nélküli, kötelező betelepítését.
nov. 29
13:15
Kettétört Békéscsaba karácsonyfája (Infostart)
Felállítás közben jött a meglepetés.
nov. 29
13:17
Ez nem vicc: Mától bárhol fegyvert ránthat Berki Krisztián (Ripost)
Eddig sem volt érdemes nyíltan ujjat húzni Krisztiánnal, hiszen nem egy apróság, de mostantól egyenesen veszélyes lehet a kötözködés.
nov. 29
13:18
Felfázás, hólyaghurut, hólyaggyulladás? (WebBeteg)
Ősszel és télen gyakran nehezítik a nők életét bizonyos problémák, amit sokszor csak felfázásnak hívunk. Megkérdeztük Dr. Illanitz Elemért, a Dr. Rose Magánkórház szülészeti és nőgyógyászati osztályvezetőjét, hogy mit kell tudnunk ahhoz, hogy megússzuk ezt a kellemetlenséget, vagy ha már érintettek vagyunk, akkor mit tehetünk, hogy mihamarabb túl l
nov. 29
13:18
Nagy visszatérés a Forma-1-be (ATV)
Visszatér a Forma-1-be az olasz Alfa Romeo márka, mely a jövő évtől a névadó szponzora lesz a Sauber csapatnak.
nov. 29
13:18
Túlzásba vitte a diétát? A Pitch Perfect sztárját majd elfújja a szél (hirado.hu)
A decemberben debütáló mozi új szereplője, Ruby Rose aggasztóan mutat.
nov. 29
13:21
Ezen múlhat, mennyire száll el az olajár (Privátbankár)
Hordónként 3 dollárt drágulhat a Brent.
nov. 29
13:21
Harmadik karbonsemleges évét zárja a Magyar Telekom (NRGreport)
Gázfelhasználását 60, áramfogyasztását 40 százalékkal csökkentette hét év alatt a társaság.
nov. 29
13:24
Tegnap 174 millió forintért vette részvényeit a Richter (Portfolio)
Az elmúlt napokban nagy tételben vásárolta részvényeit a Richter. Ez tegnap is folytatódott, összesen közel 174 millió forint értékben vett részvényeket a gyógyszeripari cég. A Richter 2017. november 23-án adott megbízása alapján...
nov. 29
13:24
Minek nyitunk Keletre? (TőzsdeFórum)
Napokra megbénította a magyar fővárost a kínai miniszterelnök budapesti látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó. De egyáltalán, megéri ez nekünk? Mégis, minek nyitunk Keletre, ha a Nyugathoz tartozunk?

Keresés